Valamilyen különös oknál fogva, az elmúlt 10-15 évben, a budapesti látkép, az egyik legkedveltebb háttere a hollywoodi kémfilmeknek. Ezt a sort Tony Scott Kémjátszma című 2001-es filmje nyitotta meg, amelyben Budapest Berlinként van jelen. A CIA-ügynököket Robert Redford és Brad Pitt alakítják, a film hétfő este látható a tévében. Őket követte a 2002-es Én, a kém, ahol Eddie Murphy a Gellér-szállóban lakott és a Lánchíd tetején parádézott, a 2005-ös Münchenben, a római utcának álcázott Andrássy úton üldözték egymást a CIA és a KGB tagjai, a Suszter, szabó, baka, kém-ben Mark Strong Mucsi Zoltánnal kávézgatott a Párisi udvarban, míg Melissa McCarthy két évvel ezelőtt A kém című akció-vígjátékban robogózgatott a Bazilika előtt. Jennifer Lawrence színésznő pár hete érkezett Budapestre, hogy egy újabb kémfilmmel gazdagítsa a tábort.

Régi idők focija

Kedden Minarik Ede és a Csabagyöngye SC kalandjait lehet újra megnézni, Sándor Pál kultikus klasszikusában, a Régi idők focijában. Garas Dezső alakítja a mindenre elszánt fociedzőt, aki minden követ megmozgat, hogy szeretett csapatát pénzügyileg támogassa. A burleszk elemekkel, zenei betétekkel, és humoros feliratokkal tarkított film keserédes képet fest a magyarokról, a fociszeretetről, és az emberi méltóságról. De aki a hét minden napján nosztalgiára vágyik, az M3-on újból előröl kezdték a Szomszédok összes részének vetítését. Valljuk be, nincs is jobb néha, mint Magenheim doktor, Julcsi, Taki bácsi és többiek tanulságos történeteit nézegetni, a Gazdagréti lakótelep sűrűjében.

Szépek és bolondok

Szász Péter 1976-os nagyszerű filmjét, a Szépek és bolondokat csütörtök éjjel játszák a M3-on. A történet középpontjában Ivicz István (Kállai Ferenc felejthetetlen alakítása), a pékből lett kenyérhordó, aki hétvégenként harmadosztályú focimeccseket vezényel végig. A meccseket szívvel-lélekkel irányítja, szigorúan, de igazságosan, és főleg megvesztegethetetlenül osztogatja a sárgalapokat. Partjelzőivel, Fedákkal (Bodrogi Gyula) és Gadácsival (Andor Tamás) azt remélik, hogy egyszer talán ír róluk a Népsport.

Tízezer nap

Pénteken még távolabb megyünk Budapesttől, egyenesen a vidéki Magyarország lakói közé, Kósa Ferenc Tízezer nap című 1967-es filmjében. Az 50-es évek magyar parasztsága óriási nehézségek árán jut napi szinten betevőhöz, megalázottság és küzdelem jellemzi életüket. A Széles család falujának hanyatlása az egész korabeli történelemről látképet fest, tízezer napot elmesélve a Horthy-korszaktól, a 60-as évek közepéig bezáróan. A filmet a megjelenését követően betiltották, mert az 1956-os eseményeket forradalomként mutatta be. A főszerepben Kozák András, Molnár Tibor és Görbe János láthatóak.

A vér és méz földjén

A hetet ismét egy olyan hollywood produkció zárja, amely Budapestet használta fel forgatási helyszínéül, ezúttal egy közelebbi, a Balkán-térséget helyettesíti. Angelina Jolie első nagyjátékfilmjét, A vér és méz földjén-t 2012-ben, többek közt a József Attila lakótelepen és a Rózsák terén készítette az ENSZ nagykövetként is tevékenykedő színésznő. A balkán ‘Rómeó és Júlia’ történetnek is többször elkönyvelt film középpontjában a délszláv háború áll, amely a 90-es évek elején szakította ketté a Balkán-régiót.

Január 30. hétfő

Kémjátszma (r. Tony Scott) 21:00, Viasat

Január 31. kedd

Régi idők focija (r. Sándor Pál) 22:20, M5

Február 1. szerda (minden nap)

Szomszédok, 09:45/10:20/19:00/19:35, Minden hétköznap, M3

Február 2. csütörtök

Szépek és bolondok (r. Szász Péter) 22:10, M3

Február 3. péntek

Tízezer nap (r. Kósa Ferenc) 21:50, M5

Víkend (r. Mátyássy Áron) 22:35, HBO2

Február 5-6. vasárnap/hétfő

A vér és méz földjén (r. Angelina Jolie) 00:30, Duna Televízió

Utóélet (r. Zomborácz Virág) 23:30, Cinemax