Kezdjük a sort Maár Gyula 1985-ös filmjével Az első kétszáz évemmel, amit kedd éjjel vetít az M3, olyan sztárokkal, mint Garas Dezső, Bezerédi Zoltán, Kubik Anna, Törőcsik Mari, Major Tamás, Benkő Gyula, Márkus László és Gálvölgyi János. A film Királyhegyi Pál életútjának állít emléket, aki „rendkívüli” történelmi érzékkel éppen akkor tért vissza Magyarországra, amikor megállíthatatlanná vált a fasizmus, munkaszolgálatosként humorérzéke segítette a túlélésben. Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmjét péntek este láthatjuk a film+2 csatornáján, Kovács Patrícia és Máté Gábor főszereplésével, a film a szerelmi pokol és kiszolgáltatottság alapélményét adja. 

KovPatricia600

 

A dunai teherhajósok izolált életmódját mutatja be Somogyvári Gergő dokumentumfilm sorozata hétfőn késő este a Duna televízióban. A második epiódban a Duna középső és alsó szakaszát járja be a film az ötfős legénységgel közlekedő, 172 méter hosszú Melanie önjáró hajó fedélzetén, Szerbiától a Kazán szoroson keresztül, egészen a konstancai tengeri kikötőig. A dunai nomádok látványos utazását Barabás Lőrinc jazz-trombitás és zeneszerző muzsikája teszi teljessé.

Transduna600

Természetesen tovább folytatódik a Kossuthkifli, ezúttal kora este, 19.25-kor vetíti a Duna tévé. Szokás szerint ezen a héten is láthatunk néhány örökzöld régi magyar filmet, például szombaton korán reggel a Lovagias ügyet, 1936-ból, ami afféle Meseautó-parafrázis, Perczel Zita, Kabos Gyula, Ráday Imre és Gombaszögi Ella főszereplésével. Érdekes módon vasárnap is korán reggel tűzte műsorára Gertler Viktor 1938-as filmjét, az Elcserélt embert a Duna World, ami egy I. világháborús fejlövés súlyos emlékezet-kihagyásos bonyodalmait meséli el, Kiss Ferenc, Dajka Margit, Simor Erzsi főszereplésével.

1969-ben készült Gyarmathy Lívia szatírája, az Ismeri a szandi mandit? nos, mi nem ismerjük, de kíváncsiak vagyunk szombat délután a szandi mandira, és a kis piros Fiat 500-as történeteire, a "társadalmi munkában végzett" hajómodellezésre, a helyes kapalendítésre és a portásnő munkamoráljára. Schütz Ila gimnazista lányt játszik, partnerei Kállay Ferenc, Schubert Éva, Kiss Manyi, Dajka Margit.

Csütörtök éjjel vetíti a Duna tévé Dárday István és Szalai Györgyi 1993-as vígjátékát, a Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája című filmjét, a fiatal Szőke András, Szabó Győző, Badár Sándor főszereplésével. A film road movie, egy utazás a korszak Magyarországán, egy kikapcsolhatatlan és elpusztíthatatlan Orion televízió történetén keresztül.

Örömmel látjuk, hogy a héten ismét műsorra tűznek több értékes, régen készült dokumentumfilm-sorozatot, például Rockenbauer Pál legendás filmjeit, a Másfélmillió lépés Magyarországont, a híres magyar életutakat bemutató Millenniumi Meséket, vagy Kun Miklós A rejtélyes XX. század című történelmi sorozatát. Újra nézhetjük a Talentum adásait, ezen a héten Molnár Piroskáról és Bara Margitról készült portrékat, sőt, ismétlik a Privát rocktörténetet is. Ha a sorozatoknál maradunk, ismétlik a Twin Peaks-t is, és már a második részénél tart a Borgiák, a kanadai-ír-magyar drámasorozat Jeremy Irons főszereplésével.

Ezen a héten is bőven lesz mit néznie az amerikai és az európai film szerelmeseinek, a filmcsatornákon szinte minden nap találtunk valamilyen ritkaságot, érdekességet, ínyencséget. Hétfőre egy francia mozit ajánlunk a Cinemaxról, Jacques Audiard filmjét, A számat figyeld! címmel, egy magányos nagyothalló nő és egy alkalmi tolvaj egymásra találását. A héten a Ponyvaregény mellett, a Kill Bill mindkét részét is megnézhetjük, és a közelmúlt olyan nagyszerű filmjeit is, mint a Nyárutó, Kate Winslet főszereplésével, a Philomena, Judi Dench-el, a BlueJasmine Cate Blanchettel, vagy a Joaquin Phoenixel. Mi a legjobban egy régen látott klasszikust várunk, Truffaut 1966-os sci-fijét, a 451 Fahrenheit-et, a szabad gondolkodás eltörléséről szóló víziót.

 

Március 23. hétfő

- Másfélmillió lépés Magyarországon (r: Rockenbauer Pál, 1979), m3, 6:30
- A nő (r: Spike Jonze, 2013) Cinemax2, 11:15
- Zorro (r: Duccio Tessari, 1974), Film Mánia, 13:20
- Galaxis útikalaúz stopposoknak (r: Garth Jennings, 2005), DIGI Film, 14:45
- Millenniumi Mesér (r: Papp Gábor Zsigmond, 2000), m3, 15:55
- Exek és szeretők (r: Nicole Holofcener, 2013), HBO2, 19:00
- A halál szerelmese (r: Brendan Muldowney, 1974), Cinemax2, 20:00
- A számat figyeld! (Jacques Audiard, 2001), Cinemax, 20:00
- Philomena – Határtalan szeretet (r: Stephen Frears, 2013) HBO 20:50
- Magyar szív (r: Grzegorz Lubczyk, 2012) DUNA Tv, 22:25
- Trans Duna - Al-Duna (r: Somogyvári Gergő, 2015) DUNA TV, 23:35

 

Március 24. kedd

- Kapitalizmus: Szeretem! (r: Michael Moore, 2009), FilmboxPremium 3:40
- Coco Chanel (r: Christian Duguay, 2008), Filmbox, 8:05
- 451 Fahrenheit (r: Fracois Truffaut, 1966) Cinemax 17:00
- Nyárutó (r: Jason Reitman, 2013), HBO, 19:15
- A rejtélyes XX. század (r: Gábor Péter) Duna World, 19:30
- Első kétszáz évem (r: Maár Gyula, 1985) m3, 23:10

 

Március 25. szerda

- Twin Peaks (r: David Lynch, 1990) m2/Petőfi TV, 2:50
- Az ember tragédiája (r: Jankovics Marcell, 2011), Film Mánia, 12:10
- Amit csak akarsz (r: Achero Manas, 2010), Filmbox, 18:00
- Mandela - Hosszú út a szabadságig (r: Justin Chadwick, 2013), HBO, 18:35
- Szökés Kandaharból (r: David Whitney, 2009), Filmbox, 21:00
- Jakuzák (r: Sydney Pollack, 1975), TCM, 21:00
- A hullám (r: Dennis Gansel, 2008) Filmbox, 22:35

 

Március 26. csütörtök

- Kill Bill (r: Quentin Tarantino, 2003) Universal Channel, 0:20
- Hazugságok hálója (r: Ridley Scott, 2008) TCM, 1:30
- Blue Jasmin (r: Woody Allen, 2013) , HBO, 17:35
- Ponyvaregény – Pulp Fiction (r: Quentin  Tarantino, 1994), Filmbox Prémium, 21:00
- Sivár vidék (r: Terrence Mallick, 1973), TCM, 21:00
- Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája (r: Dárday István – Szalai Györgyi, 1993), DUNA TV, 23:15

 

Március 27. péntek

- Kill Bill 2 (r: Quentin Tarantino, 2004) Universal Channel, 0:40
- Mellékhatások (r: Steven Soderbergh, 2013) HBO, 21:00
- A bombák földjén (r: Kathryn Bigelow, 2008) film+, 21:00
- Szerelemtől sújtva (r: Sas Tamás, 2002) film+2, 22:50

 

Március 28. szombat

- Lovagias ügy (r: Székely István, 1936) , film+2, 7:05
- Ismeri a szandi mandit? (r: Gyarmathy Lívia, 1969) m3, 14:00
- Brian élete (r: Terry Jones, 1979) Comedy Central, 20:00
- Mennyei királyság (r: Ridley Scott, 2005), film+, 20:35
- Jane Eyre (r: Cary Fukunaga, 2011) Story4, 21:25

 

Március 29. vasárnap

- Elcserélt ember (r: Gertler Viktor, 1938) , Duna World, 7:15
- A könyvtolvaj (r: Brian Percival, 2013), HBO, 15.30
- A nagy Gatsby (r: Baz Luhrmann, 2013) HBO, 17:40
- Last Vegas (r: Jon Turteltaub, 2013), RTL Klub, 19:50
- A Szépség és a Szörnyeteg (r: Christophe Gans, 2014) HBO, 20:00
- A Magnum ereje (r: Ted Post, 1973) TCM, 23:00