Szilágyi Fanni filmje, a Kamaszkor vége érzékenyen ábrázolja a felnőtté válás pillanatát egy ikerpár esetlen erotikus próbálkozásainak és egymással való versengésének megmutatásával. A film idén márciusban, a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztiválon mutatkozott be először a közönségnek, ahol a legjobb magyar élőszereplős filmnek járó díjat is megkapta. A film fesztiváloztatását a Daazo csapata szervezi. A Kamaszkor vége a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: rendezője, Szilágyi Fanni Gothár Péter filmrendező osztályába jár mesterképzésen. A torontói fesztiválmeghívás hatalmas szakmai elismerést és nagy lehetőséget jelent a fiatal alkotónak.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivált idén negyvenedik alkalommal rendezik meg. Az amerikai kontinens egyik legfontosabb filmfesztiválja mára a legjelentősebb európai fesztiválokkal: Berlinnel és Cannes-nal, illetve az amerikai Sundance-szal vált egyenrangúvá. A jótékonysági alapon működő eseménysorozat célkitűzése, hogy az emberek világról alkotott képét a film eszközeivel befolyásolja, miközben a filmvetítések mellett fontos szakmai programoknak ad otthont, rangos előadókkal.  

A torontói fesztivált szeptember 10. és 20. között rendezik meg. A Kamaszkor végének két nyilvános előadása lesz: szeptember 13-án 21.45-kor, illetve szeptember 19-én 21.45-kor vetítik majd. A fesztivál rövidfilmes válogatása, a Short Cuts program műfaji megkötés nélkül igyekszik megmutatni a kanadai és nemzetközi rövidfilmes termés legjobbjait. Tavaly is szerepelt magyar film Torontóban: akkor Fabricius Gábor Sintér című alkotását nézhette meg a nemzetközi közönség.