Fekete Ádám: Színházi dramaturg szakon volt ugyan forgatókönyvíró órám, de ekkora léptékben ez volt az első, igen. Hosszú ideig fejlesztettük a könyvet. Ádámmal már korábban is dolgoztunk az egyik egyetemi feladatán, egy omázs-filmen, amit egy szabadon választott rendező stílusában kellett elkészíteni. Roy Andersson ihlette, a történetet együtt találtuk ki, de tulajdonképpen én írtam. Ez egy rövid és viszonylag szűkszavú dolog volt.
Filmhu: A Földieknek ki volt az ötletgazdája?
F.Á.: Már a kezdeti ponttól együtt gondolkodtunk. Az volt az alapmotívumunk, hogy valaki repüljön el egy űrhajóval, akit aztán nem is látunk többet, de ne arról szóljon a film, aki elrepül, hanem azokról, akik ottmaradnak. Beleszerettünk a gondolat Földtől való elrugaszkodottságába. Aztán Horváth János Antal forgatókönyvírót bevonva továbbdolgoztunk a történeten.
Filmhu: Mi lett a történet végső formája?
F.Á.: Egy család szétszakadása egy tizenpár éves gyerek szemszögéből. Adott egy bogaras apa és egy földközeli anya. Az apuka elrepül, és otthagyja a családot, ami eleve elég széttartó volt. A mesei elem lehetőséget nyitott egy olyan helyzetre, hogy egy 12-13 éves gyerek szemszögéből érzékeltethessük, milyen az, amikor valakinek a feje fölött széthasad egy család. Mi van akkor, amikor az általa szeretett emberek különböző dolgokat képviselnek, és valaki, akit talán soha nem is volt alkalma megismerni igazán, egyik pillanatról a másikra kikerül az életéből. Az meseiség mögött egy válás pszichológiája húzódik, de nem akartuk, hogy reális szociodoku legyen. Az érdekelt minket, hogy ennek a helyzetnek a dinamikáját, amiről mindkettőnknek van egy kis tapasztalunk, hogyan lehet elemeltebb formában lendületesen feldolgozni.
Freund Ádám: Földiek (Kép forrása: Friss Hús)
Filmhu: Hogyan sikerült megtalálnotok a főszereplőt?
F.Á.: Több kissrácot is megnéztünk a castingon, de Cservák Zolit azonnal megkedveltük. Szerepelt korábban vizsgafilmben, így azt is meg tudtuk nézni, hogy filmes helyzetben milyen. Kellett, hogy vívódás tükröződjön az arcán, de ugyanakkor egy kis kópé is legyen közben. Nem egy letargikus gyerekdrámára kerestünk szereplőt – egy élettel teli srácra volt szükségünk, aki nem érti, hogy mi történik a családjával, és próbálja összerakni. Zoliban mindkettő megvan: a komolyság és a komiszság, egyszerre.
Filmhu: Hogyan képzeljük el a diák-Oscarra történő jelölés menetét?
F.Á.: Minden országból küldenek egy filmet az filmegyetemek. A mienk a Földieket jelölte, amit aztán Amerikában beválogatták a legjobb hétbe. Nagyon örültünk. Díjat nem kapott végül, de már az fantasztikus érzés, hogy egy ilyen nagy bizottságtól visszajelzést kaptunk, és hogy a tengeren túlról is visszaigazolták: volt értelme az egy évnyi munkának, amit beletettünk.
Freund Ádám: Földiek (Kép forrása: Friss Hús)
Filmhu: Többnyire színházban dolgozol. Mi volt számodra a legnagyobb újdonság a forgatókönyvírásban?
F.Á.: Nagyon fontos tapasztalat volt. El kellett sajátítanom, hogy egy működőképes forgatókönyvet képszerűen kell felépíteni. Egy színházi szövegkönyvben nem kell képekben fogalmazni, ott általában a párbeszédek mesélnek a jellemekről és a helyzetekről. Egy filmforgatókönyvnél már az íráskor a kamerával kell lenned. Ezt jó volt megtanulni.
Filmhu: Íróként és rendezőként is fut jelenleg egy saját darabod a Trafóban, amit a Staféta program keretében valósítottál meg, A jeditanács összeül címmel. Hogyan jellemeznéd?
F.Á.: Egy másnapos vasárnap gondolathullámzása van hét darab belső hangra bontva. Egy olyan karakter fejében járunk, aki részben én vagyok, de itt elmosódnak a határok, mindenesetre magamból indultam ki. Na, és heten próbálják gombolyítani ennek a nem túlzottan koherens tudatnak a szanaszét szaladó szálait. A fickó egy virágládában ébred egy súlyosabb szombat este után, haza szeretne menni, viszont nem tudja az utat, tekintve, hogy azt sem tudja, hol van. Útja során emlékek, vágyak, múlt- vagy jelenbéli élete helyszínei és szereplői torlódnak össze a fejében. Az emberben ilyen vasárnapokon összecsapnak a felgyülemlett dolgok.
Filmhu: Mikor próbáltad ki először magad színészként is?
F.Á.: Gimiben volt egy kis társulatunk két osztálytársammal, szóval hobbi szinten érdekelt már régebben is. Színészi tapasztalatom főképp abból van, hogy a Táp Színházzal való szerepléseim párhuzamosan folytak a dramaturgszakkal. Későbbb bekerültem más darabokba is, és ez így fejlődött. Mióta Kárpáti Péterrel dolgozom és szerepeltem a Tiszta szívvelben, kezdem magam szakmailag is elfogadni, és elhinni, hogy érdemes beleugranom színészi kihívásokba. Elsajátítottam egy kicsit egy színész észjárását is.
Filmhu: Till Attila filmjében a főszereplő haverját alakítottad. De amikor kézhez kaptad a forgatókönyvet, szakmai szemmel pörgetted?
F.Á.: Az ember nem nagyon tud nem szakmai szemmel nézni valamit. Voltak benne mondatok, amikről tudtam, hogy nem szó szerint így fognak elhangozni, de Tilla is hangsúlyozta, hogy ezek csak sorvezetők. De nem kezdtem el ott dramaturgiai tanácsokat osztogatni. Ha van egy szerepköröm, próbálom ahhoz tartani magam, ezért ebben az esetben a színészi feladatokra koncentráltam.
Filmhu: Változtattál valamicskét azért a karaktereden?
F.Á.: Sokat próbáltunk előtte Fenyvesi Zolival és Thuróczy Szabival, mivel se Zoli, sem én nem vagyunk profi színészek. Nem vagyok egy nagy átalakulóművész, de azt láttam, hogy Barba Papa egy ironikusabb figura, és az irónia, az megy nekem. Egy csomót improvizáltunk, így a figura is alakult közben. Tilla jó érzékkel fogta a gyeplőt, engedte vagy húzta meg, amikor kellett. Tudta, mikor kell engedni az improvizációt, és hagyta, hogy létezzünk a szerepeinkben. Jó érzés volt, felszabadulttá tett minket a kamera előtt.
Filmhu: Mikor láthatunk legközelebb filmben?
F.Á.: Utoljára Pálfi Gyurival forgattam, a most következő filmjében leszek egy kicsit. Ez egy Stanislaw Lem regény adaptációja, Az úr hangja.
Fotók: Pozsonyi Janka
