Az Egynyári kaland második évadának története ott folytatódik, ahol az első befejeződött – egy év elteltével. A fiatalok most már elsőéves egyetemistaként térnek vissza Balatonfüredre: Zsófi (Schmidt Sára) és Bence (Rubóczki Márkó) párként, Dóra (Dobos Evelin) és Gábor (Héricz Patrik) pedig barátokként. Négyesük a szerelmi csalódás miatt hazaköltöző Levivel (Király Dániel), és húgával, a különcködő Lucával (Walters Lili) egészül ki. A romantikus szálak mellett ismét megjelennek a családi kapcsolatok, és természetesen a humor is fontos eleme marad a sorozatnak.


A főbb szerepekben az első évadból jól ismert arcok: Schmidt Sára, Rubóczki Márkó, Dobos Evelin, Héricz Patrik és Szerednyei Béla mellett, új karakterek: Király Dániel, Walters Lili, Dobó Kata, Bányai Miklós és Gyabronka József is helyet kaptak, és visszatérő szereplőként Vecsei H. Miklós is látható lesz. A második évadot vezető rendezőként és forgatókönyvíróként Zomborácz Virág jegyzi, aki tagja volt az Aranyélet író-csapatának, és akinek Utóélet című első nagyjátékfilmje itthon és külföldön egyaránt sikert aratott.  Zomborácz Virág mellett rendezőtársként Akar Péter dolgozott. (Forrás: MTVA)


Közben továbbra is fut a Tóth János, elindult a Twin Peaks, de aki mozifilmre vágyik, annak a TV2 tűzi műsorra Vranik Roland Az adás című 2009-es filmjét, amit tavaly a Hurok kapcsán részletesen is kiveséztünk a magyar sci-fiket elemző összeállításunkban, ez itt olvasható. “Az adás eljátszadozik egy tévé, net, rádió nélküli világgal, ahol már nem az ezerféle tudás, hanem a tudatlanság fenyeget. A távkommunikáció hiánya elszigeteli az embereket, visszatér a középkori anarchia.”


Pénteken reggel a Film+ adja Szőke András rendezőként, íróként és színészként is jegyzett filmjét, a 2007-ben bemutatott Bakkermant, amiben “a világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszi: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. (port.hu)


Szombaton délután a Dunán látható Szabó István 1964-es klasszikus debütálása, az Álmodozások kora, amiről Bálint András főszereplő itt mesélt a Filmhunak. Vasárnap délután pedig egy 1940-es retrospektíven nézhetünk meg Csortos Gyula és Dajka Margit főszereplésével, ez a Pénz beszél Csepreghy Jenő rendezésében. A vígjátékban “örököseit megleckéztetendő, az öreg Dárday élete végén megnősül, ráadásul nem is akárkit vesz feleségül: a saját cselédjét. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Dárday végképp távozik az árnyékvilágból.” (est.hu)

Az adás

TV2

2017.05.23., kedd, 02:30


Bakkerman

Film+

2017.05.26., péntek, 10:50


Álmodozások kora

Duna

2017.05.27., szombat, 14:45


Superbia

RTL Klub

2017.05.27., szombat, 03:35


Pénz beszél

Duna

2017.05.28., vasárnap, 15:25