A Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye szerint Reisz Gábor Rossz versek című filmjének 7,5 millió forint gyártáselőkészítési támogatást ítéltek oda. A Filmalap Inkubátor Programja keretében pedig Csuja László Virágvölgy című rendezői bemutatkozása 62 millió forint támogatást kapott. A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet több mint 60 ezer néző látta, és számos fesztiváldíjat nyert.

A Rossz versek forgatása év végén kezdődik és jövő augusztusig tart budapesti és párizsi helyszíneken. A magyar-francia koprodukciós alkotás a 30 körüli Merthner Tamásról szól, aki élete mélypontján utazásra indul gyerekkori és tinédzserkori emlékeibe. A napjainkban játszódó történet az utazásokon keresztül a kilencvenes és 2000-es évek Magyarországáról rajzol szubjektív képet. A forgatókönyvet a rendező Reisz Gábor írta, aki azokkal a fiatal filmesekkel készíti az új produkciót, akik az első filmjén is dolgoztak. A vágó Tálas Zsófia, az operatőr Becsey Kristóf és Bálint Dániel lesz, a Van filmzenekar pedig már a filmzenén dolgozik. A szereplőválogatás is elkezdődött, az alkotók legfeljebb 5 perces bemutatkozó videókat várnak a rosszversekcasting@gmail.com email címre. A Rossz versek című játékfilmet Berkes Julia producer vezetésével a Mundruczó Kornél és Petrányi Viktoria által alapított Proton Cinema gyártja.

Csuja László Virágvölgy című játékfilmjének főszereplője Roland, egy munkásszállón tengődő értelmi sérült. Egy nap a fiúhoz egy zavart tekintetű huszonéves lány állít be egy lopott csecsemővel, és elhiteti vele, hogy ő az apja. Nem sokkal ezután már együtt menekülnek. A forgatókönyvet Csuja László Nagy V. Gergővel közösen írta, a forgatás jövő tavasszal kezdődik Budapesten és környékén, és az alkotást a tervek szerint már jövő ősszel bemutatják. A film Ferenczy Gábor és Muhi András producerek vezetésével készül a Focusfox gyártásában - írta a Filmalap.

Forrás: MTI