Kedden az HBO újra előveszi Mátyássy Áron tavaly bemutatott thrillerét, a Víkendet. A rendezővel készült korábbi interjúnkban megtudhattuk, Mátyássyt mi vonzza a feszültséggel teli műfajban: „…minden filmnél fontos az érdeklődés fenntartása, de az a fajta szorongás, amikor előre sejted, hogy baj lesz, csak itt van jelen.” A filmről írt kritikánk igazolta, hogy a rendező nem csak beszélni tud a zsánerről: „A thriller működik, hidegrázós vizuális atmoszférája, kristálytiszta hang és zenei effektjei végig megtartják a néző figyelmét, működik az árulásra, ármányra, csalásra épülő történet”.

 

A másik ajánlatunk Paczolay Béla Rudolf Péter főszereplésével készült debütáló nagyjátékfilmje, a 2008-ban bemutatott és a 39. Magyar Filmszemlén a rendezőnek Simó Sándor Emlékdíjat eredményező Kalandorok. Az apa, a fiú és a nagyapa megpróbáltatásokkal teli utazásáról szóló, helyzetkomikummal teliszőtt road movie kellemesen könnyen darab a szerzői és a műfaji film közti határmezsgyéről.

Fenti területen mozog Gigor Attila szintén 2008-ban készült filmje, A nyomozó, amelyről bemutatásának évében többek közt a következőket írtuk: „Sokat lehetne vitatkozni azon, vajon műfaji vagy szerzői filmnek nevezzük-e A nyomozó-t. Nevezzük inkább szerzői gesztusokkal fűszerezett műfaji filmnek, nevezzük posztmodern krimi-vígjátéknak, nevezzük film noir parafrázisnak, vagy ami talán még találóbb, nevezzük egyszerűen jó filmnek.” Az RTL Klub szerdai kínálatában szereplő, a közönségsiker mellett Gigor Attilának komoly szakmai elismerést hozó filmet 2009 végén a filmhu szerkesztősége is az előző évtized legjobb magyar filmjének választotta.

 

Csütörtök este a Duna televízión látható a 13 év kihagyás után az idén újra nagyjátékfilmet forgató Jeles András Angyali üdvözlete 1983-ból. Madách főműve, Az ember tragédiája sajátos megközelítésben jelenik meg Jeles rendezésében, amelyből ide kattintva mutatunk meg egy rövid részletet a történet rövid ismertetésével együtt. Pénteken Kapitány Iván és Rudolf Péter közös munkáját, az azóta kultfilmmé lett Üvegtigrist vetíti a TV2. Bő másfél évtized távlatából érdekes felidézni, mit gondoltak akkor az alkotók a filmmel kapcsolatban.

Szombatra Makk Károly A 9-es kórterem című drámáját ajánljuk a nemrég elhunyt és a filmben szereplő Krencsey Marianne-re emlékezve, valamint Muhi András Pires remekbe szabott dokumentumfilmjét az EB-n várakozáson felül szereplő magyar labdarúgó válogatott elmúlt néhány évéről. (Muhi filmjéről egyébként bővebben is írtunk a tévépremier napján.) Mindezek után a második világháborút követő magyar vígjátékok egyik legismertebb rendezőjének, Gertler Viktornak nem kevésbé emblematikus zenés komédiájával, az Állami áruházzal zárhatjuk a heti televíziózást.

 

Július 5., kedd

Víkend (Mátyássy Áron, 2015). HBO, 00:30

Kalandorok (Paczolay Béla, 2008). TV2, 03:25

Július 6., szerda

Fekete hattyú (Darren Aronofsky, 2010). Super2, 23:30

A nyomozó (Gigor Attila, 2008). RTL Klub, 01:45

Július 7., csütörtök

Magánbeszélgetés (Francis Ford Coppola, 1974). Cinemax, 16:50

Angyali üdvözlet (Jeles András, 1983). Duna, 22:15

Július 8., péntek

Megmaradt Alice-nek (Richard Glatzer, Wash Westmoreland, 2014). HBO, 18:15

Üvegtigris (Kapitány Iván, Rudolf Péter, 2000). TV2, 21:20

Július 9., szombat

A 9-es kórterem (Makk Károly, 1955). Duna, 15:20

Magyar csapat - „…még 50 perc…” (Muhi András Pires, 2016). Super2, 24:00

Július 10., vasárnap

Sicario - A bérgyilkos (Denis Villeneuve, 2015). Digi Film, 23:15

Állami áruház (Gertler Viktor, 1953). M3, 00:35