A KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága 5 millió forinttal támogatta a filmet. Ugyan nem az államtitkárság feladatkörébe tartozik a filmtámogatások ügye, ám Balog Zoltán államtitkár  úr fontosnak tartotta az alkotás támogatását. Meglátása szerint mindannyiunk közös érdeke, hogy kiderüljön ezekkel a szörnyűségekkel kapcsolatban a teljes igazság. S bár az ilyen típusú bűncselekményeket nem lehet megelőzni, de ha már megtörténtek, akkor elengedhetetlen, hogy az állam és minden érintett társadalmi szereplő megfelelő választ adjon azokra a provokációra, amelyek roma és nem roma magyarok békés egymás mellett élését veszélyeztetik.

fliegaufmecs_500


A fiktív történet egy család kiirtásával ér véget, de a valóságban a romagyilkosságok gyanúsítottait a rendőrség elfogta, bíróság tárgyalásuk jelenleg is folyik. A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság megalakulását követő első intézkedése volt, hogy csatlakozott az áldozatok hozzátartozóinak megsegítését célzó nemzetközi akcióhoz.  

A filmet támogatta még a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szerencsejáték Zrt., Magyar Villamos Művek Zrt., Paksi Atomerőmű Zrt. és az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages.

A film berlini világpremierjére az alkotók jelenlétében kerül sor február 16-án a Berlinale Palast díszvetítésén. 2012. február 9-19. között 62. alkalommal rendezik meg az év első filmes világtalálkozóját, a filmművészet és a filmszakma legfontosabb nemzetközi eseményét a májusi cannes-i fesztivál előtt Berlinben. Az Arany és Ezüst Medve díjak sorsáról nemzetközi zsűri dönt, idén Mike Leigh brit filmrendező elnökletével. A zsűri további tagjai: Anton Corbijn holland fotográfus, filmrendező, Asghar Farhadi iráni filmrendező, Charlotte Gainsbourg francia színésznő, Jake Gyllenhaal amerikai színész, François Ozon francia filmrendező, Boualem Sansal algériai író, Barbara Sukowa német színésznő.

csakaszel_csiga


Az elmúlt hat évtizedben a Berlinale egyre sokasodó programjaiba (játékfilm verseny, rövidfilm verseny, Panoráma, Generations, Forum stb.) 114 magyar mozgókép kapott meghívást. A rangos versenyben eddig összesen 23 magyar játékfilm indult, melyek közül 14-et díjaztak a hivatalos és nem hivatalos zsűrik Berlinben. Az elmúlt tíz évben mindössze három magyar játékfilm kapott meghívást a tekintélyes versenyprogramba, legutóbb 2011-ben Tarr Béla A torinói ló című alkotása, mely elnyerte a Zsűri Nagydíját (Ezüst Medve) és a nemzetközi filmkritikusi szövetség (FIPRESCI) díját is.

Az ezredfordulón feltűnt új magyar filmrendező generáció  jeles képviselője, Fliegauf Bence Rengeteg című első filmjével robbant be a filmes életbe, mellyel 2003-ban elnyerte a Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díját a Filmszemlén. A nemzetközi premierre a Berlinale Forum-án került sor, ahol Fliegauf megkapta a Wolfgang Staudte-díjat, majd a rákövetkező évben, második játékfilmjéért, a Dealer-ért a Berliner Zeitung rangos díját. Fliegauf Bence a Csak a szél című filmmel idén kapott először meghívást a tekintélyes berlini versenyprogramba, melynek fődíja az Arany Medve.