Filmhu: Csak 19 éves voltál, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nem érezted ezt nagyon korainak?

Jakab Juli: Akkor egyáltalán nem. Nagyon keveset tudtam az egyetemről és erről az egész világról, egyáltalán nem voltam egy filmkészítős kamasz. Hallottam a mítoszról, ami az SZFE-t övezi, tudtam, hogy milyen nehéz bekerülni, azt hiszem, a mi osztályunkba is elég sokan jelentkeztek. De utólag nézve egyáltalán nem voltam tisztában semmivel, akkor nem éreztem, hogy ez korai lenne. Amíg gimnáziumba jártam, nagyon sok filmkritikát írtam, nagyon szerettem filmeket nézni, tehát ez volt az érdeklődési köröm, de ez sem annyira markánsan, hogy tudtam volna, hogy csak ezt akarom csinálni. Nagyon örültem, hogy felvettek, mert elég nehéz volt az érettségi időszak, és akkor csak az volt előttem, hogy ha ez most nem sikerül, akkor négy év múlva lesz legközelebb.

jakabjuli2 600
(fotó: Tamás Nimród)

Filmhu: Milyen volt a Hacktionbe pályakezdőként belekerülnöd, milyen volt egy profi sorozatban dolgozni?

J. J.: Nagyon jó iskola volt, szerettem volna sorozatot írni. Elsősorban azért, mert akartam, hogy legyen valami rendes munkám és pénzt keressek, másrészt meg azért, mert nagyon link és rendszertelen vagyok, ráadásul rá tudok görcsölni arra, hogy hogyan sikerül valami, amit írok. Úgyhogy ez jó tervnek tűnt, egy olyan munka, ahol nincs idő tökölni, ahol határidő és szűk keretek vannak. Akkor csodaszerűen, majdnem másnap egy jó barátom, Szabó Iván felhívott, aki sokkal tapasztaltabb forgatókönyvíró nálam, hogy lenne-e kedvem neki dolgozni, mert ő lett a vezetőírója a Hacktionnek. Olyan emberekkel dolgoztunk együtt, akikkel jó hangulata volt a közös munkának, és persze tanulságos is volt. Az elején nem dobtak nagyon mély vízbe, de mégis megvolt az érzésem, hogy nekem is van beleszólásom a dolgokba.

Filmhu: Van egy olyan közhely vagy hiedelem, hogy a magyar filmek leggyengébb pontja a forgatókönyv. Nektek az osztályotokban erről volt valamilyen párbeszéd, vagy volt olyan bennetek, hogy ti majd megváltoztatjátok ezt?

J. J.: Az a tapasztalatom, hogy nagyon-nagyon szigorú a szakma egymás munkáival. Nem hiszem, hogy megengedőnek kéne lenni, és azt gondolom, hogy elég visszás az a gondolkodásmód, hogy a „magyar filmhez képest egész jó”, de szerintem - ha őszinték akarunk lenni - ennek van megalapozottsága, ez az ország nagyon kicsi. Nem emlékszem, hogy lett volna kifejezetten ilyen párbeszéd közöttünk. Nagyon-nagyon jó osztályom volt, tizenkét teljesen különböző ember került egy csapatba. Van olyan, akiről én a saját ízlésem szerint azt gondolom, hogy nagyon jó, ezért nagyon remélem, hogy egy csomó olyan forgatókönyv születik majd, ami pont megcáfolja, hogy a magyar filmek gyengék.