1880. Miközben Thomas Edison (Andorai Péter) fénybe borítja Amerikát, a világ másik felén, Budapesten megszületik egy ikerpár. Dóra és Lili korán elveszítik édesanyjukat, majd néhány évre rá egymást is. A két lányt csak a csillagok vigyázzák, egymástól külön lelnek új otthonra és gyökeresen eltérő élet jut osztályrészül számukra. Húsz év elteltével Dórából könnyűvérű szélhámősnő, Liliből naiv anarchista válik (A kettős szerepben Dorotha Segda brillírozik). Dóra luxushotelekben múlatja az időt, amíg Lili tömegszállásokon nyomorog. Dóra tehetős férfiakra vadászik minduntalan, Lili pedig a női egyenjogúság nevében követ el egyre radikálisabb tetteket.


A századforduló szilveszterét mégis mindketten a legendás vasúton, az Orient expresszen utazva töltik, de hiába kereszteződik sorsuk, ismét elkerülik egymást. Nem úgy, mint Z. (Oleg Jankovic), a tudományos érdeklődésű világutazó, Edison magyar munkatársa, aki külön-külön megismerkedik mindkét lánnyal. A gond csak az, hogy ugyanannak a személynek hiszi őket, akibe ráadásul menthetetlenül beleszeret. Hármasuk kapcsolatának történetét a huszadik század nagy technikai és tudományos vívmányainak megjelenése tagolja fejezetekre.

Enyedi Ildikó épphogy elvégezte a rendezőszakot, első játékfilmje máris elnyerte az 1989-es Filmszemle fődíját. A hazai sikert komoly nemzetközi elismerések követték, a Cannes-i filmfesztiválról a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamera-díjat, Edinburghből és Las Vegasból pedig különdíjat hozhatott haza. A 20.század eleji Budapestet korabeli fotók alapján rekonstruálták az alkotók, Máthé Tibor operatőr pedig nemcsak korhű világítást alkalmazott a fekete-fehér felvételekhez, hanem kifejezetten a filmhez gyártatott korhű nyersanyagot a Kodak céggel.

 

Az én XX. századom / fekete-fehér, magyar játékfilm, 1988, 99 perc

Írta és rendezte: Enyedi Ildikó

Fényképezte: Máthé Tibor

Zene: Vidovszky László

Szereplők: Dorotha Segda, Oleg Jankovszkij, Paulus Manker, Andorai Péter, Máté Gábor

Részletek a vetítésről a Facebook eseménynél találhatóak, a további vetítésekről pedig itt írtunk korábban.

A Filmhu filmklub (Magyarok a háztetőn) az NKA támogatásával valósul meg.