A magyar rendező 77 perces, fekete-fehér filmjét az A kategóriás varsói filmfesztivál „Competition 1–2” elnevezésű, első, illetve második nagyjátékfilmeket összegyűjtő versenyprogramjában nézheti meg a nemzetközi közönség. A régió egyik legfontosabb filmes eseményét  2017. október 13. és 22. között rendezik meg Lengyelország fővárosában. A fesztiválra minden évben több száz alkotást neveznek, a „Competition 1–2” programban azonban mindössze 16 filmet mutatnak be. 

A varsói filmfesztivál diákfilmes szemléből rövid idő alatt vált fontos nemzetközi eseménnyé. 2009 óta a FIAPF (Fédération Internationale des Associations de Producteurs de Films / International Federation of Film Producers Association) A kategóriás versenyfesztiválként tartja számon: ilyen fesztiválból mindössze 15 van a világon (köztük Cannes, Berlin és Velence). A fesztivál fontos alkotások nemzetközi premierjének szolgál helyszínéül, válogatásában a korábbi években többek között olyan magyar rendezők mutatkoztak be filmjeikkel, mint Hajdu Szabolcs, Fliegauf Bence, Kocsis Ágnes, Simonyi Balázs, illetve Sopsits Árpád.

Politzer Péter közel húsz éve foglalkozik játékfilmek, dokumentumfilmek és reklámok vágásával. Kétszer volt arany ollós vágó, dolgozott többek között Hajdu Szabolccsal, Alföldi Róberttel, Madarász Istivel és Árpa Attilával is. 2003 óta ír és rendez is, a Férfikor az első nagyjátékfilmje. A Férfikor állami támogatás nélkül, alacsony költségvetésből készült. A film producere Angelusz Iván volt, gyártója pedig a Katapult Film a FocusFox közreműködésével. Magyarországi forgalmazója a Cirko Film.

A Férfikor 2017. november közepén kerül a magyar mozikba.

Három budapesti férfi élete villan fel a filmben. A 91 éves fotóművész és lemezhamisító, Dezső élete gazdag szövetének utolsó szálait szövögeti. Frank, a negyvenes nagybőgős elveszíti a lakáskulcsait, amitől romba dől precízen összeállított napja. A kamasz Samunak pedig váratlanul egy hétig egyedül kell szembenéznie az iskola, a barátság és a szerelem kihívásaival.

Rendező: Politzer Péter

Forgatókönyvíró: Politzer Péter

Operatőr: Kósa Péter

Zeneszerző: Chris Allan Tod

Producer: Angelusz Iván

Szereplők:Szipál Márton, Fischer Samu, Bodó Antónia, Vass Péter, Esztergályos Cecília

Forrás: Cirko