Eredetileg festőművésznek készült
A 2007. január 30. és február 6. között megrendezésre kerülő 38. Magyar Filmszemlét Fábri Zoltán emlékének ajánlja a Janisch Attila elnökletével működő szemleigazgatóság. A filmes seregszemle és verseny már a plakátjain is kinyilvánítja Hommage á Fábri Zoltán felirattal tisztelgését az alkotói életmű iránt. A szervezők szeretnék a filmszakma legjelentősebb éves eseményéhez kapcsolódó hagyománnyá tenni a főhajtást  a hazai filmművészet egy-egy meghatározó egyéniségének emléke előtt. 

A háromszoros Kossuth-díjas Fábri Zoltán számos jelentős magyar filmalkotás rendezőjeként (Körhinta, Édes Anna, Hannibál tanár úr, Pál utcai fiúk, Isten hozta őrnagy úr!, Hangyaboly, 141 perc a Befejezetlen mondatból, Ötödik pecsét, stb.) filmes alkotói munkássága idején az egyik legismertebb és legelismertebb magyar alkotója volt a hazai és nemzetközi filméletnek.

Háromszoros jelölték Oscar-díjra a velencei, a moszkvai, a berlini és más jelentős filmfesztiválok nagydíjai mellett, valamint a világ számos országában tüntették ki életművéért. Egyik első legjelentősebb sikere az 1955-ben készült Körhinta című filmjéhez fűződik, amelynek főszerepével az akkor még elsőéves színinövendék Törőcsik Marinak óriási sikere volt Cannes-ban.

Fábri nagy kitérőkkel érkezett a film világába. Eredetileg festőművésznek készült, 1935-től a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa volt. Tehetsége elismeréseként Réti már a főiskolai tanulmányai befejezése előtt a tanársegédjéül fogadta a fiatal Fábrit. Ő azonban a diploma megszerzése előtt elhagyta a Képzőművészeti Főiskolát és a Magyar Színművészeti Akadémián folytatta tanulmányait. A diplomaszerzést követően sikeres színházrendezőként hamarosan színházigazgatói és főrendezői posztot tölthetett be. Képzőművészeti tehetségének köszönhetően számos díszlettervet készített a saját és mások színházi és filmes munkáihoz. 1952-ben Vihar címen készítette első játékfilmjét. 1970-től 1985-ig évfolyamvezető tanár a Magyar Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Számos, azóta ismert filmrendező volt a tanítványa (Jeles András, Dárday István, Almási Tamás, Enyedi Ildikó, Csillag Ádám, Ferenczi Gábor, Janisch Attila).

Fábri több mint 50 festménye, filmhez, színházhoz kapcsolódó rajzai


A képzőművészként is folyamatosan alkotó Fábri Zoltán több mint 50 festményéből és filmhez, színházhoz kapcsolódó rajzaiból a szemle nyitónapján,  január 30-án  11 órakor – mintegy a filmszemle nyitányaként – a Magyar Nemzeti Galéria A épületében (volt Ludwig Múzeum) életmű kiállítás nyílik, melyet Törőcsik Mari színművész és Bereczky Lóránt, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyit meg. A tárlaton Fábriról készült rövid portré- és dokumentumfilmek is vetítésre kerülnek. A kiállítás a Filmszemle ideje alatt a Filmszemle bármely előadására váltott mozijeggyel megtekinthető.
A kiállítás a 38. Magyar Filmszemle és a Magyar Nemzeti Galéria közös rendezvénye, amely az ORTT támogatásával jött létre.