Első fejezet – melyből kiderül, hogy kés, villa, olló Charlotte Gainsbourg kezébe nem való

Egy gyerek elvesztésének terhét cipelő házasság más rendezőknél elhidegüléssel, és válással végződhetne, Trier viszont sokkal tovább merészkedett ennél. Méghozzá be az erdőbe, amiről már a Grimm testvérek óta tudjuk, hogy nem árt elkerülni. Főleg, ha olyasmik is elhangzanak, hogy a természet a sátán temploma, és beszédes rókák súgnak a szörnyű végkifejletről. Trier nagyon híres depressziójának Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg itta meg a levét. A rendező mindentől félt, kivéve a filmrendezéstől, ezért leforgatta az Antikrisztust, hogy ki tudjon mászni az ágyból reggelente. Először a Földet megteremtő Sátánról akart filmet csinálni - már plotja is volt hozzá, ám ebből az ötletből végül nem lett semmi. Helyette kaptunk egy nem kevésbé sátáni mozit, tele a néző és a rendező által is megmagyarázhatatlan szimbólumokkal (az állatokat állítólag Trier korábbi sámánutazásai ihlették, de hogy mit jelentenek, arról fogalma sincsen), amelyekről egyetlen dolog jelenthető ki biztosan. Az, aki kitalálta őket, láthatóan nincs jól. (Ha végignézzük a korábbi filmjeit, kis túlzással szinte borítékolható volt valamilyen mentális probléma). Trier egyetlen filmmé gyúrta az összes sötét gondolatát, bár gyorsan ki is jelentette, hogy a végeredményt nem érzi annyira a saját munkájának. Kezét a betegség vezette, és minél hamarabb túl akart lenni az egészen. A munkafolyamatot August Strindberg Inferno-kríziséhez hasonlította, a kész művet pedig Andrej Tarkovszkijnak ajánlotta.