„Az elmúlt három hónapban megírtam a forgatókönyv első változatát. A film képeit látom magam előtt. Várom, hogy egy dramaturggal és Hartung Dávid operatőrrel is részletesen végigolvassuk, átbeszéljük a könyvet. Hamar elkezdenénk szereplőket keresni, aztán a próbákon is változhatnának még a jelenetek. Fontos, hogy jó legyen a dialóg: ezt a szereplőkkel együtt szeretném pontosítani.” - nyilatkozta novemberben a Filmhunak Guerilla című filmtermével kapcsolatban Kárpáti György Mór, az Inkubátor 2.0 egyik díjazottja. A fiatal tehetséget ezúttal arra kértük, ajánljon valamilyen kihagyhatatlan lalkotát ez előttünk álló hétre.

 

„A Bem moziban megy január 26-án, csütörtökön kétszer is az Éjszaka a földön, a Jarmusch-film. Gigor Attila mondta egy öt évvel ezelőtti Népszabadság-interjúban, hogy Rajk László mesélte nekik az egyetemen: állítólag Budapest lett volna az utolsó taxis szkeccs helyszíne, de valami elcsúszott a szervezéssel. Amikor ezt olvastam, beugrott, hogy Rajk ezt a mi osztályunknak is említette. Jó elképzelni: Jarmusch itt helyszínel, viszi körbe a kockalada. Ezerkilencszáznyolcvankilenc nyara. Megállnak a Nyugatinál, fényképeket készít a Váci útról. Egy presszóban nézik a térképet, nem ízlik neki a kávé, kipróbálja a Traubisodát. Egy borítékból magyar színészek fotói kerülnek elő. Délután a Lumumba utcai filmgyárban valaki mond valami végzetes hülyeséget, és Jim meggondolja magát. Másnap megveszik a jegyet, és mennek Aki-hoz, Helsinkibe. Ha itt forgatják azt az epizódot, ki játszotta volna a magyar taxisofőrt? És a részeg utasokat? Az útvonal lehetne Váci út, Szent István körút, Margit-híd, el a Bem mozi előtt. Ugye a Bem moziban most is harmincötös kópiáról vetítenek? Mert akkor lehet, hogy csütörtökön újranézem az Éjszaka a földönt.”

(Jim Jarmusch: Éjszaka a földön. Bem mozi, 2017. január 26. csütörtök, 18:00 és 20:30.)