Este 7-kor a Fesztivál téren kezdődött a ceremónia, 8 órakor a Szarajevói Nemzeti Színház előtt kiterített vörös szőnyegen folytatódott, a színházban pedig fél kilenckor vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó, amelyet Boris Ler fiatal boszniai színész konferált.

A nyitó film Aki Kaurismäki finn rendező Le Havre című alkotása volt, amelyet még csaknem 300 film követ. A záró gálán pedig levetítik az Orkestar (Zenekar) című filmet, Pjer Zalica 105 perces alkotását, amely a volt Jugoszlávia egyik leghíresebb és legnépszerűbb,
Szarajevóban 1983-ban alapított rockbandájának, a Plavi orkestarnak a karrierjét mutatja be.

wim_wenders_500

Wim Wenders érkezik


Idén Délkelet-Európa mozija áll a fesztivál középpontjában, és ahogy a Glas Javnosti című belgrádi lap írta, a mustrán négy világpremier lesz, öt filmet először ott mutatnak be a régióból, és két helyi filmet is a fesztiválon láthat először a közönség.

Több magyar filmet is vetítenek: Tarr Béla jelenlétében mutatják be szombaton A torinói ló című alkotást, amelyet az idei Berlinalén a zsűri nagydíjával és a nemzetközi kritikusok díjával tüntettek ki. A fesztiválon szerepel Lakos Nóra Edina című 18 perces kisfilmje, amely boszniai koprodukcióban készült Cserna-Szabó András Egy nő azonosítása című elbeszéléséből. A rövidfilmes versenyprogramban indul Till Attila Csicska és Zomborácz Virág Valami kék című rendezése. Sós Ágnes Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek című portréfilmje a dokumentumos mezőnyben versenyez.



Nézd meg a Valami kék előzetesét!


A CineLink koprodukciós fórumon Horváth Lili és Nemes Gyula ismerteti filmterveit.

A fesztivál szervezői idén különös figyelmet fordítanak a fiatal korosztályra és a legújabb mozitechnológiára, ezért a hét végén 3D-s filmeket vetítenek, közülük kiemelkedő Wim Wenders Pina című alkotása, amely Pina Bausch híres német táncos, koreográfus életéről szól.

le_havre_500

Aki Kaurismäki: Le Havre


A filmes mustrára Milcho Manchevski (Milcso Mancsevszki) híres macedón rendező Majki (Anyák) című új művével érkezik. Az Eső előtt című mozija 1996-ban elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját.

A boszniai filmes seregszemle nyolc napja alatt évente legalább 100 ezren nézik meg a filmeket. Idén a nemzetközi zsűri elnöke Ari Folman izraeli rendező.