A Design Hét keretében több Design Túrát is szerveztek: körül lehetett nézni a jelenleg lezárt Átrium moziban is Somlai Tibor belsőépítész segítségével, a fóti díszletvárosban pedig Ágh Márton látványtervező vezette körbe az érdeklődőket. A mindössze másfél órás túrában is annyi érdekesség hangzott el, hogy lehetetlen visszaadni egyetlen cikkben, úgyhogy meséljenek a képek.

fotidiszletvaros13
Ágh Márton tárlatvezet Még több kép a fóti díszletvárosról

Ágh Márton annyit elöljáróban elmondott, hogy az épített díszlet olyan szellemi tulajdonnak minősül, amiről a forgatás végeztével a produkció lemond, és ott hagyják a stúdió területén. (Az etyeki stúdió is így kapta meg a New York utcadíszletet.) Bármelyik következő film szabadon használhatja a stúdió területén lévő külső díszleteket, azonban 80%-ban köteles megváltoztatni, hogy ne legyenek benne felismerhetőek a korábban forgatott filmek jellegzetességei. A produkciók szeretik, hogy nem nulláról kezdeni az építkezést, hanem van egy alap, amihez csak hozzá kell tenni, vagy adott esetben elvenni - illetve a visszajáró produkciók számára is hasznos, hogy fennmarad az épített díszletük.

fotidiszletvaros3
A középkori falu egyik tere Még több kép a fóti díszletvárosról

Az egyik ilyen visszajáró produkció, amelyik nagyon szerette a fóti díszletet, az 1994-1998 között készült Cadfael barát című angol sorozat öt évada volt. Béres István építész picasá-ján Kiss József és Péterdi Béla nevét említi építészként, illetve hogy a díszletek építésében egy 14 fős ukrán ácsbrigád is részt vett. Cadfael kunyhója mai napig megvan: a kis hóval borított házikó tetejét a belső felvételek kedvéért le is lehet emelni, nyomokban még lehet látni az atya egykori konyhakertjét és karámját, valamint egy kis befagyott tavacskát is.

fotidiszletvaros22
Cadfael atya kunyhója Még több kép a fóti díszletvárosról

A Mafilm fóti telepének minősége és kapacitása Ágh szerint közepesnek mondható, egy ilyen backlot a világon mindenütt ugyanígy néz ki, Fótot a mérete és sokszínűsége teszi különlegessé: van tér új építkezések számára is, és vannak alapok a kiinduláshoz.

fotidiszletvaros19
Egy jó pub a régi Londonban Még több kép a fóti díszletvárosról

A produkció az építéskor ideiglenes építési engedélyt kap, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármit ideépíthet, de a nyolc méternél magasabb részeket köteles visszabontani. Így hiába van Fóton a Notre Dame hű mása, ha a tornyai és magasabb homlokzati része hiányoznak - egy angol fantasy filmnek olyannyira nincsen rá szüksége, hogy egész egyszerűen letakarta, elé van építve egy utcadíszlet.

fotidiszletvaros8
A Notre Dame nem kell
Még több kép a fóti díszletvárosról

Az épületek tetejét tehát ha meg is építik, a forgatás végeztével vissza kell bontani, ám elég gyakori, hogy egyszerűen meg sem építik azokat a részeket, amelyek csak a háttérben jelennek meg, és nincs előtte színészmozgás - a digitális utómunka korában már könnyedén befejezik az épületeket virtuálisan.

fotidiszletvaros17
Utómunkában fejezik be a tetejét Még több kép a fóti díszletvárosról

A visszabontás egyik oka, hogy Fót viszonylag közel van a reptérhez, így a magas tornyok zavarnák a repülőgépeket. A reptér és vasút közelsége azonban azt is eredményezi, hogy a nagyobb stábokban külön részleg foglalkozik a vasúti és légi menetrend és a felvételek összehangolásával - a vadkapitalizmus éveiben nemegyszer pénzzel lehetett elüldözni a forgatási díszlet felett köröző repülőket.

fotidiszletvaros20
A Christmas Carol díszlete kis patakkal Még több kép a fóti díszletvárosról

A díszletek tehát folyamatos változásban vannak: az egyik produkció hozzátesz az alapokhoz, majd érkezik egy következő, és így tovább. Nagyon népszerű a középkori város és a Sorstalanság egykori koncentrációs tábora - ezekben majd minden évben készül egy-egy film, vannak azonban szellemi vákuumba került díszletek, amelyekhez évek óta nem nyúlt senki, nem hozza lázba a filmgyártókat, így csak mementóként állnak szomorúan Fóton.

fotidiszletvaros16
Öt éve nem nyúlt senki ehhez a díszlethez Még több kép a fóti díszletvárosról

A Názáreti Jézus díszletének a példája éppen ennek az ellenkezője: a tapasztott, lapostetős házak különlegesnek számítanak, így például legutóbb egy mexikói stáb használta egy reklám díszleteként, így egy hangulatos kocsma maradványaival is találkozhattunk Jézus egykori szülőházában.

fotidiszletvaros15
Jézus szülőházában reklámot forgattak Még több kép a fóti díszletvárosról

A Menekülés a győzelembe egykori díszlete egyszerűen elrohadt, nem volt értelme megtartani, így a helyére építették be a Sorstalanság egykori díszletét új alaprajz szerint. A lágernél értelemszerűen lazábban kezelik a "80% kötelezően megváltoztatandó"-elvet, de a produkciók kötelesek lecserélni a feliratokat és a nyílászárókat, hogy ne egy-az-egyben használják egy másik film díszletét. Ágh elmondta azt is, hogy nagyon népszerű a tábor, legutóbb A razzia című filmben szolgált katonai telepként, ahol egyetlen snitt kedvéért, ahol jönnek be a teherautók a kapun, számos házikó homlokzatát megépítették, hogy a felvételen nagyobbnak látszódjon a tábor - ezeket egysnittes épületnek nevezte Ágh.

fotidiszletvaros26
Egysnittes épületek a lágerben Még több kép a fóti díszletvárosról

"Egyébként is jellemző a filmesekre, hogy minden csak addig fontos számukra, amíg az látszik." Jó példa erre a cipőfűzőből készült, pozdorjaoszlopok közé feszített kerítés, nincs semmiféle statikai szerepük, csak az a fontos, hogyan látszik a kamerában. A tábor népszerűségét jelzi, hogy vasárnap délutáni látogatásunk alkalmával is fúrtak-faragtak benne a Tatu-t bömböltető munkások.

fotidiszletvaros24
Cipőfűző-kerítés Még több kép a fóti díszletvárosról

Kapcsolódó hír, hogy az etyeki Korda Filmstúdió szomszédságában, közel 1,2 milliárd forintos beruházással filmes élménypark épül: egy középkori díszletváros épül fel 6 ezer négyzetméteren, emellett megnyitják az érdeklődők számára azt a 7 ezer négyzetméteres New-York-i utcarészletet is, amely még a Hellboy 2 forgatására készült el 2007-ben. A látogatóközpont 2011 májusában nyílhat meg, s évente 50 ezer vendéget várnak.

Korábbi stúdiólátogatások:

Raleigh Studio - Hollywood a Dunánál

Etyekwood - Brooklyn-forgatási riport

Mafilm - A Huszárik-műterem megnyitója

Köszönet a Design Hét csapatának.