„Sok helyről jelentkeznek ide diákok. Természetesen elsősorban olyanok felvételiznek, akiknek valamilyen művészi BA képzésben már részt vettek, főleg az ipar-, vagy a képzőművészet területén. De el tudom képzelni, hogy bármilyen más előképzettségű diáknak van olyan átlagon felüli vizuális intelligenciája, hogy helyt tud állni az SZFE Látványtervező szakán.” – számol be a négy év tapasztalatiról M. Tóth Géza. A felvételizőknek ugyanis itt nem elsősorban a jó rajzkészségére kíváncsiak, amennyiben a látványtervező tanuló számítógépes programokkal ki tudja fejezni az elképzeléseit. “Azonban fontos kritérium a nagy munkabírás, és a kooperációs képesség is, hiszen a látványtervezőnek minden esetben csapatban kell dolgoznia, és alkalmazkodnia kell az alkotás egészéhez.”

mtoth 600
M. Tóth Géza

A négy féléves kurzus első szemesztere aktív workshop-munkával kezdődik, majd intenzív gyakorlati munkával folytatódik a tanév. Az általános elméleti tárgyak, és a speciális ismereteket oktató elméleti és gyakorlati kurzusok mellett a leghangsúlyosabb tárgy a „Látványtervezés gyakorlat”, amely keretében a hallgatók a saját maguk által meghatározott művészeti programmal foglalkozhatnak.

Magyarországon még két másik egyetemen képeznek látványtervezőket, a Kaposvári Egyetemen BA képzésben részesülnek a tanulók, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen pedig BA és MA képzés is elérhető. “Fontos, hogy nálunk csak MA, tehát mesterképzésre lehet jelentkezni, ami nem csupán alapdiplomát, de kiforrott érdeklődési területet is feltételez. A szakunk széles körben nyújt oktatást a tanulóknak, azonban azokra az ötletekre, témákra alapszik, amelyet a diákok hoznak magukkal. Egy hallgató akkor tud haladni a maga feladatával, ha meg tudja határozni, mit szeretne igazán csinálni. Mivel ez mesterszak, a tanrend inkább egy két éves kutatásra, vagy alkotói műhelyre hasonlít, ellenben a BA szakokkal, ahol az alapvető ismereteket sajátíthatják el a tanulók.” - fogalmaz a szakvezető. Az is előfordul, hogy a diákok plusz részinforációkét (pl. statika, vagy szabási ismeretek) áthallgatnak más egyetemek óráira, ha éppen a saját anyagukhoz az a tudás is szükséges.

M. Tóth Géza: Mama

M. Tóth Géza az eddig két évfolyam tapasztalatai alapján elmondta, hogy a tanulók nagy része már az első év befejezése után bekerültek a vérkeringésbe, volt aki az Operában, a MÜPA-ban, vagy az etyeki Korda Stúdióban kapott megbízást. “Mivel szerencsére a tanulóink nem szűkölködnek a munkákban, a második év fontos tananyagai közé tartozik, hogy hogyan tudjanak egy munkára nemet mondani.”

Dokumentumfilm-rendező szak

2012-ben először indult Magyarországon felsőfokú diplomát adó Dokumentumfilm-rendező művész szak, Almási Tamás irányításával. A dokumentumfilm készítés virágkorát éli Európában és a tengerentúlon is, nem egészen szinkronban a magyar gyakorlattal. Ez a gondolat váltotta ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetéséből és a szakfelelős, Almási Tamás, Kossuth-díjas filmrendezőből, hogy elindítsák a képzést.

“Az oktatás során komplex tudást kell átadnunk a diákoknak, hogy a filmszakma minél több területén képesek legyenek alkotó munka végzésére. A dokumentumfilm-rendező művész szakon, a rendezői ismeretek magas szintű elsajátítása mellett követelmény a társadalom problémáira való nyitottság, éppúgy, mint az egyéni sorsok iránti érdeklődés, vagy a múlt és a jövő kérdéseinek boncolgatása." - sorolja az elvárásokat a szakvezető. “A dokumentumfilm a valóság kreatív bemutatása” - idézi John Gierson-t Almási Tamás. A kreativitást az alkotó jelenti. “A kreativitás szabadsága, a valóság elmesélésének számtalan lehetősége hatalmas erkölcsi felelősséget ró a rendezőre. Ugyanakkor fontos, hogy a diákok megtalálják a legmegfelelőbb művészi formát történetük bemutatásához.

almasi tamas trokannora 600
Almási Tamás (fotó: Trokán Nóra)

A szakon nagy teret kap a gyakorlati tudás megszerzése, amelynek egyik specifikuma, hogy a hallgatók félévenként legalább egyszer terepmunkán vesznek részt. A tíznaposra tervezett alkotó táborokat az ország valamelyik távoli pontján rendezik meg, ahol a hallgatók valós életkörülmények között szereznek filmkészítési tapasztalatokat.

“Többségben olyan fiatalok jelentkeznek hozzánk, akik nagyobb városokból jönnek, jobb körülmények között élnek. Fontosnak tartom, hogy megismerjék Magyarország szegényebb rétegeinek hétköznapjait, azokat a súlyos problémákat, amelyek között sokmillióan élik életüket” - foglalja össze tapasztalatait a szakvezető.

A képzésre filmes és televíziós előképzettséggel rendelkezők mellett bármilyen főiskolai vagy egyetemi diplomával lehet jelentkezni. A sikeres felvétel feltétele, hogy a jelentkező meggyőzően bizonyítsa különböző feladatok megoldásával filmes kompetenciáját. “A felvételi során az egyik legfontosabb szempontunk, hogy a jelentkező a dokumentumfilmezéshez alkalmas vénával rendelkezzen. Nem az előképzettség a fontos számunkra, hanem a filmes érzékenység, látásmód és az elkötelezettség a pálya iránt.”- teszi hozzá Almási.


Almási Tamás: Puskás Hungary

A két évente meghirdetett dokumentumfilm-rendező MA-képzéssel párhuzamosan indul – szintén Almási Tamás vezetésével – a dokumentumfilm-rendező mesterképzés nemzetközi változata: a DOCNOMADS kurzus szintén felsőfokú diplomát ad, az oktatás nyelve pedig angol. Az idegen nyelvű képzés két másik egyetemmel közösen jön létre: egy félévet a portugál (lisszaboni), egyet a belga (brüsszeli) partnerintézménynél hallgatnak a diákok. A világ bármely részéről jelentkezhetnek az érdeklődők az évente meghirdetett kurzusra, ahova egy országból maximum két diákot vehetnek fel. A kurzusra felvételt nyerő tanulók utaztatását, lakhatását és ellátását az Európai Unió részben vagy egészében támogatja.

“Igazán sikeresnek mondhatom a DOCNOMADS-ot is, hiszen idén már 411-en jelentkeztek a kurzusra. A budapesti szemeszterek alatt a külföldi diákok eddig is kooperáltak a magyar tanulókkal, de a következő években közös workshopok és fesztiválozások segítségével még szorosabbra szeretnénk fűzni a két osztály közötti szálakat.” - mesél a terveiről a szakvezető.

Felvételivel kapcsolatos bővebb információ az egyetem weboldalán, a felvi.hu oldalon keresztül, illetve a felsőoktatási tájékoztatóból érhető el.