Gyártó: The Garden Film Production Company
Költségvetés: 100 millió forint
A bemutató tervezett időpontja: 2011. vége


Waliczky Tamás: Tom Tomicki kalandjai

Waliczky Tamás médiaművészként tett szert nemzetközi hírnévre, jelenleg első egészestés animációján dolgozik. „A film egy fiktív önéletrajz. Tom Tomicki az én virtuális megfelelőm. A kalandjai nagyrészt utazással kapcsolatos kalandok. Utazás egyik városból a másikba, országokon és kontinenseken keresztül, de utazás álmok és emlékek között is” - mesélt a rendező a film történetéről vele készült interjúnkban. Jelenleg a hátterek és az animációk összeillesztése, valamint a végleges kompozíciók színeinek kidolgozása, és a világítások, speciális effektek kitalálása zajlik. Waliczky ezúttal nem a megszokott két személyes alkotóközösségben dolgozik feleségével, Szepesi Annával, a 3D animáció elkészültét magyar animátorok, modellezők, mocap-szakemberek és hangmérnökök segítik. A Tom Tomicki kalandjai-ban a rendező elmondása szerint a vizuális dramaturgia lesz a meghatározó, a narrativitás háttérbe szorul majd. A világpiacra szánt filmet rendezője legszívesebben Japánban látná viszont. Más: Waliczky Tamás Marionettek című munkája július 28-ig látható a 2b Galériában.

keszulovol3_tomtomicki_sz2
Gyártó: KVB Kft.
Költségvetés: 38 millió forint
A bemutató tervezett időpontja: 2011. vége


Nagy Viktor Oszkár: Ember a világ végén

Az Apaföld-del debütáló rendező felkérésre vállalta el a Lénárd Sándort bemutató filmet. A többek közt a Micimackót latinra fordító orvos-költő-műfordító-zenész életével Gálffi László színész foglalkozik immár évtizedek óta, s az ő ötlete volt egy játékfilm létrehozása is. Rosta Mária producerrel végül ők keresték meg Nagy Viktor Oszkárt, aki, miután megismerte a kalandos életű polihisztor történetét, s elolvasta műveit, boldogan bólintott rá a feladatra. Jelenleg a koncepció kialakítása és az anyaggyűjtés folyik, hátra van a döntés, hogy Lénárd életének melyik, milyen hosszú szakaszát dolgozza fel a film. Ennek függvényében alakul majd ki a költségvetés, a szereposztás és a többi részlet - a teljes életutat ugyanis le kell szűkíteni. A brazíliai őserdőben indiánokat gyógyító, 1972-ben elhunyt férfit a tervek szerint Gálffi alakítja majd, a többi szereplő kiléte ebben a korai fázisban még nem eldöntött. Az origo cikkének tanúsága szerint Gálffi a 90-es években már színpadra állított egy monodrámát Lénárd Völgy a világ végén című könyve alapján és 2001-ben egy dokumentumfilmet is rendezett a kalandorról. Az Ember a világ végén forgatókönyvét Fonyódi Tibor írja, Gálffi és Nagy Viktor Oszkár közreműködésével. A film minden bizonnyal nemzetközi koprodukcióban valósulhat meg, hiszen a római és brazíliai forgatás jócskán megdrágítja a költségvetést. Az alkotók reményei szerint az életrajzi film forgatására 2012-ben kerülhet sor. A filmtervvel 2010. márciusában önálló cikkben foglalkoztunk.


keszulovol3_lenard_apafold_sz3
Gyártó: Rosta Mária
Költségvetés: még nincs
A tervezett bemutató: 2012


Pejó Róbert: Mancs

Néhány napja adtunk hírt az Új Budapest Filmstúdióban készülő Mancs-film fejleményeiről. A világhírű miskolci mentőkutya és gazdája, Lehóczki László által ihletett alkotás Kántor László producer megfogalmazása szerint arról szól, "hogyan lesz két lúzerből pozitív hős". Az elképzelések szerint animációs elemekkel is operáló kalandfilm forgatókönyvét Köbli Norbert, Magda Dalajani és a rendezői posztot is betöltő Pejó Róbert írta, a mentős szerepében pedig Nagy Ervin lesz látható. A nemzetközi piacra készülő családi mozi címszereplője is megkerült, a főbb stábtagok Miklauzic Márton operatőr, Banovich Tamás díszlettervező, Zánkay Piros gyártásvezető és Kulcsár Zsuzsa line producer lesznek. Az 500 millió forintos költségvetésű film az MMKA szelektív gyártási és koprodukciós pályázatán már korábban nyert mindösszesen 100 millió forintot, és a TV2 is beszállt a projektbe további 50 millió forinttal, jelenleg a román és a macedón filmalapok döntéseire várnak a producerek. A Mancs forgatása Kántor tervei szerint 2010. október elejétől indul.


keszulovol3_mancs_sz4
Gyártó: Új Budapest Filmstúdió
Költségvetés: 500 millió forint
Tervezett bemutató: 2012. második fele



Zomborácz Virág: Utóélet

Zomborácz Virág az SZFE-n végzett forgatókönyvíró-dramaturg első egészestés forgatókönyvét, az Utóélet-et fejleszti nagy erőkkel, amelyről ez év májusában számoltunk be. A mágiát és kisrealizmust ötvöző történet egy isten háta mögötti kis magyar faluban játszódik, s a lelkész fiáról szól, aki kap egy második lehetőséget a sorstól, hogy együtt legyen a halott apjával. „De egy kísértetnek nehéz megfelelő szabadidős tevékenységet találni...”  A forgatókönyv eredetileg Zomborácz diplomamunkája volt, ám azóta sok változáson ment keresztül, hiszen részt vett a Save Our Script elnevezésű három lépcsős nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő workshop első állomásán Párizsban, és a rendező Norvégiát is megjárta júniusban a könyvvel, a Sources2 workshop résztvevőjeként. Az Utóélet egy fekete komédia lesz, amelynek egyik fontos motívuma az egyház intézményének abszurditása és az ez ellen való lázadás. A rendező a KMH Film berkeiben készíti elő filmtervét, a honlap szerint 100 percesre tervezik és Vízkelety Márton lesz az operatőr, Pusztai Ferenc kreatív producerként vesz részt a munkafolyamatokban. A film producere kérdésünkre elmondta, hogy ugyan van francia és belga érdeklődés a film iránt, egyelőre azt is bizonytalannak érzi, „lesz-e egyáltalán filmgyártás az elkövetkezendő években Magyarországon.”

 


Gyártó: KMH Film
Költségvetés: még nincs
Tervezett bemutató: 2012. Filmszemle



Dobray György: A Viszkis

2003-ra nyúlik vissza a viszkis rabló történetének megfilmesítése, így érdemes feleleveníteni, miért is ihletett meg oly sokakat - köztük nagy hollywoodi stúdiókat - a székelyföldi illetőségű, 1988-ban Magyaroszágra szökött, egykor az Újpest és a Ferencváros hokicsapatában játszó Ambrus Attila története. A rabló 1999-ben kapott 17 év börtönbüntetést, mivel emlékezetes, médiaeseménnyé váló bankrablásai (volt, hogy háromszor visszatért ugyanarra a tetthelyre, megszökött az előzetesből stb.) során 142 millió forintot zsákmányolt, különc, egyedi alakja miatt a média afféle Robin Hood-i figurát faragott belőle. Dobray György már régóta dolgozik a történet megfilmesítésén, és még most, 2010 közepén is csak annyit mondott a filmhunak, folynak a tárgyalások a lehetséges koprodukciós partnerekkel és a szereplőkkel, s csak az aláírt szerződések birtokában hajlandó biztosat mondani költségvetésről, szereposztásról, gyártókról. A rendező szerint "erős a remény", hogy a nyár végén megindulhat a forgatás. A bűnöző naplóján alapuló, tipikus kelet-európai történetben a rendező a kiszolgáltatottság és a szabad akarat problémáit is érinti, mivel megítélése szerint csak így kaphatunk teljes képet a Viszkisről. Az eredetileg Salinger Richárddal írt könyvet egy angol konzultáns segítségével időközben feszesebbé tette Dobray, úgy, hogy a - felszínes, publicisztikai megközelítést kerülő - eredeti kérdések, problémák, irányok megmaradtak. Kulcskérdés, hogy ki játssza Ambrus Attilát, idén tavasszal több helyen megjelent a sajtóban Charlie Cox neve, de biztosat nem tudni. A Viszkis eddig 80 millió forint támogatást kapott az MMKA-tól. Tavaly készült összeállításunkban is beszámoltunk A Viszkis-ről, ide kattintva olvasható.

normal_charlie_cox_002_500
Gyártó: Szita & Deák BT
Költségvetés: még nincs
Tervezett bemutató: 2012. Filmszemle


N. Forgács Gábor: Pillangók

A Magyari Mónika filmnovellájából Fonyódi Tibor által írt forgatókönyv egy megtörtént esetet dolgoz fel, középpontjában egy nehéz körülmények között élő család áll. A múltban közelebbről nem ismert trauma érte őket, ami után az anya az alkoholizmusba menekült. A család eladósodott, így egy omladozó házba kellett költözzön. Fordulópontot egy talpraesett férfi, László megjelenése hoz (őt Rudolf Péter alakítja), s fontos szereplő még a 9 éves Márk, aki egy zenei tálentum. A történet fő üzenete az, hogy a szegény embereknek is lehetnek fontos, megbecsülendő értékei. A film a siroki barlanglakások világát is bemutatja, ezenkívül budapesti helyszíneken zajlott a forgatás.  A Pillangók története egészen 2006-ig nyúlik vissza, 2008-ban kezdődött el a forgatás, méghozzá az akkor forradalmian újnak számító Red Camera technikával. A gyártást több szünet szakította meg, így nem az eredeti elképzelés szerint, N. Forgács Gábor Álom.Net című filmjével egy időben került sor a Pillangók bemutatójára. N. Forgács jelenleg egy tévéjátékon dolgozik, ennek befejezése után szakít egy-két hetet a játékfilm vágásának befejezésére, majd megkezdődhet a hangutómunka és a fényelés, továbbá beiktatnak még két pótforgatási napot is. Cirkó József, a film producere elmondása szerint az utómunkához - a magyar filmek esetében nem meglepő módon - még hiányzik némi pénz, a 230 milliós összköltségvetésből még körülbelül 40 millió forint. Ez az összeg várhatóan őszre a gyártó rendelkezésére áll majd, ebben az esetben a jövő évi Filmszemlén debütálhat a Pillangók. A főbb szerepekben Rudolf Péter, Kéri Kitty, Sipek Nicolas, Galkó Balázs, Andorai Péter, Nádasy Erika és Vencel Valentin lesz látható. A rendezővel 2009. áprilisában készítettünk interjút a filmtervről.


keszulovol3_pillangok_sz6
Gyártó: HCC Media Group
Költségvetés: 230 millió forint
A bemutató tervezett ideje: 2011. Filmszemle