Kornis Anna, a nemzetközi zsűri tagja elmondta, hogy számára azért volt érdekes az idei fesztivál, mert még sosem volt tagja zsűrinek. Izgalmas volt látni és megtapasztalni, hogyan dolgoznak együtt különböző területekről érkező szakemberek, hogy egy döntés megszülessen. A zsűriben különösebb vita nem volt a filmeket illetően, így viszonylag hamar közös nevezőre jutottak a díjazottakat illetően. „A mezőny átlagszínvonala jó volt, bár igazán kiemelkedő, az én mércém szerint katartikus alkotással nem találkoztam. A mezőny erősségét az mutatja, hogy sok olyan film volt, amit mindenképpen érdemes lenne megismernie a közönségnek. Az animációs-, dokumentum- és kisjátékfilmek esetében nagy probléma, hogy el sem jutnak a közönséghez, ezért is jók ezek a fesztiválok, mert megismerhetjük a legújabb, nemzetközileg érdekes filmeket. A nagyjátéfilmeken kívül más műfajoknak nagyon mostoha a helyzete a filmszakmában, pedig a mostani fesztivál is azt mutatja, hogy nagyon is helyük lenne a kínálatban.”

nyuszi es oz 600


Barkóczi Janka, a FIPRESCI zsűri tagja szerint is egységesen magas színvonalat képviselt a fesztivál versenyprogramja; nem került be rossz film a válogatásba. „17 versenyfilm megnézése komoly fizikai munka. Nagy fesztiválokon sem szokott ennyire sok film versenyben lenni, és most először voltam olyan helyzetben, hogy nem válogathattam kedvem szerint. Ez viszont azt is jelenti, hogy teljes képet kaptam a mezőnyről. Több olyan film volt a versenyprogramban, ami provokatív, sokkoló mivolta miatt vált emlékezetessé, a FIPRESCI zsűri úgy próbált dönteni, hogy igyekeztünk valami közöset, egyfajta általános trendet találni a filmekben. Az idei kínálatban tematikailag visszatérő motívum volt, hogy egy idegen megérkezik egy családba vagy egy kisebb közösségbe, és ez hogyan változtatja meg az adott közösség életét, működését, belső szabályrendszerét. Máshol pedig éppen azt láttuk, hogy egy kis közösségben válik valaki hirtelen idegenné. Igyekeztünk olyan filmet díjazni, ahol a tartalom és a forma leginkább harmóniában volt egymással, így esett a választásunk az Ilo Ilo című szingapúri filmre. A másik zsűri a Tore tánca című német alkotást díjazta, de mi úgy éreztük, hogy provokatív, sokkoló mivolta ellenére az egy sokkal hullámzóbb és jóval vitathatóbb alkotás, mint a szingapúri film.”

iloilo 600


Abban a zsűri tagjai is egyetértenek, hogy egy filmfesztiválon sosem csak a filmek fontosak. Kornis Anna dicsérte a fesztivál hangulatát és az összképet, amit a 10. Cinefest nyújtott. Barkóczi Janka hangsúlyozta, hogy a szakmát és a közönséget más módokon is meg kell szólaltatni, és Miskolcon évről-évre erre törekednek. „Fontos megemlíteni, hogy a szakmai programok és a kísérő rendezvények is nagyon érdekesek, változatosak voltak, hiszen ezek adják meg egy fesztivál igazi hangulatát. Miskolc város vendégszeretete, a szervezők nyitottsága nekem személy szerint is, de a külföldi vendégeknek is nagy élményt jelentett.”

tt1600


A szervezők nevében Bíró Tibor fesztiváligazgató értékelte a rendezvényt. A zsűritagokhoz hasonlóan a versenyprogramot emelte ki elsőként. „A most záródó 10. Jameson Cinefest legfőbb büszkesége a versenyprogram erős színvonala. A 17 film közül a legtöbb még hazájában is bemutatás előtt áll, tehát a közönség valóban a legújabb filmekkel találkozhatott nálunk. Ezt a magas színvonalat és újdonságértéket a közönség nagyra értékelte, mert soha annyi látogatót nem vonzott még a fesztivál, mint idén. A nagyjátékfilmes mezőnyből egyelőre négy film van, ami a tervek szerint hazai moziforgalmazásba fog kerülni, mi szeretnénk felhívni a forgalmazók figyelmét, hogy ebből a választékból még jó néhány film megtalálná a helyét a magyar mozikban.” A fesztivál igazgatója a nézőszámon túl is sikeresnek értékelte a rendezvényt. „Nagy öröm számunkra, hogy minden eddiginél több szakmai vendégünk volt, az akkreditált vendégek száma meghaladta a hatszázat, a hazai és külföldi sajtómunkások száma a százhúszat. Soha nem volt ennyi szakmai program, mint idén, folytatódott a tavaly megkezdett nemzetközi Filmvásár, Dokumentumfilmes mesterkurzus (DunaDOCK), Filmszakmai Fórum, Art Mozisok és filmklubvezetők tanácskozása, két-napos "Made in Holland" program. Úgy érzem, hogy az elmúlt tíz évben töretlen volt a fesztivál fejlődése. Az utóbbi években nemzetközi szinten is ismertté vált a miskolci fesztivált, ez abból is látható, hogy a legfrissebb és nemzetközileg is ismert filmek kerülhetnek be a fesztiválra. A hazai kulturális életben ma már széles körben ismerik, a magyar filmszakma teljes egésze ismeri és elismeri a Cinefestet”.

Olvasd el, hogy kiket díjazott a zsűri!