Amint arról korábban beszámoltunk, a 2007. november 16-18-án megrendezett háromnapos Gyerekszem Filmfesztivál célja többek között az volt, hogy feltérképezze az országban működő különböző gyerek-filmkészítő műhelyeket, szakköröket, filmtáborokat, és lehetőséget adjon a gyerekeknek munkáik bemutatására. A kezdeményezés folytatásaként 2007. decemberében és 2008. januárjában a díjnyertes fiatal alkotók filmjei előre mozivetítéseken szerepelhetnek a Művész moziban.

A Filmfesztiválra 6 és 19 év közötti gyerekek jelentkezhettek különböző korosztályi és műfaji kategóriákban, valamint külön kategória került kiírásra azoknak, akik ugyan túllépték a korhatárt, de a fesztiválra beküldött filmjüket még 19 éves koruk előtt készítették. A versenyre 190 alkotás érkezett, melyet egyéni alkotók mellett számos gyerek- és diák-filmműhely küldött be.

A 63 perces vetítési blokkban a nyertes kisfilmek, dokumentumfilmek és animációs filmek közül a következők kerülnek vetítésre: Dánáj-sziget, Cigája, Magam, Másik világ, Andris álma, Zooboy, Elveszve, Az elveszett bakancs, Partytime.