Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei felújított és digitalizált változatainak bemutatását követően 2017 lesz a harmadik év a sorban, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot. A május 17-én kezdődő és idén 70 éves jubileumát ünneplő filmfesztivál szervezői a nagy presztízsű válogatással a mesterművek alkotói, megőrzői és felújítói előtt tisztelegnek.

A cannes-i filmfesztivál hivatalos válogatásának (sélection officielle) fontos részévé vált Cannes Classics a Filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi Fábri Zoltán 1955-ben Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével forgatott Körhinta című felejthetetlen filmjét. A fiatalság és a szerelem győzelmét hirdető Körhinta nemzetközi sikere az 1956-os cannes-i filmfesztiválon indult, ahol François Truffaut még a Cahiers du Cinema ifjú filmkritikusaként, Fábri filmjét tartotta a nagydíjra érdemesnek és Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját a fesztiválról írt beszámolója szerint.  

Az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti kameranegatívból és két további filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai a közelmúltban. A Filmlabor szakemberei így a film lehető legteljesebb és technikailag legjobb változatát szkennelhették be 4K felbontásban. Majd a korszerű digitális restaurálás során észrevétlenül javították a súlyos sérüléseket, s egytől egyig beillesztették a hiányzó kockákat is, és visszaállították a film eredeti fényvilágát. Mindennek köszönhetően a Körhinta régi szépségében lesz újra látható – legelőször Cannes-ban.  

A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének idén ünnepeljük 100. évfordulóját. Ennek alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum filmfelújítási programja idén a Fábri életmű köré szerveződik. A Fábri életmű felújítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A Filmarchívum ősszel egy díszdobozos DVD életmű kiadványt jelentet meg, továbbá a restaurált Fábri-filmeket moziban is bemutatja.  

Hirsch Tibor a Körhintáról itt írt nekünk.