Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége Ukrajna függetlenségének elnyerése óta először rendezi meg az Ukrán Filmnapokat. A változatos műfaji kínálatot felvonultató programban nemzetközi elismerésben részesült kortárs játékfilmek: A vakvezető; Fivérek. Az utolsó vallomás; A klán, a Kárpátokban élő juhászok életéről készült dokumentumfilm Éltető tűz, valamint két filmklasszikus Föld, Két nap szerepel. Általuk a nézők jobban megismerhetik az ukrán nép történelmét és kulturális hagyományait is.

Az ukrán filmről elsőként Olekszandr Dovzsenko neve juthat eszünkbe. Föld című 1930-as alkotása, amely a filmnapok programjában is szerepel, az egyetemes filmtörténet remeke. De az ukrán film nem csak a történeti kincsekben bővelkedik. Az ország filmipara az elmúlt két évtizedben megújult, az utóbbi években számos alkotása részesült komoly elismerésben a cannes-i, a berlini, a locarnói vagy épp a Karlovy Vary-i filmfesztiválokon.


ukranfilmnapok6004

Olekszandr Dovzsenko: Föld

Az Ukrán Filmnapok programja 2015. október 19-én 17:30-kor egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik az Uránia Kávéházban, ahol a filmnapok meghívott vendégeivel: az Ukrán Állami Filmügynökség vezetőjével, Pilip Illjenkóval, Olesz Szanyinnal, a nyitófilm rendezőjével és Hennagyij Kofman producerrel találkozhat a közönség. A beszélgetést 18:30-kor az Olesz Szanyin által jegyzett A vakvezető (Поводир / The Guide) című film díszvetítése követi. A harmincas években játszódó, valós eseményeken alapuló történet főszereplője egy amerikai kisfiú, aki - miután apja gyilkosság áldozata lesz – egy vak zenész segítségével megmenekül, és elszegődik mellé vakvezetőnek. Veszélyes kalandokkal teli útjukat az ukrán történelem drámai eseményei szegélyezik.

A filmnapok keretében további négy játékfilmet és egy dokumentumfilmet vetítenek az Urániában. A elsőfilmes Osztap Kosztyuk 4 éven át forgatta Éltető tűz című, három generáció történetét bemutató dokumentumfilmjét az ukrán Kárpátokban élő hucul juhászokról. Az október 20-i, keddi vetítést közönségtalálkozó követi Hennagyij Kofmannal, a film producerével.

Látható lesz az ukrán és az egész szovjet némafilmes korszak egyik legismertebb alkotása, Olekszandr Dovzsenko Föld című némafilmje, amely egy ukrán falut ábrázol a kolhozosítás hajnalán. A Föld nemcsak a politikáról, de ember és természet harcáról, élet és halál körforgásáról is szól. Keletkezésekor egyeseknek azért nem tetszett, mert megmutatta a forradalommal járó szörnyűségeket, a sztálini kritika nacionalizmussal vádolta. Rehabilitációjára 1958-ban került sor, amikor a világ filmkritikusai minden idők 12 legjobb filmje közé választották. A filmet digitálisan restaurált kópiáról, a DakhaBrakha ukrán avantgárd world music együttes zenéjével vetítik.                                                                                               

Másnap, október 21.-én, szerdán vetítik a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon a Kritikusok díját elnyert Fivérek című filmet, csakúgy mint  Az utolsó vallomást,  Viktoria Trofimenko lélektani drámáját. A film a svéd író, Torgny Lindgren magyarul is megjelent, Dongóméz című regénye alapján készült.  

        

Október 22-én egy újabb filmtörténeti klasszikus, Georgij Sztabovij Két nap című 1927-es némafilmje látható. Az ukrán filmművészet korai, úttörő alkotása a szovjet polgárháború tragédiáját ábrázolja.

Aznap Miroszlav Szlabospickij felnőtt nézőknek ajánlott thrillere, a nem kevesebb mint 24 nemzetközi filmdíjjal elismert A klán zárja a programot. A feszült hangulatú történet főszereplője, Szergij egy hallássérültek számára fenntartott bentlakásos iskolába kerül, ahol egy bűnözői csoport – a Klán – uralkodik. Hogy elfoglalhassa helyét a rangsorban, Szergij több rablásban is részt vesz, azonban amikor beleszeret a Klán vezetőjének egyik szeretőjébe, megszegi a csoport íratlan törvényeit. A film premierje 2014-ben a cannes-i filmfesztiválon volt, azóta a világ számos országában bemutatták.

 

A rendezvény Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében, az Ukrán Állami Filmügynökség, az Olekszandr Dovzsenko Nemzeti Központ és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. A filmnapok fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

VETÍTÉSI PROGRAM:

október 19., hétfő

18:30, Díszterem - A vakvezető – Nyitó díszvetítés
Поводир / The Guide
történelmi film, 2014, 122 perc
rendező: Olesz Szanyin
A Filmhetet megnyitja: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

október 20., kedd

17:45, Díszterem - Éltető tűz
Жива ватра / The Living fire
dokumentumfilm, 2014, 77 perc
rendező: Osztap Kosztyuk
A film után közönségtalálkozó Hennagyij Kofmannal, a film producerével.

19:00, Díszterem - Föld
Земля / Earth
némafilm, 1930, 89 perc
rendező: Olekszandr Dovzsenko

október 21., szerda

20:45, Díszterem - Fivérek. Az utolsó vallomás
Брати. Остання сповідь / Brothers. The final Confession
lélektani dráma, 120 perc, 2014
rendező: Viktoria Trofimenko

október 22., csütörtök

19:00, Díszterem - Két nap
Два дні / Two Days
némafilm, 58 perc, 1927
rendező: Georgij Sztabovij

20:15, Díszterem - A klán
Плем’я / The Tribe
thriller, 2014, 132 perc
rendező: Miroszlav Szlabospickij 

A film felnőtt nézőknek ajánlott!

A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik.