Jól kezdődik a hét, az HBO egy Woody Allen művel, a Férjek és feleségek című filmmel várja a nézőket hétfő koradélután. Az 1992-ben készült alkotás két megromlott párkapcsolat alakulását mutatja be, Jack és Sally már túlvannak a szakításon, nyitottak az ismerkedésre. Az ő viszonyuk nyitja fel a másik páros, Gabe és Judy szemét, és rájönnek, hogy az ő szerelmük is elmúlóban van. Gabe egy fiatal tanítványa iránt kezd el érdeklődni, míg Judy ugyanazzal a férfivel randizgat, mint Sally… Akik szeretik az Annie Hall és a Manhattan rendezőjének fanyar humorát, a filmjeiben feltűnő neurotikus karakterét, annak mindenképp ajánljuk ezt a filmet!

Kedden, ideális időpontban láthatjuk Dobray György Szerelem utolsó vérig című filmjét. A trilógia záródarabjában Füge együtt él a tizennyolc éves diszkótáncos Ninával, de egy utazás alkalmával a vonaton találkozik rég nem látott szerelmével, Ágotával, akit a nézők az első két részből már ismerhetnek. A nőt még mindig vonzza a férfi, a kaland, ezért vele marad, és belekeveredik a férfi alvilági ügyeibe. Füge és Ágota egymáshoz való kötődése biztos, de vajon eldobják-e jelenlegi életüket egymásért?


Férjek és feleségek

A szerdai választék széles, magyar és külföldi sikerfilmeket egyaránt kínálnak a csatornák. Cameron Crowe Majdnem híresében egy tizenéves rockrajongó fiú, Williamet keresi meg a híres Rolling Stone magazin, hogy írjon tudósítást egy felkapott zenekarról, aki egy csapásra az addigitól nagyon különböző érdekes, ám veszélyes világban találja magát. Baz Luhrmann megunhatatlan filmjét, a Moulin Rouge-t szintén szerdán tekinthetjük meg: szívfájdító mese Párizs híres mulatójának gyönyörű kurtizánja, Satine és Christian, a szegény író szerelméről. Látványos tánc-és showbetétek, pazar ruhák, fényűzés 18:55-től.

Majdnem híres

Ha a hét közepén inkább magyar vígjátékra vágynánk, az HBO-ra kell kapcsolnunk, ahol Orosz Dénes második nagyjátékfilmjét, a Coming Out-ot sugározzák. Az ország egyik legismertebb médiaszemélyisége, Erik nyíltan vállalja homoszexualitását, kiáll és küzd a melegek jogaiért, épp házasodni készül szerelmével, amikor balesetet szenved, elüti egy motoros. A karambolt okozó Linda orvos, hozzá kerül sebesülésével Erik, aki fura változásokat észlel magán: tetszeni kezd neki a nő. A film szerencsétlensége, hogy aki érzékeny a kisebbségi témákkal szemben, úgy érzékelheti, a film érdekesen kezeli a homoszexualitás kérdést.

Coming out

Kicsit kései időpontban, csütörtök este 23:55-kor sugározza az HBO Szász János A nagy füzet című, Karlovy Varyban fődíjat nyert filmjét. A Kristóf Ágota regényéből készült, a második világháború idején játszódó történet egy ikerpárról szól, akik a nagymamájukkal élnek egy határszéli faluban. A fiúknak meg kell tanulniuk a túléléshez szükséges dolgokat, és mindezt feljegyzik egy naplóba, a fiúk tudatosan megkeményítik a lelküket, hogy minden érzelem eltűnjön belőlük, mert ez kell a túléléshez, a háború átvészeléséhez.

A nagy füzet

Bájos magyar dokumentumfilmet is ajánlhetunk a héten, Sós Ágnes Szerelempatak című, 70 perces filmje a szerelemről, vágy(ódás)ról szól, de az interjúalanyok itt nem fiatalok, hanem a 80 év körüli Feri bácsi, és szerelmei, a romániai kis faluban élő asszonyok. A film szabadszájú, merész alkotás, néha talán sokkoló is lehet, ha nem is szembesülni, de rádöbbenni arra, hogy a nagyszüleink korú embereknek is volt, van szerelmi, szexuális élete.

A hetet egy remek magyar thriller, Gigor Attila A nyomozója zárja. Főszereplője, az Anger Zsolt által alakított Malkáv Tibor boncmester, aki nem igazán kedveli az élő embereket, visszahúzódó, magának való férfi. Egyetlen még éppen életben lévő családtagja haldokló édesanyja, akinek életmentő műtétre, és ahhoz pénzre lenne szüksége. Malkáv, hogy pénzt szerezzen, elvállalja egy férfi meggyilkolását, ám utána nem sokkal derül ki, a két férfinek volt, van némi köze egymáshoz. Ki bérelte fel Malkávot, hogy gyilkoljon? Hogy vakarja le magáról a gyanút a rendőrség előtt? Hogy számol el a bűntudatával? Hogy választ kapunk-e ezekre a kérdésekre, érdemes megnézni a filmet! Feszes, dinamikus, és végre egy magyar thriller!

Szerelempatak

május 4. hétfő
Férjek és feleségek (r.: Woody Allen, 1992) HBO, 18:40, ism.: május 7. csütörtök, HBO, 14:25
Amerikai gengszter (r.: Ridley Scott, 2007), VIASAT3, 21:00
Szemtől szemben (r.: Michael Mann, 1995), film+, 21:15

május 5. kedd
Szerelem utolsó vérig (r.: Dobray György, 2002), Film Café, 21:00
Wonder Boys – Pokoli hétvége (r.: Curtis Hanson, 2000), Film Mánia, 21:00
Mielőtt meghaltam (r.: Jean-Marc Vallée, 2013), HBO 2, 22:00

május 6. szerda
Majdnem híres (r.: Cameron Crowe, 2000), Cinemax, 18:10
Moulin Rouge (r.: Baz Luhrmann, 2001), HBO, 18:55
Az ördög Pradát visel (r.: David Frankel, 2006), HBO Comedy, 0:30, ism.: 20:30
Tökéletes gyilkosság (r.: Andrew Davis, 1998), VIASAT3, 21:00
Coming Out (r.: Orosz Dénes, 2013), HBO, 23:55
Vissza a jövőbe (r.: Robert Zemeckis, 1985), VIASAT3, 0:20

május 7. csütörtök
Herkules (r.: Brett Ratner, 2014) HBO, 21:00
Hiteles másolat (r.: Abbas Kiarostami, 2010), Film Café, 21:00
Szerelempatak (r.: Sós Ágnes, 2013), HBO, 22:40
A nagy füzet (r.: Szász János, 2013), HBO, 23:55

május 8. péntek
Mindörökké Batman (r.: Joel Schumacher, 1995), VIASAT3, 21:00
Bérgavallér (r.: John Turturro, 2013), HBO, 21:00
Conan, a barbár (r.: John Milius, 1982), film+, 21:15

május 9. szombat
Alkonyat- Újhold (r.: Chris Weitz, 2009), RTL Klub, 19:10
A törvényenkívüli (r.: Howard Hughes, Howard Wawks, 1943), m3, 20:05
Az összeesküvés (r.: Frank Pierson, 2001), Cinemax, 20:30
A bakancslista (r.: Rob Reiner, 2007), VIASAT3, 21:00
Skyfall (r.: Sam Mendes, 2012), Duna Tv, 21:10, ism.: május 10. vasárnap, Duna Tv, 23:30

május 10. vasárnap
Amerika Kapitány – A tél katonája (r.: Joe Russo, Anthony Russo), HBO, 17:45
Transformers – A kihalás kora (r.: Michael Bay, 2014), HBO, 20:00
Az összeesküvés (r.: Frank Pierson, 2001), Cinemax 2, 20:30
A nyomozó (r.: Gigor Attila, 2008), film+2, 21:15