Tóth Zsolt, akárcsak a vele beszélgető Csukás Sándor és Szabó Gábor, a BKF-en tanít. Sok sorozat (Szeress most, Tűzvonalban, Hacktion Újratöltve, Terápia), tv-film (Színészportrék, Magyar Filmműhelyek, Antigoné) és dokumentumfilm (Mesélő, A város ritmusa, A Hópárduc talpra áll, Szíven szúrt ország) fényképezése mellett ő volt az operatőre a Tabló és a Puskás Hungary című filmeknek is.

A faluban, ahol felnőtt, egyszer gyerekként látott valakit super8-as kamerával forgatni, ami felkeltette a figyelmét a szakma iránt. Később magyar tanára megérezte a benne rejlő készséget, és filmtörténeti könyvekkel ajándékozta meg őt. A katonai szolgálat során egy társa hozott neki jelentkezési lapot a főiskolára, nemsokára egyenruhában állt a bizottság előtt, a sikeres felvételi után pedig osztályfőnöke nem más, mint Szabó Gábor lett. Nem tartja magát technokratának, de elsősorban a jó minőségű objektívek érdeklik. A formátum és az, hogy milyen elektronika, véleménye szerint másodlagos, hiszen a stílus fontosabb.

vizsga1 600

A színészekkel mindig jó kapcsolatot ápol a forgatások során, hiszen bizalmi viszony nélkül a neki kiszolgáltatott szereplőkkel nehezen volna kivitelezhető a munka. Akkor sem érzi magát másodrendű polgárnak, ha netán a B-kamera mögött foglal helyet, hiszen ilyenkor is meg tudja ki tudja fejezni magát, Csukás Sándorral gyakran dolgoznak ilyen felállásban, operatőr párost alkotva.  

Az este során a Filmklub Tóth Zsolt legutóbb fényképezett nagyjátékfilmjét, a Bergendy Péter által rendezett A vizsga című thrillert vetítette. A film az elmúlt évekbeli magyar filmgyártás azon kevés üdvös pillanatának egyike volt, amikor valaki (értő kezekkel) műfaji filmhez nyúlt. Talán a hollywoodi nyomás az oka, de a hazai felhozatal sokáig a zsánerek környékére sem merészkedett (lévén, hogy úgysem értünk mi ehhez), pedig A nyomozó óta is már tudjuk, hogy igenis van erre itthon igény és kompetencia.