A hét első napját egyértelműen Hollywood uralja, mégpedig igencsak színes palettával. Akik a hétfői komorságból adrenalinfröccsel kívánnak kitörni, azoknak A feláldozhatók 2. felvonultatja az elmúlt évtizedek összes valamirevaló akcióhősét. Stallone, Li, Willis, Statham, Van Damme, Lundgren, Schwarzenegger, de még maga Chuck Norris is egy filmben, a mi kedvünkért, a kellő önironikus humorral reflektálva saját munkásságukra. A Forma-1 aranykorának két legendájáról, James Huntról és Niki Laudáról szól A hajsza a győzelemért című életrajzi dráma Daniel Brühl és Chris Hemsworth főszereplésével, a kosztümös filmek kedvelői pedig újra láthatják Tom Cruise-t szamurájként Az utolsó szamurájban. Netán, ha valaki nem egy blockbusterre vágyik, aggodalomra nincs ok, a '30-as évek klasszikus vígjátékában, A hölgy kissé bogarasban olyan régi nagy csillagaink, mint Tolnay Klári, Ráday Imre, Gózon Gyula és Gobbi Hilda szórakoztatnak minket. Kedden debütál az HBO Europe legújabb sorozatának első része, a lengyel gyártású A falka, mely a lengyel-ukrán határon játszódik, kiindulópontja pedig egy titokzatos merénylet a lengyel határőrség elit egysége ellen, melyet csak kapitányuk él túl, aki a trauma feldolgozása mellett nekilát felkutatni, hogy ki és mi áll a támadás hátterében.

A szerda a vígjátékoké. A kétszeres Golden Globe-díjas Zöld kártyában Gerard Depardieu csábítja el Andie MacDowellt, míg az Életfogytig fekete humorú keserédes történetében Eddie Murphy és Martin Lawrence éli meg sajátos módon hatvanéves börtönbüntetését. Aki inkább komolyabb drámára vágyik, annak a brazil Hazakísérleket ajánljuk, ami egy vak tinédzser lelkébe enged betekintést. Csütörtökön választhatjuk az Aranypálma- és Oscar-díjas világhírű musicalt (Mindhalálig zene), Dobray György a '80-as évek hangulatát felelevenítő szerelemtörténetét (Szerelem második vérig), a 20. század egyik legbefolyásosabb divattervezőjének életéről szóló művet (Coco Chanel), Michael Bay talán legkisebb költségvetésű és talán legjobb filmjét (Pain & Gain) vagy egy hátborzongató Stephen King-adaptációt (Álomcsapda) természetesen Morgan Freemannel.

Pénteken dönthetünk úgy, hogy Walter Matthauval mulatunk a Pénzes asszony kerestetikben, ahol a nagy komikusnak ravasz gavallérként feleséget kell találnia, hogy megmentse magát az anyagi összeomlástól. Aznap este drámában sem lesz hiány. Aronofsky megrázó filmjében, a Fekete hattyúban a szerepért Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjat kapott Natalie Portmant csodálhatjuk, vagy egy Shakespeare-klasszikust megidézve Zefirelli Hamlet-adaptációját is választhatjuk Mel Gibsonnal a címszerepben. A magyar ízek kedvelőinek pedig itt egy kultfilm Szomjas Györgytől, a Kopaszkutya a Hobo Blues Band és a P.mobil zenészeinek közreműködésével. A szombat, mint mindig, most is igyekszik kényeztetni az otthon maradókat. Az már csak ízlés dolga, hogy a cowgirl Nicole Kidmannel az Ausztráliában, Cate Blanchettel Woody Allen új alkotásában, a Blue Jasminban, vagy az aznap este is újra a képernyőkön felbukkanó Mel Gibsonnal A hazafi című történelmi eposzban múlatjuk az időt.

Rendhagyó módon egy kicsit könnyedebb, de a hangulathoz passzoló filmeket is ajánlunk, hiszen mégiscsak Valentin-nap lesz. Hangulatot teremteni pedig Matthew McConaughey (még az igazán drámai alakításai előtti Don Juan-korszakából) feltétlenül megfelel a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alattban, de a hollywoodi sztárok sorát felvonultató, könnyed Valentin-nap is megteszi. Azért az elhivatottabbaknak is ott lesz szombat este a 10 Oscar-díjjal és 3 Golden Globe-díjjal jutalmazott filmtörténeti remek, a West Side Story.

A vasárnap nehéz döntés elé állítja a filmrajongókat. Például aznap este lesz Wes Anderson legújabb és legőrültebb filmjének, a tavalyi Berlinalén a zsűri nagydíját besöprő és Golden Globe-díjas Grand Budapest Hotel országos tv-premierje, egy olyan színészgárdával, ami miatt már nehezen kapcsol el az ember. Whoopi Goldberggel (aki Oscar-, Golden Globe-, és BAFTA-díjat nyert a szerepért) egy kicsit régebbi klasszikust idéz meg a Ghost, aki pedig még nem látta Christopher Nolan agytekerős alkotását, az Eredetet, annak sürgős pótolnivalója van. Csak, hogy aznap is dalra fakadjunk, matiné-időben megnézhetünk egy régi klasszikus magyar operafilmet, a Gábor diákot Zenthe Ferenccel és Sinkovits Imrével.

 

Február 9., hétfő

A hölgy egy kissé bogaras (Ráthonyi Ákos, 1938), Duna World, 20:00

Az utolsó szamuráj (Edward Zwick, 2003), Film+, 20:35

A feláldozhatók 2. (Simon West, 2012), Cool TV, 21:10

Hajsza a győzelemért (Ron Howard, 2013), SuperTV2, 21:35

 

Február 10., kedd

A falka (Marek Leckhi, Kasia Adamik, 2014), HBO, 20:10

 

Február 11., szerda

Hazakísérlek (Daniel Riberio, 2014), Cinemax, 20:15

Életfogytig (Ted Demme, 1999), TV2, 21:30

Zöld kártya (Peter Weird, 1990), Duna TV, 21:45

 

Február 12., csütörtök

Coco Chanel 1-2. rész (Christian Duguay, 2008), Filmbox, 17:55

Mindhalálig zene (Bob Fosse, 1979), Cinemax, 20:00

Álomcsapda (Lawrence Kasdan, 2003), Viasat3, 21:00

Szerelem második vérig (Dobray György, 1988), Duna TV, 21:20

Pain & Gain (Michael Bay, 2013), HBO, 1:20 (péntek hajnal)

 

Február 13., péntek

Pénzes asszony kerestetik (Elaine May, 1971), Cinemax, 20:00

Fekete hattyú (Darren Aronofsky, 2010), SuperTV2, 21:35

Kopaszkutya (Szomjas György, 1981), Duna TV, 22:50

Hamlet (Franco Zeffirelli, 1990), m1, 23:00

 

Február 14., szombat

Ausztrália (Baz Luhmann, 2008), SuperTV2, 19:30

Blue Jasmin (Woody Allen, 2013), HBO Comedy, 20:20

A hazafi (Roland Emmerich, 2000), Fem3, 0:15 (vasárnap hajnal)

Valentin-napi ajánlat

Valentin-nap (Garry Marshall, 2010), RTL Klub, 19:20

West Side Story (Robert, Wise, Jerome Robbins, 1961), Duna TV, 20:55

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (Donald Petrie, 2003), Fem3, 21:00

 

Február 15., vasárnap

Gábor diák (Kalmár László, 1956), Duna TV, 16:20

Grand Budapest Hotel (Wes Anderson, 2014), HBO, 20:00

Ghost (Jerry Zucker, 1990), m1, 20:25

Eredet (Christopher Nolan, 2010), RTL Klub, 21:00