Az immár hagyományos, éves rendezvényen a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában érintett alkotók, a médiaszolgáltatók képviselői, illetve ebben az évben már a különböző fesztiválok küldöttei is, összesen mintegy 200 szakember találkozott annak érdekében, hogy a televíziók színvonalas hazai filmalkotásokkal teljesíthessék a műsorfolyamukra vonatkozó, a médiatörvényben előírt nyelvi és gyártási kvótakötelezettségüket. Vass Ágnes és Kollarik Tamás Médiatanács-tagok köszöntötték a megjelenteket az ezúttal „Friss tartalmak. Magyarul” szlogennel jelentkező Kvótafórum vendégeit. 

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra programon belül 2011 és 2016 között 838 alkotás elkészülését támogatta, közel 8,2 milliárd forinttal. Emellett mintegy 1500 esetben támogatta a helyi, kisközösségi televíziókat is. Ez a mostani esemény pedig a tágabb értelemben vett támogatásokhoz sorolható. A felvezetőben külön köszöntötték az eseményen jelenlévő Prima Primissima-díjas filmproducert, Mikulás Ferencet, illetve a Mindenki című kisjátékfilmjével Oscar-díjra is esélyessé előlépő Deák Kristófot.

Kollarik Tamás / Forrás: NMHH

A felvezetés után a kvótaszempontból kiemelt jelentőségű, 2015. május 31. után elkészült alkotások rövid, tematikus bemutatkozása következett. A rendezvényen 85 produkciós iroda 140 filmes és 10 rádiós alkotását vonultatta fel 10 kategóriában, ez a szám kis híján háromszorosa a tavalyinak. Az esemény második felében megvalósult az esemény szó szerinti fórum jellege: a tematikus termekben műfajok szerinti, egyidejű vetítés következett, a Magyar Média Mecenatúra program bírálóbizottságának elnökei és tagjai révén megkezdődhetett a párbeszéd a résztvevők között, majd lehetőség nyílt a szakmai egyeztetésekre, személyes konzultációkra is.

A Magyar Média Mecenatúra programban támogatott alkotások több mint 780 hazai és nemzetközi fesztiválról közel 250 rangos díjat és elismerést hoztak már el. A Médiatanács terve annak elérése, hogy ezek az alkotások a lehető legtöbb hazai televíziós csatornára jussanak el.

Forrás: NMHH