Motoros honvéd kerülgeti a becsapódó lövegeket a frontvonalon, a tisztek még az orosz és a német oldalról is elismeréssel figyelik vakmerőségét. Noha lavírozásban tényleg kiváló, főhősünk, Molnár tizedes (Sinkovits Imre) korántsem a derék katona iskolapéldája: éppen a sereget hátrahagyva menekül az ostromolt fővárosból, a nyakában pedig kézigránátokba rejtve ott fityeg az egész zászlóalj zsoldja. Az élelmes tizedes úgy véli, hogy négy évnyi hálátlan frontszolgálat éppen elegendő volt számára, a háború pedig már úgyis az utolsókat rúgja. Egy vidéki kastélyban tervezi eltölteni azt a kis időt, ami még az oroszok bevonulásáig hátravan.

A háztulajdonos és családja már elmenekült az ingatlanból, Molnár pedig a szintén távozni készülő komornyik, Albert tiltakozása ellenére le is foglalja magának az épületet. Azonban kiderül, hogy nem ő az egyetlen, aki a kastélyt szemelte ki búvóhelyül Gállfy Eduárd zászlós és két megmaradt embere is ide vette be magát. Amellett pedig, hogy nem csak a németek, hanem a magyar haderő elől is bujkálniuk kell, a dezertőrök helyzetét nehezíti, hogy egy munkaszolgálatos kommunistával és egy bujkáló orosz katonával is kiegészül szedet-vedett csapatuk. Szerencséjükre Albert legalább annyira lojálisnak bizonyul a ház új uraival szemben, mint amennyire jól szolgálta régi munkaadóit és felfedi előttük a kastély számos titkos szobáját.

A tizedes, meg a többiek Keleti Márton egyébként is rangos életművének (Mágnás Miksa, Butaságom története hogy csak néhányat említsünk neves alkotásaiból) közmegegyezés szerinti csúcspontja. Már 1965-ös bemutatása idején is példátlanul sikeres volt, több mint kétmillió nézőt vitt be a moziba, a Filmszemlén pedig fődíjjal jutalmazták érte a rendezőt.


„Az oroszok, már a spájzban vannak!” Talán nincs is még egy ilyen sokat idézgetett poén a magyar mozgókép történetében. A film humora még fél évszázad után is ugyanolyan éles, mint a földből kiforgatott világháborús gránát. Pedig Dobozy Imre A Tizedes című novelláján alapuló forgatókönyv alapvetően nehéz témát dolgoz fel. A második világháború vége felé járunk, amikor már csak egy hajszál választja el a nálunk állomásozó német és velük szövetséges magyar erőket attól, hogy a vörös hadsereg teljesen felőrölje őket. Ez persze nem akadályozza meg a nyilasokat, hogy megadás helyett halálba küldjék megmaradt katonáikat is. A helyzet nyilvánvaló a tizedes számára is, amikor úgy dönt, hogy ebből inkább nem kér, és szabadságoltatja magát, de cinizmusát szép lassan kikezdi bujkáló társai iránti bajtársiassága. Mindez egy háborús drámának is találó téma lehetne, a film ettől függetlenül egy jó kedélyű, pikareszk vígjáték formájában járja körbe a felelősség és a mulasztás kettősét.

Nehéz lenne eldönteni, kié a legemlékezetesebb alakítás a magyar színjátszás legendái közül. Sinkovits Imre kelti életre a vagány Molnár tizedest, a magyar hadsereg Yossarianját. Igaz, hogy nem bomber, hanem motoros dzsekiben feszít, de attól még mindig ő áll a helyzet magaslatán, és majdnem perfekt orosz tudásának hála, ő az egyetlen, aki kommunikálni tud a korán érkező orosz katonával, Grísával (Cs. Németh Lajos) is. Rendes úri házhoz cseléd is dukál: a csiszolt modorú komornyik, Albert szerepében Major Tamás mintha csak egy P.G.Wodehouse regényből lépett volna elő. Darvas Iván karaktere, Eduárd zászlós első látásra tökéletes ellentéte a kiábrándult tizedesnek bár ő is tisztában van vele, hogy a háborút elveszítették, még mindig fűti a nemzetieskedő ideológia. A sors iróniája, hogy katonaszökevényként egy csónakba kerül Molnárral. A szovjeteket megváltóként váró, de oroszul egy mukkot sem értő Szíjártót Pálos György alakítja. A dezertőrökre vadászók oldalán is patinás neveket láthatunk: a cukorbetegsége ellenére csak a gyomrára gondoló SS parancsnokot Márkus László, a ruszkikat az éléskamrában felfedező beosztottját pedig Horváth Tivadar játssza.  

A tizedes, meg a többiek / 111 perc, 1965

Rendező: Keleti Márton

Forgatókönyvíró: Dobozi Imre

Operatőr: Pásztor István

Zene: Sárközy István

Vágó: Morell Mihály

Szereplők: Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Pálos György, Cs.Németh Lajos, Szabó Gyula, Márkus László, Ungváry László, Kozák László, Gobi Hilda