A Moszkva tér, a Szezon és az Overnight rendezője, Török Ferenc Isztambul címmel készítette el negyedik mozifilmjét a világhírű Johanna ter Steege, Lukáts Andor és Yavuz Bingöl főszereplésével. A magyar-holland-ír-török koprodukcióban készült alkotás nemzetközi premierje jövő héten lesz Sanghajban.

Június 16-24. között 14 különböző programban közel 300 mozgóképet vonultat fel a sanghaji filmfesztivál, amely egyike azon 14 filmversenynek, melyeket A-kategóriásnak minősít a Producerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF). A sanghaji rendezvény fő programja az idén 17 nemzetközi premiert – köztük az Isztambul című filmet is – felvonultató verseny, amelynek fődíja az Arany Serleg. Az Oscar-díjas Jean-Jacques Annaud francia rendező-forgatókönyvíró által elnökölt zsűriben részt vesz Pálfi György filmrendező.

Nézd meg az Isztambul forgatásán készült riportunkat!



Török Ferenc, Kántor László producer és Yavuz Bingöl főszereplő is jelen lesz a jövő heti sanghaji díszbemutatón.

Az Isztambul az Új Budapest Filmstúdió produkciójában készült. A nemzeti filmpromócióra szakosodott szervezeteket tömörítő European Film Promotion (EFP) a sanghaji filmfesztiválon, mely kulcsfontosságú az ázsiai filmpiac szempontjából, 8 új európai film - köztük az Isztambul – bemutatkozását is támogatja Film Sales Support elnevezésű kezdeményezésével. Az Isztambul a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió EFP-tagságának köszönhetően részesül a Film Sales Support támogatásban a sanghaji filmfesztiválon.