András Ferenc a magyar rendezők „Nagy Generációjának” egyik kiemelkedő alakja, a héten két fontos filmjét is megtekinthetjük a tévében. A Veri az ördög a feleségét (Szombat, 14.30 Duna tv) a rendező első nagyjátékfilmje, Bereményi Géza írásából készült 1977-ben. A cseh vígjátékok szatirikus humorával festi le a magyar társadalmat: a történetben egy pesti rokon és a pártfunkcionárius főnök érkezik Kajtárékhoz a Balaton-felvidékre, Kajtárné lucullusi lakomával akarja elkápráztatni a vendégeket, sütnek, főznek, rétestésztát húznak, krémet főznek, lekvárt kavarnak. A gyomorterhelő traktát hárman szemlélik csupán kívülállóként: a két fiú, és a gyomorbajos funkcionárius. A Dögkeselyű (Csütörtök, 01.00 Duna tv) ennél jóval borúsabban fogalmaz, témáját tekintve is messze áll a látszatidilltől. 1982-ben, megjelenésével megteremtette a magyar bűnügyi film műfaját. Két jól öltözött, idős hölgy utas ellop tízezer forintot Simon József taxistól, aki a pénzt adósságai kifizetésére gürcölte össze. A szelíd külsejű profi bűnözők ellen az igazságszolgáltatás semmit sem tud tenni, ezért Simon alvilági módszerekkel próbál érvényt szerezni igazának: túszt ejt, rabol, hamisít és zsarol.


Marco Ferreri az 60-as 70-es években olyan alkotásokkal betonozta be helyét az olasz filmművészetbe, amelyek máig provokatívnak és megrendítőnek hatnak. 1969-ben elkészítette az olasz modern film egyik legkitűnőbb alkotását, a Dillinger halottat (Péntek, 23.20 Duna tv). Nihilizmus, anarchia, egzisztenciális kiüresedés jellemzi Ferreri filmjét, amelyben a karakterek a fogyasztói társadalom elidegenedett alakjai. A negyven körüli ipari formatervező, Glauco élete látszólag minden vonatkozásban rendezett, egy este azonban véletlenül kezébe akad régen eltett revolvere, és fellázad a kiüresedett, konformista életformája ellen. Egy régi újsághír a hajdan híres gengsztert, Dillingert idézi emlékezetébe, aki sajátos módon teremtette meg szabadságát, Glauco pedig követi a példáját...

dillinger 600

Ferreri másik filmje a Nagy zabálás (Szerda 23.45 Duna tv) talán még ismertebb a magyar közönség számára. Alkotásában a nyugati jóléti társadalom magas státusú, jómódú tagjai határozzák el, hogy véget vetnek értelmetlen életüknek és egy hatalmas lakomán halálra eszik magukat. Mindkét film bemutatását botrányok kísérték, mivel a rendező kendőzetlenül beszél a fogyasztói társadalom visszásságairól.

Woody Allen rajongói szintén a képernyőt bámulhatják a következő napokban, de a vígjátékairól, szatirikus hangvételéről is ismert rendező a héten egy drámaibb oldalát is megmutatja. Az AMC műsorán kedden 15.30-tól tekinthető meg a Belső terek című filmje, ami 1978-ban készült és témája és hangvétele miatt színtiszta drámának tekinthető: egy fokozatosan széthulló család életébe pillanthatunk bele, amelyben az apa váratlan döntést hoz, amikor elhagyja lelki beteg feleségét és a szeretőjéhez költözik egy sor eseményt indítva el ezzel. Három lányának eddig palástolt hazugságai és lelki sérülései kerülnek felszínre a döntést követően. A rendező másik filmjét a Blue Jasmint pénteken 19.20-kor vetíti az HBO. A 2013-ban készült alkotással Cate Blanchett elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.  A film komédia helyett ismét a drámára helyezi a hangsúlyt (itt a rendező nem mellőzi, csak háttérbe szorítja az ironikus hangvételt), egy előkelő New York-i hölgy (Cate Blanchett) élete összeomlik, ezért elköltözik testvéréhez, hogy összeszedje magát. Jasmin egyre mélyebbre süllyed a depresszióba, amellyel testvére és saját életét is tönkreteszi.

Woody Allen egyébként főszereplőként csütörtökön az HBO-n 21.00-tól John Torturro Bérgavallérjában is feltűnik.
Kortárs magyar vígjátékok tekintetében is változatos a kínálat, a Valami Amerika (péntek, 21.00 Film Mánia) első része mellett a Magyar vándor, a Zimmer Feri 2 és az Üveg Tigris 2 is bemutatásra kerül, utóbbiakat csak az első részek elkötelezett rajongóinak ajánljuk figyelmébe.

Ford Fairlane kalandjait jellegzetes szinkronja miatt a magyar filmkultúra kedvelőinek ajánljuk, hiszen Nagy Feró, a nemzet csótánya szövegei felejthetetlenné teszik Andrew Dice Clay alakítását.

A M*A*S*H (hétfő, 21.00 AMC) Robert Altman egyik korai mozifilmje, a háborúsfilmek tematikáját öltözteti vígjáték formájába. 1970-ben, a vietnámi háborúellenes amerikai mozgalmak idejében a film nagy sikert aratott, később sorozat is készült belőle. Egy háborús-kórház mindennapjairól mesél a film (a koreai háborúban), a főszerepekben a fiatal Donald Sutherland, és Elliot Gould tűnik fel. A  alkotás szatirikusan beszél a háború értelmetlenségéről, és  az események helyett a karaktereket helyezi a középpontba.

mash 600
A kilencvenes évek Batman-sorozata Christopher Nolan feldolgozásához képest sokkal vidámabb, színesebb és  szürreálisabb világba adaptálta a képregény történetét. Pénteken 21.00-től a Visaton3-mon a Batman és Robin részt láthatjuk, a szuperhősfilmek akciódús világa itt kiegészül Mr. Jégcsap révén a jégrevű elemeivel, a műfajkeveredés ilyen ritka párosa miatt is érdemes belenézni a filmbe. A film történetében Mr. Jégcsap (Arnold Schwarzenegger) és Méregcsók (Uma Thurman) Gotham City lefagyasztását vették tervbe és Batman (George Clooney) fiatal társával Robinnal (Chris O’Donell) természetesen a város és barátságuk megmentéséért küzd.

A Jurassic Park filmsorozat első két részét is megtekinthetjük a héten, az alkotásokat a Paramount Chanel tűzte műsorára hétfőn 15.00-tól és vasárnap 19.30-tól. Azért is érdemes képben lenni, mert júniusban egy új rész jelenik meg a magyar mozikban is Jurassic World címmel.

Május 11., hétfő
Eredet (r.: Christopher Nolan, 2010)  Cool 21:10
M*A*S*H (r.: Robert Altman, 1970) amc 21:00
A szörny menyasszonya (r.: Ed Wood., 1953) FilmBox 13:40
Rémségek kicsiny boltja (r.: Roger Corman, 1960) FilmBox Plus 19:50
Jurassic Park (r.: Steven Spielberg, 1993) Paramount Chanel 15:00

Május 12., kedd
Vissza a jövőbe 2 (r.: Robert Zemeckis, 1989) Viasat3 21:00
Belső terek (r.: Woody Allen, 1978) amc 15:50

Május 13., szerda
Kígyók a fedélzeten (r.: David R. Ellis, 2006) Viasat3 21:00
A nagy zabálás (r.: Marco Ferreri, 1973) Duna tv  23:45
Mi folyik a sötétben (r.: Taika Waititi, Jemaine Clement, 2014) Cinemax 2 02:25
Grindhouse: Halálbiztos (r.: Quentin Tarantino, 2007) amc  22.50
9-es terv az űrből (r.: Ed Wood, 1959)  FilmBox 12:55
Kapitalizmus: Szeretem! (r.: Michel Moore, 2009) FilmBox Premium 10:15

Május 14., csütörtök
Nemeskürty tanár úr (r.: Désy Zoltán, 2001) DunaWorld 16:50
A nagy füzet (r.: Szász János, 2013) HBO 04:00
Robotzsaru  (r.: José Padilha, 2014) HBO2 13:25
És isten megteremté a nőt (r.: Roger Vadim, 1956)  FilmMánia 02:00
Missouri fejvadász (r.: Artur Penn, 1976) amc 14:30

Május 15., péntek
Dillinger halott (r.: Marco Ferreri, 1969)  Duna tv 23:20
Dögkeselyű  (r.: András Ferenc, 1982) Duna tv 01:00
Batman és Robin (r.: Joel Schumacher, 1997) Viasat3 21:00
Eastern Promises – Gyilkos ígéretek (r.: David Cronenberg, 2007)  Cool 23:05
Üvegtigris 2. (r.: Rudolf Péter, 2006) Fem3 21:00
Antikrisztus (r.: Lars von Trier, 2009) Pro4 23:45
Blue Jasmin (r.: Woody Allen, 2013) HBO 19:20
Valami Amerika (r.: Herendi Gábor, 2001) FilmMánia 21:00

Május 16., Szombat
Aki legyőzte Al Caponét (r.: Brian De Palma, 1987) Duna tv 21:15
Nagy hal (r.: Tim Burton, 2003) Cool 12:30
Fekete hattyú (r.: Darren Aronofsky, 2010) Fem3 21:00
Zimmer Feri 2. (r.: Tímár Péter, 2010) Film+2 15:05
Magyar vándor (r.: Herendi Gábor, 2004) FilmMánia 18:45
Vérző olaj (r.: Paul Thomas Anderson, 2007) Universal Chanel 21:00
Ford Fairlane kalandjai (r.: Renny Harlin, 1990) amc 22:00
Egek ura (r.: Jason Reitman, 2009)  Paramount Chanel 19:50

Május 17., vasárnap
Veri az ördög a feleségét (r.: András Ferenc, 1977) Duna tv 14:30
Micsoda éjszaka! (r.: Révész György, 1958) M3 20:35
Kamera által homályosan (r.: Richard Linklater, 2006)  HBO2 04:15
Gravitáció (r.: Alfonso Cuarón, 2013) HBO2 15:05
Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (r.: Andrew Dominik, 2007) HBO2 17:40
A hét mesterlövész (r.: John Sturges, 1960) Cinemax 06:00
Jurassic Park 2 – Az elveszett világ (r.: Steven Spielberg, 1997) Paramount Chanel 19:30