A kérdés:

Újságban megjelent fénykép felhasználása esetén milyen hozzájárulások, engedélyek megszerzése szükséges?

A válasz:

Magát az engedélyezést mindenképpen ketté kell bontani, egyrészt itt érintettek a fényképész szerzői jogai, másrészt a fényképen szereplő személy személyhez fűződő jogai.

A fényképésznek, mivel a fénykép egyéni, eredeti műve engedélyezési joga és díjigénye is fennáll. Elsődlegesen érdemes tehát őt megkeresni, és ő tud tájékoztatást adni adott esetben a képen szereplő személy elérhetőségéről. Amennyiben a fényképet az újsággal fennálló munkaviszonyával összefüggésben készítette, az adott újság jogosult az engedélyezésre.

A kép szereplőjének díjigénye ugyan nincs, azonban a képmás nyilvánosságra hozatala a polgári jog alapján az illető hozzájárulásához kötött. A hozzájárulás nem értelmezhető kiterjesztően, tehát adott esetben, ha a kép újságban történő közléshez beleegyezését adta, nem jelenti egyértelműen azt, hogy az egyéb felhasználásokhoz is hozzájárult (erről szintén a fényképész tud felvilágosítást adni az eset összes körülményére tekintettel). Más az eljárás közszereplők tekintetében, hiszen az ő esetükben a hozzájárulásra nincs szükség, mivel az ő privát szférájuk – közszereplésükre tekintettel - az átlagemberekénél szűkebbnek tekinthető.

Engedély illetve hozzájárulás hiányában a felhasználás jogellenes.

Felhívjuk Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy a tanácsadás kizárólag az alábbi jogterületekre terjed ki: szerzői jog, filmjog, médiajog és a fentiekhez kapcsolódóan polgári jog kötelmi része. A honlapon megjelenő bármely tanács vagy válasz csak általános, tájékoztató jellegű. A megalapozott jogi vélemény meghozatalához minden esetben szükséges a tényállás maradéktalan felderítése, a vonatkozó háttérdokumentumok, korábbi szóbeli egyeztetések pontos ismerete, valamint a kérdést feltevő személyes meghallgatása, melyre igény szerint lehetőséget biztosítunk.