Tragikus hirtelenséggel, 49 évesen elhunyt péntek reggel Angelusz Iván producer és jogász. Az ELTE Jogi karának elvégzését követően, 2002-ben, Simó Sándor halála után az úgynevezett Simó-osztállyal - Barsi Béla, Erdélyi Dániel, Fazekas Csaba, Fischer Gábor, Groó Diana, Hajdu Szabolcs, Lemhényi Réka, Miklauzic Bence, Pálfi György, Török Ferenc - és Reich Péterrel közösen megalapította a Katapult Film Kft.-t, amely a Madzag Filmműhely gyártócégeként vált ismertté.

A Katapulttal olyan filmeket készítettek mint a Csoda Krakkóban, Fehér tenyérApacsok, Nem vagyok a barátod, Intim fejlövés, Bibliothéque Pascal, Parkoló, Zero és a jövőre bemutatásra kerülő 1945. Kötődése a Simó-osztály tagjaihoz erős maradt, különösen Miklauzic Bencével, Hajdu Szabolccsal és Török Ferenccel dolgozott gyakran együtt.

Karrierje során mi is gyakran találkoztunk vele: a Parkoló forgatásán a film társadalmi feszültségeiről beszélgettünk, Török Ferenc Overnight című filmje kapcsán a nemzetközi koprodukcióról mesélt, és a Kémhatás című táncfilm elkészítésében is fontos szerepe volt.

Fotó: MTI / Illyés Tibor