A hétfő éjjel Házassággal kezdődik - Bánky Viktor 1943-as filmjében a kor nagy színészei, Muráti Lili és Hajmássy Miklós keverednek bele egy házsártos házasságba, amit a zsarnoki lány apja kezdeményez, hogy megszabaduljon tőle, Lili pedig minden alkalmat megragad, hogy apja mellett, újdonsült férjét is kihozza a sodrából. Ma este és kedd délután is látható Hegedűs Péter Az én Amerikám című magyar-ausztrál koprodukcióban készült dokumentumfilmje, amelyben a rendező személyes élményeit és érzéseit osztja meg Amerikáról, az amerikai álomról.


Szerdán Herendi Gábor, a nagysikerű Valami Amerika és a Kincsem rendezőjének korábbi munkáiból is lehet szemezgetni: délután a hét vezér magyar történelmen való átutazását, a Magyar vándort lehet bepótolni, míg csütörtökre virradóra a Lora látható. A tragédiával és ármánnyal átszőtt szerelmi melodráma főszereplője az amerikai Lucia Brawley, mellette Fekete Ernő, Nagy Péter és Szamosi Zsófia láthatóak.

De nem csak Herendi Gábor duplázik a héten, hanem Jancsó Miklós is, akinek megidézése nélkül nem telik el már hét a magyar televízióban. Csütörtökön a Csend és kiáltás című 1919-ben játszódó eposzát tűzik műsorra. “Egy alföldi tanyán a csendőrparancsnok hallgatólagos beleegyezésével rejtegetik Istvánt, a volt vöröskatonát. A környék rettegésben él, a félelem és a megalázottság érzése lesz úrrá az embereken.“ A kilátástalan helyzetben tragikus eszközhöz fordulnak a tanya lakói, ezze megpecsételve a rejtegetett katona sorsát is. Kozák András, Drahota Andrea, Latinovits Zoltán, Törőcsik Mari, Madaras József és Bujtor István jutalomjátéka. Pénteken a ‘66-os cannesi filmfesztiválon is versenyző Szegénylegények látható: az 1848-as szabadságharcban résztvevő betyárokat és szegénylegényeket egy tanyán elzárva, magánzárkában vagy a szabad ég alatt, napi szinten büntetik és kínozzák. A lélektani módszerekben sokan megtörnek, köztük Gajdor is, aki saját magát menekítve árulja be társait, akik végül megfojtják őt. Hernádi Gyula forgatókönyvíró, Somló Tamás lenyűgöző, hipnotikus operatőri munkája és a kiváló színészek hihetetlen jelenlétének köszönhetően, a Szegénylegények, az egyik legnépszerűbb, legismertebb Jancsó filmmé vált.

Jancsó Miklós: Csend és kiáltás

Szombaton az első, 1938-as Noszty fiú esete a Tóth Marival feldolgozás látható Szörényi Éva és Jávor Pál főszereplésével, majd az 1956-os Gábor diák című operafilm, Kalmár László rendezésében, ahol Zenthe Ferenc és Krencsey Marianne szeretnek egymásba a török uralom alatt. Éjjel Gigor Attila, az ősszel bemutatott Kút rendezőjének első nagyjátékfilmje, A nyomozó látható. Főhőse Malkáv Tibor (Anger Zsolt), aki magányos kórboncnokként sokkal többet találkozik halottak, mint élőkkel, de ő egyáltalán nem bánja Egészen addig, amíg meg nem öl egy vadidegent, hogy beteg édesanyján segítsen, majd váratlanul levelet kap az áldozatától.

Szalai Györgyi, Dárday István: Az emigráns - Minden másképp van

Márai Sándor naplója alapján készült Az emigráns - Minden másképp van című olasz-magyar önéletrajzi film. A történet a fiatalkori Márai és feleségének megismerkedésével indul, és jut el San Diegoig, amely a magány és zárkózottság időszaka lett. A film tragikus halálát is bemutatja, ahogy a folyamatos hazavágyás és rendszerváltásra való törekvés tölti ki utolsó éveit. Kovács András Zápor című filmjének főhőse Miskai, a népszerű TSZ-elnök, aki beleszeret a goromba Pató feleségébe. Egy nyári zápor alkalmával szerelmet vall a gyöngédségre vágyó asszonynak, de ő visszautasítja. A főszerepben Bessenyei Ferenc, Bara Margit és Páger Antal láthatóak.

A hétvégén bemutatásra kerül néhány, a Magyar Média Mecenatúra által támogatott animációs-, és dokumentumfilmekből is, amikről itt írtunk korábban.

május 8, hétfő

Házassággal kezdődik (r.: Bánky Viktor) / 02:20, Duna World

május 9., kedd

Az én Amerikám (r.: Hegedűs Péter) / Film+2. 15:40

május 10., szerda

Farkasasszony (r.: Pozsgai Zsolt) / M5, 00:50

Magyar Vándor (r.: Herendi Gábor) / Film Mánia, 17:00

Lora (r.: Herendi Gábor) / TV2, 02:40

május 11., csütörtök

Csend és kiáltás (r.: Jancsó Miklós) / Duna Televízió 23:10

Kontroll (r.: Antal Nimród) / Filmcafe, 23:00

május 12., péntek

Szegénylegények (r.: Jancsó Miklós) / M5, 21:10

A vén bakancsos és fia, a huszár (r.: Horváth Z. Gergely) / Duna World, 11:25

május 13., szombat

A Noszty fiú esete a Tóth Marival (r.: Székely István) / Duna World, 11:25

Gábor diák (r.: Kalmár László) / Duna Televízió, 14:50

A nyomozó (r.: Gigor Attila) / Film+2, 01:00

május 14., vasárnap

Az okos mama (r.: Martonffy Emil) / Duna Televízió 15:40

Az emigráns - Minden másképp van (r.: Szalai Györgyi, Dárday István) / M5, 18:35, 23:50

A titkos szám (r.: Sipos József) / ATV, 23:05

Zápor (r.: Kovács András) / M3, 00:20