A Kilakoltatásban a színészek pontosan azzal küszködnek, mint a Várjá’ Vlagyimir esetében: minden igyekezetük ellenére lötyög rajtuk a lecsúszott emberek szerepe. Ráadásul a Kilakoltatás egy az egyben mutatja meg, hogy milyen borzalmas, ha elveszik a fedelet az ember feje felől. Az eredmény lesújtó, mert nem egymást maró nyomorultakat látok a vásznon, hanem azt, hogy hírneves és tehetséges magyar színészek ágálnak a kamera előtt, és azt játsszák, hogy ők most szegények. Gothár tudja ezt, ezért szándékosan rátesz még jó sokat a lapátra, hogy véletlenül se higgyük, hogy realistában próbálja eladni nekünk a történetét. Miközben El Eini Sonia és Buvári elvérzik a szegényembert alakító színész problémáján, Gothár megkerüli azt. Nem sokan voltak itt Magyarországon, akik ehhez a problémához igazán radikálisan mertek hozzányúlni. A hetvenes évek dokumentaristáin kívül talán csak Jeles András az, aki egyszer-kétszer már kielégítően megoldotta a kérdést. Itt az ideje, hogy mások is túllépjenek a tévéjáték végjátékán. Talán már itt is vannak. Már megszületett a Tévéjáték.