A háromszereplős filmben csak nem hivatásos résztvevők játszanak: a lányt Enyedi Ildikó lánya, a semminemű színészi ambíciót nem dédelgető Dorste Júlia alakítja, a fura fiút Júlia barátnője (és ezzel semmilyen poént nem lőttünk le), míg a lány anyját Kis Anna végzett rendező-vágó.

Az idei Filmszemlére már elkészült film végül azért nem került bemutatásra, mert nem volt pénz a felnagyítására. Bár Muhi András producer azzal a már bevált taktikával számolt, hogy majd a fesztiválszereplések után összejön erre is a pénz, egyelőre erre az Első szerelemnek  még várnia kell.

Enyedi beszélt nagyjátékfilmes terveiről is: a Szilárd Leó életét alapul vévő filmje, a magyar tudósok 30-as évekbeli kivándorlását elbeszélő film, mely a Szelíd interface címet viselte, jelentő csúszást szenved. Ennek oka egy produkciós botlás: Enyedi, a forgatás vágyától hajtva elővigyázatlanul beleesett egy külföldi szélhámos csapdájába. A részletek említése nélkül ez azt eredményezte, hogy sok munka elveszett, mindent át kell írni, meg kell változtatni, a filmcím sem maradhat - s miért? "Nagyon meg akartam csinálni ezt a filmet, türelmetlen voltam." A problémát a New York-i helyszín szervezése okozta, s a történtek egy életre szóló leckét adtak óvatosságból Enyedinek.