Kapcsolódó anyagok

filmhu: A BBS toldis időszakát pozitívan könyvelik el, hogy látod a 90-es éveket?

Kodolányi Sebestyén: A Toldi moziban látványos volt ugyan a BBS működése, de eközben önmagát emésztette fel a rendszer, és ezért dőlt össze. Amikor a BBS-t 1998-ban átvettük, anyagilag egyáltalán nem volt jó helyzetben. Addigra már komoly, 20 millió forint körüli adósságot halmozott fel, főként köztartozásokból. Tehát nem arról van szó, hogy a prosperáló, jól működő BBS alattunk ment volna tönkre, az eladósodás folyamata már 1995 előtt elkezdődött. Durst Györgynek valószínűleg megvolt az elképzelése, hogy miként lehet ezt a helyzetet megoldani, de az ő terve elfogadhatatlan volt az akkori vezetőség számára. Az egyik legfontosabb probléma a pénzhiány volt, ami komoly feszültségek kialakulásához vezetett, de mindez kifelé szemléleti, művészeti problémaként volt kommunikálva.

A BBS akkori kommunikációjának eredményeként a stúdió tagjai polarizálódtak, jókra és rosszakra. Ezt a belső szemléletet „kinn” átvették a filmkritikusok, filmfinanszírozók és kultúrpolitika. Továbbá a BBS teljesítményét néhány alkotás alapján ítélték meg, ahelyett, hogy egész folyamatokat, kezdeményezéseket mérlegeltek volna. A BBS és az új filmes tehetségek felkarolását végző cégek között, mint például az Inforg Stúdió, a Duna Műhely vagy a Kép-Árnyék között kényszerű verseny alakult ki a megpályázható pénzekért, amelyek még egy jól működő rendszerben sem lettek volna elegendőek. Márpedig tehetségek felkarolását végző műhelyeket egymással versenyeztetni nem jó. A megmérettetés terepe az évenkénti filmszemle, amire a működés referenciáját kell produkálni. Ebben a liberális producer szemléletű környezetben a BBS -- mint korábban állami támogatásból fenntartott intézmény -- negatív példát jelentett.

„Azt hittük csatát nyertünk, de csak problémákat kaptunk”

filmhu: Mióta dolgozol a BBS-ben, hogyan kerültél vele kapcsolatba?

K.S.: A ’90-es évek elejétől jártam a Balázs Bélába, akkoriban Szirtes András mellett tanultam a filmkészítést, és még éppen láttam a pasaréti működés végét. Körülbelül 1995-től kezdtem el a kísérleti jellegű, celluloid alapú, saját tervek megvalósítását. Akkor a kísérleti vonallal szemben már egy sokkal akadémikusabb, játékfilmes szemlélet uralkodott el, és mind a szakma, mind a kritika igyekezett „meghaladni” ezt az irányt.

1997-ben az Anatómia című filmem készítésénél a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy egy mindössze 600 ezer forintból készülő film megvalósítása milyen nehézségekkel jár. Ekkor már jóban voltam Cs. Nagy Sándorral, egy korosztályba tartozunk, és a pénzügyi nehézségeket közösen éltük át.

1998-ban, az akkori vezetőségcsere nem komoly harc eredménye volt, jóformán hagytuk magunkat megválasztatni. Mégis úgy éreztük, hogy csatát nyertünk, de valójában csak a nehézségeket vettük át. Cs. Nagy Sándort távollétében én képviseltem a vezetőségválasztáson.

filmhu: Filmcsomagokkal pályáztatok akkoriban. Pontosan hogyan is működtek azok?

K.S.: Ez hagyomány volt a BBS-ben, a vezetőség bekérte a pályázati időszak előtt az elkészült filmterveket, kivették a legkevésbé elfogadhatókat, majd az egészet egy blokkban beadták a 4K Szakkollégiumhoz (Kutatási, Képzési, Kísérleti film, Könyv- és Folyóirat Kiadói Szakkollégium). Már az első évben, amikor átvettük a BBS-t, láttuk, hogy ez önveszélyes. Korábban is az volt a helyzet, hogy a stúdió semmilyen kötelezettséget nem vállalt a pályázók felé, és a Szakkollégium egy összeget ítélt oda az összes pályázatra. A kevés megnyert pénzt pedig sokszor másként költötték, mint azt az alkotók várták, például a stúdió fenntartására vagy korábban elindult filmek befejezésére. A csomagtervek tartalmazták a BBSA kuratórium tagjainak alkotói ambícióit is. Ettől mindenki átverve érezte magát, és elindult a „Hol a pénzem?”-játszma.

A „kőleves”-filmek

Kőleves-film
Egy tekercs valóság
filmhu: Filmcsomaggal pályázva tehát nem oldódtak meg a problémák, mi volt a következő lépés?

K.S.: Egy egészséges műhelyszellemet próbáltunk feléleszteni, saját tervvel a kuratórium nem pályázott. Tematikus csomagtervekben kezdtünk el gondolkodni, a pályázott tematikákat igyekeztünk megbeszélni, továbbfejleszteni.

filmhu: Ezt a módszert kritizálták túlzott bölcsészkedés miatt?

K.S.: Valószínű, mindenesetre a szűkös pénzügyi lehetőségekre igyekeztünk az egyes médiumokra, hordozókra szabott kreatív médiahasználattal válaszolni. Hosszú beállítás 35-ösre, fekete-fehérben elképzeléssel egy olyan koncepciófilmet valósítottunk meg, amelybe a pályázók egy-egy nagyon pontosan kidolgozott jelenetsort készítettek. Ebből született az Egy tekercs valóság, amely hét filmből áll, és abból három valóban értékes. A hosszú beállítás mellett volt videóra és szuper 8-asra készült tematikus kiírás is. Vagyis kőleves jelleggel, a szűkös lehetőségek ellenére próbáltunk valamit csinálni.

Azonban az Egy tekercs valóság-ot rosszul fogadták, az 1999-es Szemlén a nagyjátékfilmek között szerepelt, miközben kísérleti alkotások között lett volna a helye. A hasonlóan rossz visszhangok és a már említett pénzhiányból fakadó korábbi feszültségek oda vezettek, hogy a BBS-en belül a legközelebbi munkatársaimmal és barátaimmal is szembekerültem. A kísérleti, intermediális és videóművészeti vonalat képviselő Erhardt Miklóssal, Sárosi Anitával és Antal Istvánnal nem értettünk egyet többek között a klasszikusabb megformáltságú Kocsis Ágnes-film, a Szortírozott levelek megvalósításának támogatásában. Szerettem volna elérni, hogy a stúdió továbbra is több lábon álljon, és megtartani a „hivatalos” edukációból jövő tehetségekkel a kapcsolatot. Ezt az időszakot követően kellett elköltöznünk az akkor már kultikusnak számító Toldi mozi nevű kocsmából.

filmhu: Miért, hiszen egy jó fekvésű belvárosi moziról van szó?!

K.S.: Azért kellett, mert a felgyülemlett adósságok mellett a Toldi alkalmatlan volt a BBS műhely jellegű működésének kiszolgálására. Építészeti adottságai miatt nem lehetett a levegőtlen pincében alkotóműhelyt fenntartani, irodát kialakítani, ahol a napi adminisztrációs munka zavartalanul folyhatott volna, az archívumnak pedig nem akadt megfelelő helység. Az artmozis üzemelés feltételeit nehéz volt teljesíteni, és a Toldi utánjátszó moziként működött, a filmek bevételeiből képtelen volt fenntartani magát. Ezt igazolja az is, hogy visszakerült a Budapest Film üzemeltetésébe és így bérleti díjat nem fizet. Ekkor került képbe az Est Média, amely akkor még látott fantáziát a moziban, így 11 milliós alapítványi támogatásért elcseréltük a mozi üzemeltetési jogát, elköltöztünk az Újpesti rakpartra egy bérelt helységbe.

Legyen végre vége?!

Élet az Újpesti rakparton
Carla Barotti
filmhu: A működésetek akkori szakaszáról már nem sokat tudni. Mi történt ott veletek?

K.S.: Az új helyet a Budapest Filmmel szembeni tartozások kifizetése után maradt pénzből használhatóvá tettük. Berendeztünk egy kiállító, egy vetítő helységet, videóarchívumot és filmraktárt. A hagyományos keddenkénti BBS-es vetítések mellett pedig elindult az akkori Színház és Filmművészeti Főiskola harmadéves hallgatóival végzett műhelymunka. Ennek leginkább értékelhető eredménye Vécsei Márton Carla Barotti-ja, ahogy minden eddigi kezdeményezés más külső cég koprodukciójában került befejezésre, ez esetben már hagyományos partnerünk az Inforg vállalta az utómunkálatokat.

Eközben 2001 végén új kuratóriumot kellett volna kinevezni a BBSA-nak, melyre a kultuszminisztérium hivatott. Onnan azonban a hivatalos leveleimre soha nem kaptam hivatalos választ, csak büfés, folyosói közlésekből jutottam információkhoz. Rendbe kellett rakni a BBS ügyét. Az egyik megoldás az volt, hogy legyen vége a Balázs Béla Stúdiónak, a másik, hogy álljon fel egy új kuratórium. Javasoltam a Mokép, az egyik kereskedelmi televízió, külföldi szakember, és kortárs kulturális intézmény vezető, illetve a hazai tehetségkutató műhelyek képviselőjéből álló vezetőséget. Az egyik variációban Muhi András neve is szerepelt, de erre sem érkezett hivatalos válasz. Hivatalos kezdeményezéseimről az Újpesti rakparton összehívott beszámolómban tájékoztattam a kuratóriumi elnökségem alatt a BBSA-val alkotó kapcsolatba lépett kört, és kértem hogy megoldási javaslatokkal álljanak elő, ilyen nem született.

A rendezetlenséget tovább fokozta a 2003-as üvegzseb-törvény, amely a közpénzek átláthatóbb felhasználása érdekében felülvizsgáltatta az alapítványokat. Így azokat vagy meg kellett szüntetni, vagy közalapítvánnyá kellett átalakítani. A közalapítvánnyá alakulás kizárt volt, hiszen akkor központi költségvetésből kellett volna finanszírozni a BBS-t, de a minisztérium nem vállalta a stúdió megszűnésével járó felelősséget sem. Maradt még hogy beolvad egy hasonló funkcióval rendelkező közalapítványba, az MMK-ba.

filmhu: Végül mégsem ez történt, miért nem ez a forgatókönyv valósult meg?

K.S.: Informális tárgyalásokba kezdtem, és javasoltam, hogy a BBSA még meglévő filmvagyona olvadjon be a Közalapítványba, és a 4K Szakkollégiumot nevezzék el Balázs Béla Szakkollégiumnak, így a hagyomány tovább élt, a probléma pedig megoldódott volna. Azt válaszolták, hogy nem vállalják, mert akkor mindenki be akar olvadni az MMK-ba. De a BBS nem mindenki mondtam, annak vállalható értékei vannak a hazai filmkultúra történetében. A beolvadás tulajdonképpen a BBSA felszámolását jelentette volna. A tekercsek és kazetták mentek volna a Mafilm egyik raktárába vagy a Filmarchívumba, a BBS pedig nevében élt volna tovább mint hagyomány, az egyik Szakkollégiumban, és mindez nem jelentette volna, hogy átkerülök egy MMK-s irodába mint kulturcsinovnyik.

Megérkezés a Műcsarnokba

filmhu: Visszanézve az MMK-s pályázati döntéseket, egészen 2004-ig kaptatok működésre, archiválásra, weblapfejlesztésre milliós és százezres pénzeket.

K.S.: Ne felejtsük el, hogy a BBSA az MMK alapítója, így működésképtelensége az egész filmszakmát érintő anomáliákat teremthetett volna, ahogy ez ma is van. A köldökzsinórt veszélyesnek ígérkezett elvágni. Ami a pályázatokon nyert összegeket illeti, az Újpesti rakparton minimális pénzekből végeztünk archiválást, kortárs mozgóképművészeti fórumként működtünk és közben felvettem a kapcsolatot a kortárs művészeti intézmények vezetőivel, a Műcsarnok korábbi igazgatójával és a Ludwig Múzeum éppen a művészetek palotájába készülő igazgatónőjével. Valamint egy osztrák támogatóval, Dr. Christian Reder professzorral is kapcsolatba kerültem, aki a Bécsi Iparművészeti Egyetem egyik tanára, és adott volna 10 millió forintnak megfelelő összeget a BBS múzeumba költöztetésére, ha a kultusztárca ugyanennyivel hozzájárul a megoldáshoz. Erre a megkeresésre sem érkezett hivatalos minisztériumi válasz, ami hihetetlenül kínos volt.

Tetszhalott állapotban A halál kilovagolt... idején
Ekkor, 2003-ban már semmi lehetőség nem látszott. Az MMK azt kérte, hogy tartsunk ki még egy kicsit, mert közel a Filmtörvény megszületése, a BBSA ügye is rendezésre kerül, de el kellett hagynunk az Újpesti rakpartot is, és elköltöztünk a Filmgyárba. Akkor arra gondoltam, hogy ott majd bérlünk egy helyet az MMK-tól, így majd annak is tartozunk, és csak lesz valami, de három hónap után felmondtak nekünk, nem fizettünk. Akkor kezdtem el dolgozni A halál kilovagolt Perzsiából című filmen, melynek kifizetett honoráriumrészleteiből, zsebből fizettem a tetszhalott állapot fenntartását, és a Mafilm Rt.-től kaptunk egy raktárat, ahol ingyen tárolhattuk a bedobozolt filmeket. Ezzel bezárult minden, és tulajdonképpen a pen drive-omra került a BBS.

filmhu: Ma viszonylag konszolidált a helyzet, hogyan sikerült idáig jutni?

K.S.: 2005 szeptemberétől vezetőváltás volt a Műcsarnokban, akkor megkerestem az új igazgatót, Petrányi Zsoltot, aki hihetetlenül pozitívan fogadta a régen dédelgetett ideát. A Nemzeti Filmarchívum igazgatóját Gyürey Verát is felkerestem, elmondtam, hogy vállalni kellene a muzeális kópiák megőrzését, ő pedig a minisztérium bólintását szabta feltételként. A korábbiak miatt ettől nagyon féltem, de megtörtént. Azóta van BBS Fórum a Műcsarnokban, valamint két szemináriumsorozat, az ELTE Filmelmélet és filmtörténet valamint a Képzőművészeti Egyetem hallgatóival. Az együttműködésnek köszönhetően a Műcsarnok felhatalmazást kapott arra, hogy az MMK-nál pályázzon. A DVD-könyvtár készítésre kaptunk két és fél millió forintot, valamint 800 ezret az új weboldal fejlesztésére, közben pedig a Műcsarnok infrastruktúráján létezünk, és nemrég kiadtuk a BBS DVD-sorozat első darabját, az Agitátorokat. Jelenleg a Műcsarnokkal egy BBS-kiállítás tervein dolgozunk, mely várhatóan 2008 őszén kerül megrendezésre, utaztatható, átfogó feldolgozás lesz, kortárs multimediás kiállítói szemlélettel.

Magam a BBS-ben, Aczél György feldolgozatlan, befejezetlen életművén még ebben az évben tudok dolgozni, utána saját egzisztenciám rendezésébe kell kezdjek 36 évesen. Van mit bepótolnom, akár a generációm sok más tagjának, kinőve a BBS korosztály bűvös 35 éves határát.