Karafiáth Orsolya és Molnár György a forgatáson  (Fotó: Vígh Csaba)

"Az Oldalbordák sok őrült csaja egészen hasonló feladat volt, úgy látszik ehhez értek." - eleveníti fel a kezdeteket Karafiáth Orsolya. "A Ki/be forgatókönyvének első változata, amelyet még írtam, - bár kért Gyuri továbbiakra is, de ellustultam, - négy éve készült. Jó játék volt, katalizáltuk egymást, dobáltuk egymásnak az ötleteket, teljen bátran, szabadon. Akkor egészen frissek voltak az egyetemi emlékek, azóta sajnos sokat felejtettem. Most is néztem az egyik jelenet forgatását, csodálkoztam is, hogy milyen jó fej voltam, de sajnos kiderült ezt a részt pont nem én fogalmaztam, ugyanis a végső változatot  javarészt Molnár Gyuri írta. Társíró-írótársként Lőrinczy Attila dramaturg-színműíró a végén kapcsolódott be. Bár Gyuri sokszor hívott, most vagyok kint először a forgatáson, eleinte eléggé csodálkoztam a szereplőkön, hiszen én a saját környezetemből kölcsönöztem a figurákat, ez pedig már egy másik történet.”

„Orsi kérte, hadd szerepeljen a filmben” – fűzte hozzá az éppen felénk haladó rendező - „Kértem, hogy írjon magának egy-két mondatot, de hiába, így én írtam pár „orsisat”, ahogyan írtam én már „esterházyst”, „kosztolányist” is korábban. Igaz, ezt az „orsisat” már többször megírtam, mert már több helyszínre is vártam, de hiába, ezért mindig újra kellett fogalmaznom, de hát azért szeretem a költőnőt. A mai forgatási nap az utolsó lehetősége a szereplésre, úgyhogy nem menekülhet.”

És hát a lóálarcok! (fotó: Vígh Csaba)

Az Elektrik Bugi Kommandó (Karafiáth Orsolya egykori legendás zenekara - a szerk.) legfőbb slágere, a Vérhóhér dala is felcsendül majd a filmben. „És hát a lóálarcok!" – lelkendezik Karafiáth. "Régen ezeket az álarcokat én csináltam kartonból és plüssből, nem is tudom, hol vannak már. Dévényi Rita díszlet-, és jelmeztervezőnek sem tudtam megmutatni, így interneten nézett utánuk. Álmodott helyettük másokat, amelyek tök jók, és mégsem ipari értelemben profi lóálarcok, sikerült kikönyörögnöm, hogy a forgatás végén az egyiket megtarthatom, úgyhogy nagyon boldog vagyok!"

A filmbéli zenekarokat jazz-szakos hallgatók keltik életre: a Vérhóhér dala melett a harmincas, negyvenes évek magyar jazz-remekei is fontosabb szerepet kapnak. "Nagyon élvezik az ifjak, fantasztikusan improvizálnak. Úgy tűnik, felveszik repertoárjukba az általam fellelt régi számokat.” – jegyzi meg Molnár. A női főszereplő Kerekes Vica, akit a Mázli és a Bakkermann után az idei filmszemlén végre egy fajsúlyos szerepben, Pater Sparrow Stanislav Lem írásokból készült 1 című filmjében is megcsodálhattunk. A Ki/Be-Tawaret-ben ő alakítja Fruzsit, egy nyüzsgő egyetemistát, aki egyre nagyobb bajba keveri önmagát, egyik durva tette rendőrségi üggyé válik.

Szól a vérhóhér dala(fotó: Vígh Csaba)

„A Fruzsi-szálon az alaptörténet teljesen valós, nekem is volt rendőrségi ügyem." - magyarázza Karafiáth. "Mivel a hosszas telefonbetyárkodásokat és a véget nem érő, írott szövegeket elég nehéz lett volna megfilmesíteni, kicsit azért be kellett durvítani. Ennyire idióta nem voltam, mint amilyen ebben a filmben Fruzsi. De minden más igaz, persze olyan változtatásokkal, hogy az én nyomozóm egy csoffadt pasi volt, nem pedig egy klassz, fiatal csaj (Gál Natália), akinek a filmben szintén megvan a sorsa. A szerelmi szál viszont teljesen  fiktív, mert kellett némi konfliktus, és dramaturgiailag is indokolt, hogy ne fulladjon parttalan hülyéskedésbe az egész."

Kerekes Vica korábban egyébként nem ismerte Karafiáthot, de nem is volt rendezői cél, hogy őt utánozza, másolja. "Fruzsi karakterével önálló lény született, de hogy ez a végeredmény mennyire lesz hasonló Orsolyához, azt már nem tudom megítélni." - elemzi a szerepet Kerekes Vica. "Ez egy nagyon jól megírt szerep, amelyben nagyon sokat lehet rosszalkodni. Végre kipróbálhatom a határaimat, lehetek keményebb, arrogáns, harsány, meg kedves is. Mert ez is bennem van, ilyen is vagyok, csak az eddigi munkáimban még nem tudtam megmutatni. Örülök, hogy engem választott a rendező. Ahogy kérte, igyekszem, hogy semmiképpen se legyek erőltetett, magamból próbálom előhozni a figurát, talán így természetes tudok maradni."

 

Igyekszem természetes maradni (fotó: Vígh Csaba)

A film egyik fontos jelenete egy őrült buli, amit Budapest egyik legfelkapottabb szórakozóhelyén, az Instantban vettek fel, ahogyan azt a képet is, amikor a kicsit dinka nyomozónő a filmbéli rock-koncert körül ólálkodik. A próbaterem is itt van a pincében, az éppen rögzített jelenetben Kerekes Vica egy új számot hoz a zenekarnak, az eddig főként punkban utazó együttes kissé furcsán kezd neki a jazzes dallamoknak, mígnem Ötvös András leteremti őket: "Én ettől behányok! Jó, hogy nem csárdást hoztál!".

Kerekes Vica két jelenet között is dudorászik, készül a nagy énekjelenetre. "Elvileg tanultam énekelni, de a szlovák főiskolának nem erőssége az énekoktatás. A mai napig feszengek, ha énekelni kell, van hozzá adottságom, de sajnos képzettségem nincs. Szerencsére miután meghallgattam a Vérhóhér dalát, elmúlt minden parám, mert ez a dal szabad kezet ad, Orsolya is biztatott, hogy bátran énekelhetem kedvem szerint. Szerencsére Gyurival is gyakoroltunk már vagy egy hónapja."

 

Az operatőr Csukás Sándor (fotó: Vígh Csaba)

A rendőrségi ügy bonyodalmai közben nincs hová mennie az albérletről albérletre vándorló lánynak. Egy biztosabb egzisztenciájú ember fogadja be, volt-jelenlegi barátjának (Ötvös András) kettős életű (nappal egy fürdőben nőorvos, éjjel jazz-zenész) apja (Schlanger András), akinek a legkevésbé éppen egy zűrös fiatal lány hiányzik az életéből. Vagy talán éppen: az hiányzik. "Egy férfi és egy nő. Az egyik, aki már-már kifelé megy az "életből", a másik meg éppen befelé tart. Mit akarhat ez a két ember egymástól? Egy régi és egy új életforma, életvitel ütközik össze, illetve változik meg." - olvasható a film szinopszisában. A kifelé és a befelé, a kiköltözés és a beköltözés, a kiábrándulás és a beleszeretés határozza meg a filmet, ezért lett az a címe, hogy Ki/Be, vagyis a jelenlegi változatban Ki/Be Tawaret. „Hogy mi is az a Tawaret, legyen titok. A víznek és a vízilónak is komoly a jelentősége dolgozatunkban.” – szól hozzá a rendező.

A sok fiatal színész egyike: Gál Natália (fotó: Vígh Csaba)

"Orsival már jó régóta ismerjük egymást. Már nem is emlékszem hogyan kezdődött, hogy ő készített először velem egy interjút, vagy én vele, vagy „képesítettem” néhány versét, mindenesetre akadt egy időszak, amikor sokat voltunk együtt, dolgoztunk, haverkodtunk. Utóbbi ma is tart, kávé, sör, születésnap … Már akkor elhatároztuk, hogy írunk közösen egy olyan filmet, amiben mindketten elmondjuk a magunkét. Természetesen javarészt az én életem, szemléletem, ábrándjaim vannak benne a leendő filmben. Az önéletrajzi elemek nálam áttételesebbek, hiszen a Be a befelé fordulást is jelenti, a nyugodtságra vágyást, az álmokat. A Ki meg azt is, hogy ez a középkorú férfi már kifelé megy az életből, és nagyon fontos, hogy valami még történjék vele. A férfi főszereplő kettős életet él, én is (kicsit) komoly tanszékvezetőként működöm a Képzőművészeti Egyetemen, miközben mégiscsak egy ábrándozó-vágyakozó filmrendező volnék. És nemcsak a mesében, hanem szerencsére a valóságban is, a középkorú férfiú vágyai megvalósulnak olykor, hiszen itt van ez a film is, készül a Ki/Be-Tawaret, van még tovább, ha néha úgy is gondolom, hogy sohamár. Ez a rezignált hangvétel csak részben jellemző erre a keserédes történetre, a filmben sok képi játék lesz, burleszkszerű jelenetek, meg rengeteg jó zene."

 

Képi játék, burleszk, zene (fotó: Vígh Csaba)

A filmben számos fiatal színész játszik: Kerekes Vica elhagyott barátját, a harmadik főszereplőnek tekinthető Ötvös András, az Egri Gárdonyi Géza Színház, korábban a Katona József Színház és a KOMA társulat egyik oszlopos tagja alakítja. Fruzsi barátnőjét Kovalik Ágnes kelti életre, de fontos szerepet kap még a szintén KOMÁ-s Jelinek Erzsébet, vagy a HOPPartos Takács Nóra Diana , az elmúlt időszak legismertebb botrányhőse, a színházi és filmes munkáiról ismert Sebő Ferenc, és a nemzetis Bánfalvi Eszter. A rendező Jelinekkel még főiskolás kora előtt dolgozott színházban, azóta figyeli pályáját, akár Takács Nóráét, akivel már gimnazista korában forgatott. Az Intermédia Szakos Sebő Ferenc bejárt Molnár György óráira, sőt amikor színészmesterség kurzust vezetett, oda is bekéredzkedett. Bánfalvi Eszter is régi barát.

A korábbi generációkból Schlanger Andráson kívül fontos szerepekben látható majd Varjú Olga, Györgyi Anna, Takács Kati, Hirtling István, Tímár Éva, Kovács Vanda, és még vagy húszan kisebb epizódokban. Az operatőr Csukás Sándor, a díszlet-, és jelmeztervező Dévényi Rita. A producer az Új Budapest Filmstúdió vezetője, Kántor László. "Valami egészen mást akartam csinálni, mint az eddigi filmjeimben. Nincs nyomás a produceri oldalról sem, sőt, inkább szakmai, dramaturgiai segítséget kapunk, úgyhogy jó a légkör, jól megy a forgatás. No, azért anyagi tekintetben persze nem rózsás a helyzet. Nem is oly rég, egy ilyen típusú filmet 40-45 nap alatt forgattunk le. Ma nagy szó a mostani 22 nap, tehát a fele. Anyagilag talán a negyede. Se. De hát mindenki nagyon szereti a filmet, hát jól megy a forgatás.”

A sok fiatal színész egyike: Kovalik Ágnes (fotó: Vígh Csaba)

A Ki/Be az MMKA tévéfilmes pályázatán nyert forgatási lehetőséget, a Magyar Televízió az MMKA-val azonos arányban támogatta, ám az alkotók vállaltan mozis igénnyel készítik a filmjüket. A Közalapítvány egyébként biztosít is átjárást a két műfaj között, már korábban is volt pályázat a tévéfilmek mozi-kópiájára, illetve a mozifilmek tévéváltozatának elkészítésére. Molnár György is bízik abban, hogy az eredetileg tévéfilmnek indult Ki/be-Tawaret pályázati segítséggel filmes utat járhat be majd.