A 30-as évek gazdasági nehézségeit dolgozza fel Cserépy László A kétezerpengős férfi című, 1942-es filmje, Hajmássy Miklós és Bulla Elma főszereplésével. Dr. Sebesi Gáspár egy a nyomorgó fiatalemberek közül. Most első komoly ügyvédi sikere előtt áll. Kétezer pengőt kap, ha megnyeri a pert, s elveheti Csibit, a ragyogóan szép, de könnyűvérű lányt. A sors azonban úgy hozza, hogy Gáspár elveszti a pert s a végső eszközhöz folyamodik: pénzért névházasságot köt…” Topolánszky Tamás Levél Istenhez című rövidfilmjét késő éjjel vetítik a Friss Hús rövidfilmfesztiválon is sikeresen vetített történetben egy család mindennapi küzdelmeit ismerjük meg, akik Istenhez imádkoznak, hogy mulassza el a kínzó szárazságot. Interjúnk a rendező új, Kertész Mihályról szóló projektjéről itt olvasható.

Topolánszky Tamás: Levél Istenhez

A magyar színjátszás egyik leghíresebb alakja, Jávor Pál főszereplésével látható kedd délelőtt az Életre ítéltek! című dráma. Rodriguez Endre filmjének főhőse a szomorú, visszahúzódó Keresztessy Péter textilmérnök, aki felkelti a gyár tulajdonosának és lányának érdeklődését. A férfi titka: börtönviselt ember. Elveszett kislánya miatti bánatában lett gyilkossá, ám a bíróság nem halálra, életre ítélte.” Hajnalban Fazakas Péter bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Para is műsorra kerül. A film egy ezotéria iránt vonzódó, negyvenes asztaltársaság kalandjairól szól, akik belekeverednek egy szövevényes emberrablási ügybe a főszerepben Csuja Imre, Scherer Péter, Bánsági Ildikó és Für Anikó láthatóak. Ötvös Csöpi és Kardos doktor népszerű párosa a héten duplázik egyet: kedd este Az elvarázsolt dollárban egy pénzhamisító bűnszövetkezetet lepleznek le, péntek este pedig a Hamis a babában állítanak elő egy drogcsempész bandát a Balaton partján.

Peter Kassovitz: Hazudós Jakab

Szerda este egy 1999-ben, Magyarországon készült hollywoodi film, a Hazudós Jakab látható, Peter Kassovitz rendezésében. Robin Williams alakítja Jakab Heymet, aki egy lengyelországi gettóban raboskodik 1944-ben. A külvilágtól elzárt, meggyötört emberekben csak ő tartja a reményt: egy rádiót beszerzését követően a szövetségesek előrenyomulásáról tudósít a társainak, akiket ezek az ál-hírek tartanak csak életben. A film nagyrészt itthon készült, ezért olyan színészek tűnnek fel kisebb szerepekben, mint Igó Éva, Bálint István és Darvas Iván. Csütörtök éjjel Jancsó Miklós forradalmi fiatalokról készült alkotását, a Fényes szeleket vetítik. A NÉKOSZ mozgalom fiatal tagjai 1948-ban szembeszállnak az egyházzal, amikor egy papi líceum diákjait próbálják meggyőzni a hatalom elnyomó erejéről. A port.hu rövid elemzése így szól: Jancsó Miklós, a hatalmi erőszak és az emberi alávetettség viszonyát ezúttal a "fényes szellők" korszakában modellálja. Egy kollégiumfoglalás eseménytörténetébe sűríti a forradalom természetrajzát, a mindenáron való, öncélú, tömeges személytelenségbe tompuló, és hatalmi erőszakba torkolló forradalom veszélyeire figyelmeztet.”

Keleti Márton: A tizedes meg a többiek

Pénteken Ötvös Csöpi kalandjai mellett az egyik legnépszerűbb 60-as évekbeli vígjáték, A tizedes meg a többiek is műsorra kerül, főszerepben a korszak legnagyobb színészeivel Sinkovits Imrével, Darvas Ivánnal, Major Tamással és Márkus Lászlóval. A hétvégén egy másik legenda is osztozik a műsoridőn: Latabár Kálmán főszereplésével látható a Fel a fejjel című 1954-es vígjáték. A film történetében Peti bohóc és Aida, az elefánt a Jackson cirkusz holtfáradt társulatával a német határ felé poroszkál. 1945 tavaszán járunk, a II. világháborúnak már csaknem vége, de az országban még dúlnak a harcok. A határ menti kisvárosban tartott sikeres előadás után - melynek csúcspontjaként Aida megborotválja Petit - a bohócnak meggyűlik a baja a nyilasokkal.” Estére jut egy történelmi klasszikus is: Zsurzs Éva rendezésében készült el 1967-ben A koppányi aga testamentuma, amely Fekete István kalandos regényét dolgozza fel Benkő Péter, Bessenyei Ferenc és Benkő Gyula főszereplésével.

Makk Károly: Macskajáték

Gertler Viktor különleges, 1966-os filmje, az És akkor a pasas.. főszerepében újabb nagyságok - Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre - láthatóak vasárnap délután. “A karikaturisztikus filmben pályafutásának emlékeit ajánlja filmötletként egy idős rendező hajdanvolt tanítványának, a jelenlegi stúdióvezetőnek. Ifjúként látjuk a húszas évek Berlinjében, ahol egy magyar származású filmcsillagot kell honfibúval megríkatnia. Majd egy hollywoodi történet, a rakodómunkás Pennypepper és egy milliomoslány románca elevenedik meg. Modernista filmötleteket egy 23. századi sci-fi paródia követ - de a Főnöknek egyik sem tetszik. Mikor jön a hír az első űrrepülésről, az idős rendező szeme felcsillan, és azonnal kombinálni kezd.” Este Makk Károly Cannes-ban szereplő és Oscar-jelölt alkotása, a Macskajáték látható, amely Örkény István novellája alapján készült, 1972-ben. Főhőse két testvér (Dajka Margit és Bulla Elma), akik egymástól messze élnek: a merev Giza tolószékben tölti napjait Németországban, míg Erzsi budapesti lakos. A két nővér minden nap telefonon nosztalgiázik, a múltról és szerelmi válságokról beszélgetnek, ami vastagon szövi át Erzsi mindennapjait.

április 24., hétfő

A kétezerpengős férfi (r.: Cserépy László) / 02:15, Duna World

Levél Istenhez (r.: Topolánszky Tamás) / 02:00, Cinemax

április 25., kedd

Életre ítéltek! (r.: Rodriguez Endre) / 11:15, Duna world

Az elvarázsolt dollár (r.: Bujtor István) / 19:00, Mozi+

Para (r.: Fazakas Péter) / 02:25, TV2

április 26., szerda

Hazudós Jakab (r.: Peter Kassovitz) / 14:15, Filmcafe

április 27., csütörtök

Fényes szelek (r.: Jancsó Miklós) / 23:45, Duna televízió

április 28., péntek

Hamis a baba (r.: Bujtor István) 19:00, Mozi+

A tizedes meg a többiek 21:05, M5

április 29., szombat

Fel a fejjel (r.: Keleti Márton) / 14:40, Duna televízió

A koppányi aga testamentuma (r.: Zsurzs Éva) / 19:05, M3

Ultra (r.: Simonyi Balázs) / 11:20, HBO

Jó estét nyár, jó estét szerelem (r.: Szőnyi G. Sándor) / 22:40, M3 - 1. rész

április 30., vasárnap

Reményvasút (r.: Trencsényi Klára) /  HBO 2, a hét minden napján

És akkor a pasas (r. Gertler Viktor) / 15:20, Duna

Macskajáték (r.: Makk Károly) / 18:05, M5

Idézetek: port.hu / Borítókép: Jancsó Miklós - Fényes Szelek