Az esemény rendhagyó voltát Szabó Gábor már az este elején éreztette azzal, hogy visszatekintett a Fényíró Filmklub korábbi illusztris vendégeinek sorára. Az elmúlt két évben a meghívottak palettája egészen változatos módon a kortárs magyar filmalkotók színe-javát felvonultatta. Így találkozhattunk olyan idősebb, mára már legendává érett filmművészekkel, mint mondjuk Sára Sándor, Zsigmond Vilmos, Ragályi Elemér, Sándor Pál, Tímár Péter, Kardos Sándor, Bereményi Géza, Jeles András, Makk Károly, Szabó István, Kende János vagy Jancsó Miklós. Eljött a középgeneráció jelentős alkotóinak képviseletében többek közt Máthé Tibor, Szász János és Enyedi Ildikó. Megismerhettük személyesen az újgenerációs filmkészítő tehetségeket, mint például Hajdu Szabolcs, Pohárnok Gergely, Török Feri, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Antal Nimród vagy Erdély Mátyás. A lista persze nem teljes, csak szemléletes. (Korábbi írásaink ITT olvashatók!)

M. Tóth Éva 24 évesen az Iparművészeti Egyetemen (ma már MOME) kezdte tanulmányait grafikus szakon. Ekkoriban még csak messzi derengés volt a digitális paradigmaváltás, az animációban a klasszikus technikák uralkodtak. Vonzotta őt ez a világ, így egy szép napon besétált a Pannónia Filmstúdióba. Itt Varga György vette szárnyai alá, aki mellett kitanulta a szakma fortélyait, később pedig operatőr-rendező párosként alkotótársak is maradtak (ő egyébként az este során szerényen a nézőtérről figyelt). Éva ekkor harmincéves volt.

Az első "blokk” a vendég három korai alkotásával nyitott, amelyek még 35-ös kópiára forogtak. A vetítés megkezdésével egy picit várni is kellett, mert elszakadt a film, de hát ez is hozzátartozik ehhez a nosztalgikus érzéshez. Az Amszterdam a rendező egyik első munkája, elmondása szerint ezért nem csoda, ha érződik, hogy grafikus rajzolta (rá is szóltak, hogy ne csak kistotálokat csináljon). A film vidám karneválja egy város keltette érzéki tapasztalásnak, ami a jellegzetes formák szürreális vonulatán végigvezetett szemet folyamatosan elkápráztatja. Nem titok, hogy Éva munkásságában a fekete-fehér a grafikai tulajdonságai miatt kulcsszerephez jut, e műve szintén ezzel operál, olyan kifordított érzést kelt a nézőben mintha negatív filmet látna. A rendezőnő elmondta, hogy azért szereti ezt a két színt használni, mert nem lehet vele maszatolni, mindig pontosan kell fogalmazni. A technológia ma már nehezen hozzáférhető és nem is gazdaságos, mégis akad még ebből a kamerából. Sőt, éppen azt a példányt sikerült kimentenie a pusztuló Pannóniából, amivel az Amszterdam készült. A gép ma a BKF 107-es termében áll, ahol Bacsó Péter tanítja rajta az ifjakat.

mtoth1 600

Jelenések

Az 5-6 évvel később készült Jelenések ugyanezt a technológiát használta. A film Henoch könyvének rémisztő szavaival kezdődik, melyben megtudjuk, hogy az angyalok megkívánták az emberek leányait és gyermeket nemzettek, elszaporítva ezzel a bűnt a földön. Az Úr megelégelvén ezt, özönvíz képében szörnyű apokalipszist zúdított a világra. A történet hamar megelevenedik a szemünk előtt, az angyalokat, azaz a felvigyázókat büszke villák, a nőket csókra éhes szájak szimbolizálják. A film a fekete-fehér grafikai világ továbbgondolása egy mélyebb filozofikussággal, illetve mozgalmasabb ábrázolásmóddal. Az angyali seregek, a bárka, a bábeli torony mind ívelt vad forgatagok és fenyegető hegyes formák, melyeken szilárd rendszer uralkodik. Minden képkocka önmagában megér egy tanulmányt grafikusságának ereje, aprólékos kidolgozottsága, egyedi perspektívája révén, nem beszélve az őket feltartóztathatatlanul mozgató lendületről. Éva elmesélte, hogy 1 másodperc általában 12 kockából, vagyis fázisból áll. A fázisok átlátszó cellekre készülnek, melyekből több réteg is egymásra kerül. Ezeket szerette kézzel festeni, ugyanis grafikusként jó érzés anyaggal dolgozni. Így létrehozott egyfajta textúrát – szemben a nagyon steril képekkel, zárt kontúrokkal –, aminek köszönhetően lett egyfajta lebegése és szabadsága. Biológiai alapú festéket használt, amely hamar szárad és olajos érzetet kelt. Két és fél évig készült elő, de ez nem jelentette azt, hogy napi 24 órában csak ezzel foglalkozott. Forgatókönyvet, akárcsak az előző filmnél, itt sem használt (de óvta a hallgatókat attól, hogy kövessék a példáját), viszont a forgatást komoly mozgáspróbák előzték meg, melyek ekkoriban már az elektronika segítségével zajlottak. Éva azt is megjegyezte, hogy ezekhez a mozgáspróbákhoz használt vonalrajzokkal vigyázni kell, mert nem olyanok, mint a már megfestett, kész képek, hiszen utóbbiaknak van igazán „súlya”. A lényeg, hogy hosszú türelemjáték az alkotási folyamat. A kérdésre, hogy ennek az erotikus apokalipszisnek a gondolata miként keletkezett, azt felelte, hogy a történet jött, és ő már látta maga előtt, szabadjára engedte megérzéseit és örömből csinálta az egészet. Ezután következett a Mi ágyunk, ami egy személyes, életképekből válogatott családi idill, „egy napunk története”. A film szereplői Éva gyerekei (Fruzsi és Gergő) nem csak arcukkal, de sajátos „hangeffektjeikkel” is hozzájárultak a kísérlethez.

mtoth2

Vox Animae

A válogatásba került két olyan nagy alkotó egy-egy műve is, akiknek munkássága stílus- és szemléletformáló erővel hatottak M. Tóth Évára. Elsőként Reisenbüchler Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas animációs rendezőnek, Éva egyik mesterének Boldog Világvégéjét vetítették. A mester magáról állította, hogy rajzolni nem tud, ezért főként kollázsokat készített. Az alkotás olyan, mint egy elszabadult LSD-trip. Féktelen és végtelen szabadsága megtanította a rendezőnőt arra, hogy a film nem szükségképpen narratív, hanem lehet valami más is, például működhet úgy, mint egy vers vagy epigramma. Bükit széles műveltségű, mélyen filozofikus, a kommerszet zsigerből elutasító művésznek írta le, aki „egy csillag az animáció egén”. Mindig jó volt vele beszélgetni, és amiket mondott, azok ma is ugyanúgy érvényesek. „Igazi 68-as örök hippi volt, aki semmi engedményt nem tett a tömegkultúra irányába.” Filmjében erősen jelen van a fogyasztói társadalom kritikája, üzen Walt Disney-nek is (úgy gondolta, hogy a Hófehérkével elárulta a műfajt). Elhivatott volt az ügyben, hogy az animációt megvédje a giccstől, féltette a műfajt attól, amivé válhat, radikalizmusáért pedig tiszta eszközökkel dolgozott.

A másik nagymester, akivel a művésznő bár sosem találkozott, de akiből rengeteget merített, Kovásznai György volt. A gondolkodó, író, festő és animációs rendező neve méltán fogalom a szakmában, bár elismertsége sok évet váratott magára. Évát alkotóereje és szabadsága inspirálta arra, hogy pályára lépjen. Bükihez hasonlóan szintén nagyon izgalmas, összetett személyiség volt – írja le a rendezőnő. Festőként az animáció olyan lehetőség volt számára, melyben a cenzúra kevésbé volt képes korlátozni őt, mert a műfaj nem volt annyira szem előtt. Kovásznai filmjeinek egyedi technikája abban rejlik, hogy képeit kockáról kockára a kamera alatt festette meg, ami egy mozgalmas, folyamatosan változó, élénk és bravúros festői stílust eredményezett. Tőle A ’74-es nyár emléke című művét vetítették, ami Éva gyerekorrának szellemét, érzületét közvetíti. Bár volt grafikai koncepció, a fázisokat itt is a kamera előtt festette, hogy aztán képről képre exponálják azokat. Óriási munka volt ez, amely komoly fizikai és szellemi koncentrációt kívánt meg, de épp ezért az alkotásai mindig frissek és tele vannak energiával.