Az Isteni műszak abszurd humorral meséli el egy mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottasbizniszbe és az ahhoz kötődő kegyetlen elvbe: a halál nem válogat, az ember igen. Az Ötvös András alakította Milán a horvát seregből dezertálva a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kistamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között, ráadásul hamar világossá válik, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is.

Istenimuszak Fek doktor 600
Fék doktor


A film nemzetközi premierjét október 18-án – egy héttel a hazai mozibemutató előtt – tartják a lengyel fővárosban. (Itthon október 24-től vetítik a mozik.) A varsói bemutatót követően Luxemburg nemzetközi filmfesztiválján, a CinÉast versenyprogramjában indul az Isteni műszak, majd Spanyolország nagyszabású filmünnepén, Valladolidban versenyez október második felében – derül ki a Magyar Filmunió és a Magyar Nemzeti Filmalap közös közleményéből. A forgatókönyvíró-rendező mindhárom fesztiválon személyesen mutatja be filmjét a külföldi közönségnek.



Nézd meg a forgatáson készült riportunkat!

Bodzsár Márk első játékfilmje az Unio Film gyártásában készült, producere Bodzsár István, koprodukciós partnere a Sparks, a film operatőre Reich Dániel. A Magyar Nemzeti Filmalap 206,5 millió forinttal támogatta a filmet. A főszerepeket Ötvös András, Rába Roland, Keresztes Tamás, Zsótér Sándor és Stork Natasa játsszák.

Bodzsár Márk több sikeres rövidfilmet rendezett, Levegőt venni című munkájával fődíjat nyert a 9. Kamera Hungárián a dramatikus művek kategóriában, majd 2007-ben a legjobb vizsgafilmnek járó Simó Sándor-díjat kapta meg a Bloody Mary című filmjéért. Első játékfilm tervével, az Isteni műszakkal elnyerte a berlini Nipkow ösztöndíjat és tavaly Tallinnban már díjazta a nemzetközi filmszakma.