A fesztivál szombati napjának reggelén számunkra a legnagyobb izgalmat a Screen Daily filmmagazin aznapi számának kézhezvétele jelentette. Ennek utolsó oldalán táblázatban átlagolják az addig bemutatott versenyfilmeknek a mérvadó kritikusoktól kapott pontszámait. A versenyfilmek sorát Enyedi Ildikó Testről és lélekről c. alkotása nyitotta előző nap, és örömmel jelenthetjük, hogy bár eddig mindössze 3 film címe mellett szerepelnek pontszámok, de egyelőre ebben a mezőnyben toronymagasan vezet a magyar film.

A Screen Daily táblázata a versenyfilmekről, február 11. A legmagasabb adható pontszám 4.

Szombaton került sor a fő szekcióban, de versenyen kívül szereplő Final Portrait sajtóvetítésére, melynek rendezője a színészként Oscar-jelölt Stanley Tucci. A film Alberto Giacometti olasz szobrász, festő életének egy rövid pillanatára fókuszál, arra a két hétre, amikor megfestette az amerikai író, James Lord képmását. Lord könyvéből készült a film, és az ő szemén keresztül látjuk a hektikus és néha nehezen elviselhető zsenit, aki habzsolja az életet, imádja a bort és a nőket, de képes elégetni a festményeit és azzal fenyegetőzik, hogy felhagy az alkotással, mert nem tudja megfesteni a portrét úgy, ahogy szeretné. A stáb kellő érzékenységgel vitte vászonra a zárt és komplex, nem túl sokat vállaló, de azt tisztességgel elmesélő történetet. Az idén Berlinben életműdíjjal kitüntetett Geoffrey Rush átlényegülten alakítja Giacomettit, a színészek pedig a sajtótájékoztatón kiemelték, mennyire megkönnyítette a munkájukat, hogy végig kettő darab kézikamerával forgatták a jeleneteket, külön világítást pedig szinte egyáltalán nem használtak, így az operatőri stábtól megkapták azt a teret, szó szerint és átvitt értelemben is, melynek köszönhetően felszabadultan játszhattak.

Geoffrey Rush és Armie Hammer a Final Portrait c. filmben

A szerb Bojan Vuletić filmjét (Rekviem Mrs. J-ért) délután vetítették a Panorama szekcióban, s a címszereplő Mrs. J. egy hetét követhetjük benne végig. Egy megtört és életunt, munkáját és férjét elvesztett asszony történetét, aki a férje halálának évfordulóján az öngyilkosságba akar menekülni, de előtte elrendezne még pár dolgot. A hivatali bürokrácia kafkai mélységeiben azonban, mondhatni, a haláltól is elmegy az ember kedve. A film ügyesen egyensúlyoz a tragédia, a szatíra és helyenként a fekete humor által kijelölt keskeny ösvényen. Nagy fordulatokra ne számítsunk, de a letisztult, szikár és következetes stílusnak hála a film egyszerűségében is erőteljes. A vetítést követő beszélgetésen az író-rendező elmondta, hogy a szerbiai mindennapok okozta frusztráltságban írta meg rövid idő alatt a forgatókönyvet, és a munkásosztály azon tagjainak sorsára akarta felhívni a figyelmet, akik tömegesen váltak munkanélkülivé az utóbbi időben, senki nem törődik velük, és így a társadalmi lecsúszás vár rájuk. A szociális témákra mindig fogékony berlini közönség szemmel láthatóan hálásan fogadta a nehéz témát boncolgató filmet.

Egy képkocka a Honeygiver Among the Dogs-ból (a képen a nyomozót alakító Jamyang Wangchu)

Szintén hálásan és szeretettel fogadták az idei program egyetlen bhutáni filmjét, a Honeygiver Among the Dogs-ot (Mézosztó a kutyák közt), amely egy misztikus neo-noir, egy titokzatos és gyönyörű nővel (aki a helyiek szerint démon), és az ő nyomába eredő rendőrtiszttel. A nőt bűncselekménnyel gyanúsítják, de a film elején még az is homályos, hogy pontosan mivel. Mivel őt csak egy nagyon rövid jelenet erejéig látjuk, a nyomozóval együtt haladunk lépésről lépésre, fokozatosan tisztul a kép, miközben hosszú utat kell megtennünk, hogy a rejtélyes bűncselekményhez vezető szálakra fény derüljön. A nyomozót alakító Jamyang Wangchuk a vetítés után úgy fogalmazott, hogy az út, amit szó szerint meg kell tennie a karakterének, hogy a figyelmét egyre inkább nőként is felkeltő Choden nyomára akadjon és megértse a motivációit, egyben a karakter metaforikus útja is, mert a történet kezdetén még csak a felettese utasítását végrehajtó személyből a film végére valódi hőssé válik. Mesélt arról is, hogy a fél-Magyarországnyi területű, és mindössze 800 ezer fős lakosságú Bhutánban csak 1999 óta van tévé és internet, és az ország gazdaságához hasonlóan a filmipar is hatalmas lemaradásban van a szomszédos országokhoz képest. Mindazonáltal a bollywoodi, táncos-könnyed filmek nagyon népszerűek, s különösen ennek fényében merész és tiszteletreméltó Dechen Roder elsőfilmes rendezőnőtől, hogy elkészítette ezt a valóban szerzői filmet. Bhután első noir-ját, melynek megtekintése az esetenként bugyuta párbeszédek ellenére, de a cselekménybe ágyazott álomjeleneteknek, a zenének és a sajátos hangulatának hála különleges élmény.