Gratulálnak Mundruczóéknak

filmhu: A Londoni Filmfesztiválra útban álltatok meg Strasbourgban a LUX-díj kedvéért, de gyorsan utaztok is tovább, hogy odaérjetek a Londoni Magyar Intézet által szervezett partira. 

Mundruczó Kornél: A strasbourg-i kitérő miatt elvesztettünk ugyan egy vetítést, de a forgalmazónk és Londoni Magyar Intézet is ragaszkodott hozzá, hogy vegyünk részt a fesztiválon. Strasbourgba viszont muszáj volt eljönni, ami számomra elég kellemetlen, olyan értelemben, hogy ez a hivatali környezet engem mindig nagyon zavarba hoz. Pont azt mondtam Petrányi Vikinek, hogy nekem nincs köztes elegáns ruhám, vagy nagyon topisan jövök, vagy nagyon elegánsan. Nem tudnék ebben a közegben élni és dolgozni, de vicces és tanulságos volt egy napra belelesni az Európai Parlament életébe.

filmhu:Fontos számodra, hogy minél több nézőhöz jusson el a filmed? Magyarországon az e-cinema rendszer által biztosított megemelt kópiaszám biztosította a hátteret, a LUX-díj a nemzetközi közönséghez segített volna hozzá. 

M.K.: Jó lett volna megnyerni, de elég különös ez a szisztéma, hogy a képviselők szavaznak egy filmesekből álló bizottság által válogatott filmekre, mert így egy köztes vélemény jön létre. Ha tényleg a képviselők véleményét képviselné ez a díj, akkor itt Harry Potter színtű filmek lennének versenyben, és nem ilyen súlyos művészfilmek. De már önmagában az is nagy segítség, hogy a Delta egyáltalán szóba került a díj kapcsán, és újabb fórumokon is meg tudott jelenni.

Mundruczó Kornél az Európa Parlamentben

A díjnak emellett van egy nagyon komoly üzenete is: „Európa, tessék egymás filmjeit bemutatni!”. A Kino és a Szuez film vezetése kapcsán már tudom mit jelent ez: fogunk mi is jónéhány, nem is kevés olyan filmet forgalmazni, amiket senki más nem hozna be ebbe az országba.

Tényleg borzalmas nehéz az európai forgalmazás anyagi lehetőségeit megteremteni, úgyhogy ezt támogatni kell, akár ilyen formában is, mint ez a díj. A kultúrát igenis támogatni kell, mert ha nem támogatják, akkor elsorvad, és ha elsorvad, akkor ott generációk sorvadnak el. A kultúra nem felesleges rossz, hanem olyan dolog, ami ha nincsen, ha nincs támogatva, akkor annak az országnak nincs önképe. Ha egy országnak nincs egészséges önképe, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek, és nagyon nagy probléma lesz a fejekben. Vagy már van is.

filmhu: Talán mégsem, hiszen a filmed külföldön is komoly sikereket ért el, a kritika is melegen fogadta, és a mozikban is nagyon jó nézőszámokat produkált, jelenleg 15 ezer nézőnél tart.

M.K.: Nekem ez igazán jó érzés, mert így most elértük itthon azokat a számokat, amiket a filmjeim külföldön szoktak csinálni. Volt ettől egy hasadt tudatom, nem értettem, ez hogyan lehetséges, ezért most ez a hazai siker nagyon jó érzés. Nem gondolom azonban, hogy ez a siker csak az e-cinemának köszönhető.  Természetesen nagyon szerencsés, hogy ezzel a rendszerrel fizikailag el tudott jutni a film a nézőkhöz, de a szájhagyomány, és a médiaszereplés legalább ennyire fontos volt. Az emberek szeretnek szokatlan, meghökkentő munkákkal találkozni, miközben sokszor a nézői igényekre hivatkozva teszünk elérhetetlenné bizonyos munkákat. Sok esetben a pénz félelmeit érzem inkább ezekben a lépésekben, pedig a saját nézőinket nem szabad hülyének nézni. Az emberek kíváncsiak voltak a Deltára, elmentek megnézni, és nem csalódtak, ezek a számok számomra leginkább ezt jelentik.

Gérard Onesta, az Európai Parlament alelnöke a Delta producereivel

filmhu: De ez egyben azt is jelenti, hogy működik a film, a nézők számára, és az Európa Parlament által jelölt válogató bizottság számára is. 

M.K.: A Delta egy modellről beszél, és nem a szociológia vagy a zsurnalizmus mezsgyéjén próbál hidat találni. Egy totálisan feloldhatatlan helyzetről szól, és ezt egy átlagnéző nagyon dekódolja. Iszonyatosan jó közönségtalálkozókon vettem részt mostanában, mindig rengeteget kérdeznek a vetítések után, hogy miért nem veszik észre a szereplőim, hogy gyűlnek a viharfelhők, hogy hülyék-e a szereplőim, hogy miért csinálnak dolgokat? Ezek nagyon élő, továbbgondolkodást jelző reakciók, úgyhogy ilyen értelemben nem vagyok meglepve, hogy egy, a nézőktől aktívabb hozzáállást elváró film is be tud kerülni ebbe a versenybe. Mert működik.

Nagyon mélyen nem hiszek a realizmusban, nagyon mélyen nem hiszek a tény-horrorban. Szerintem leírhatatlanok a problémák ezekkel az eszközökkel, mert csak nagyon szűk értelmezési keretek születnek belőle. Az emberi aspektusok sokkal inkább a drámához, a stilizált világhoz állnak közel. A nézők pedig értik ezt.