Hétfőn rögtön egy mára már klasszikusnak számító, bő tíz éves thrillert, Antal Nimród Kontrollját kapjuk az arcunkba az ártatlan utasokat a süvítő szerelvények elé lökdöső kapucnis sorozatgyilkossal, a fővárosi metróhálózat árnyaival, vagy a Gestapora hajazó belső ellenőrzés hosszú, fekekete bőrdzsekis Cserhalmi Györgyével. Az alig két hete 43. születésnapját ünneplő rendező jelenleg a Gyorskocsi utcai betyár, Ambrus „Viszkis” Attila sztoriját viszi filmre, amelynek forgatásán mi is ott jártunk. A korábban Robert Rodriguez istállójában is megforduló és a Predator franchise egy darabját levezénylő Antal 2003-as debütáló nagyjátékfilmje, a Kontroll tömegközlekedési thriller, egyben sajátos paranoiamozi, melynek sokadik megtekintése is több, mint ajánlott.

 

Kedden főműsoridőben láthatjuk a második évad fináléjához érkezett Aranyélet társrendezője, Mátyássy Áron szintén a thriller műfaját gazdagító, ám annak a Kontrollhoz képest egy vegytisztább változatát képviselő alkotását, a Víkendet. A civilizációtól elzárt, vadregényes erdélyi hegyekben játszódó háromszög történetet sokan John Boorman ’72-es klasszikusához, a Gyilkos túrához hasonlították – valljuk be, kissé elfogultan. Mátyássy rendezése mindazonáltal nem okoz csalódást, és még akkor is képes meglepetést okozni, amikor már elkönyveltük magunkban a halálesetekben nem szűkölködő történet végkifejletét. A Víkend fő szerepeiben Simon Kornél és Lengyel Tamás mellett azt a Gryllus Dorkát láthatjuk, aki nemrég a 2017-es Berlini Filmfesztivál European Shooting Stars programjának zsűrijébe kapott meghívást.

 

Miután szerdán kipihentük az izgalmakat, csütörtökön a minden hájjal megkent Nagy Ervin játékát élvezhetjük Goda Krisztina Kaméleonjában, ahogy a szélhámos a gazdag és gyönyörű balerinát alakító Hámori Gabriellát próbálja kiforgatni vagyonából. A főállású svindler a gazemberség teljes eszköztárát beveti a cél érdekében, csupán azzal nem számol, hogy a kiszemelt áldozat különbözik a korábban megcsupasztott szerencsétlenektől. Gábor (Nagy Ervin) minél közelebb kerül Hannához (Hámori Gabriella), annál nehezebb lesz szem előtt tartania eredeti célját, míg a végén kiderül: egyáltalán nem biztos, hogy a történetben a nő pénze a legvonzóbb számára.

 

A hét legnagyobb dobásának kétségkívül a Duna tévén elsőként péntek este sugárzott (majd éjjel 2:50-kor megismételt) új magyar tévéfilm, a Szürke senkik ígérkezik. A Médiamecenatúra támogatásában készült elsőfilmes Kovács István világháborús drámája a Monarchia és a nyugati hatalmak közti vérontás végnapjaiból ragadja ki egy elszeparált, magyar, német és román tagokból álló egység az olasz hadszíntéren teljesített titkos küldetésének alig két napját. A rendező író-munkatársa az a Köbli Norbert, aki más mellett A vizsga, A berni követ, vagy a sikert sikerre halmozó, nemzetközileg is elismert Félivlág forgatókönyvírójaként vált ismertté. Kovács filmjéről egyelőre nem szeretnénk elárulni semmilyen titkot, azon túl, hogy a Filmhu stábjának tetszését egyöntetűen elnyerte. Bővebben e hét csütörtöki kritikánkban foglalkozunk a Szürke senkik-kel, míg a jövő héten Kovács istván rendezővel készült interjúnkkal árnyaljuk tovább a képet. Aki viszont addig sem marad megmaradni egy helyben, annak a forgatókönyvíró Köbli Norberttel korábban készült interjúnkat javasoljuk, ahol egyebek mellett a szóban forgó film is szóba kerül.

 

december 12. hétfő / Kontroll (Antal Nimród, 2003). Filmcafé, 13:20

december 13. kedd / Víkend (Mátyássy Áron, 2015). HBO2, 20:50

december 15. csütörtök / Kaméleon (Goda Krisztina, 2008). RTL2, 22:00

december 16. péntek / Szürke senkik (Kovács István, 2016). Duna, 22:00, 02:50