A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdai közleménye szerint a kisjáték- és kísérleti filmeket, amelyeknek jövő június 28-ig kell elkészülniük, a Duna Médiaszolgáltató, az ATV, az Echo TV és - a Spektrum csatornát is üzemeltető - AMC Networks Central Europe Kft. valamelyik adója vetíti majd először. A nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy filmjüket másfél éven belül nevezik egy hazai vagy nemzetközi fesztiválra is - írják, utalva arra, hogy az idei pályázati keret kétszerese a tavalyinak, így idén először második fordulóban is pályázhatnak az érdeklődők, amelyre a szinopszisokat július 25. és augusztus 25. között lehet benyújtani. Felidézték: a Médiatanács 2011 óta 66 film elkészítését támogatta közel 400 millió forinttal a Huszárik Zoltán-pályázatokon, amelynek idei első fordulójában nyert két határon túli pályázó is. Brauner Máté a Lauretta című filmjében egy félénk pénztároslány és hipochonder anyja kapcsolatán keresztül mutatja be a felnőtté válás nehézségeit, Simó Ibolya Falu Fashion című alkotásában majd egy isten háta mögötti kis faluba divattervező költözik, és hódítani kezd a divatőrület.

A belföldi pályázók közül Bozzay Balázs Ugrás címmel egy 17 éves kamaszfiú görbe estéjéről és annak tanulságairól készít filmet, Csáki László Vendégszeretet című alkotása Fehér Béla Tengeralattjáró Révfülöpön című abszurd humorú novelláját dolgozza fel egy orosz matrózpáros magyar strandlátogatásáról. Deák Kristóf A legjobb játék című műve egy térfigyelő munkatárs lázadását fogja nyomon követni, Dombrovszky Linda parabolája Megszállottság címmel végletesen tárja majd elénk a nyugdíjazás problémáját.

Odegnál Róbert A játéközvegy címmel a szenvedélybeteg játékfüggő internetezők hatását mutatja be hozzátartozóikra a kulcsi tragédiából kiindulva, Reich Dániel A belső oldal címmel egy 33 éves autista fiú életébe nyújt bepillantást. Sós Bálint Dániel Grand Prix címmel egy anyagilag megszorult család biciklirelikviájának hányattatásait meséli el, Szabó Szonja Takeaway_song című filmje egy dallam sorsszerű útját követi végig az aluljáróból a sikerlisták éléig, emberi kapcsolatokon átgázolva, Tóth Barnabás Van egy határ című filmje pedig a csehszlovák kommunista titkosszolgálat álcázott "amerikai rendőrállomásainak" visszaéléseiről ad számot egy fiktív család esetén keresztül.

A Magyar Média Mecenatúra program részeként, a 2016-os Macskássy Gyula-pályázat első fordulójának nyertes műveit részben a közszolgálati csatornák, részben az ATV, illetve az AMC Networks Central Europe Kft. egy csatornája mutatja majd be. A filmeknek jövő június végéig kell elkészülniük. A következő forduló első szakaszának beadási határideje június 30. Ez alkalommal négyen pályáztak eredményesen egy-egy tervezett sorozat egy epizódjára.

Gyulai Líviusz Az egy komisz kislány naplóját viheti képernyőre a komiszkölyök-sorozat sikere után, Pál Balázs egy, a nagyvárosi nyüzsgést kereső felnőtt tehénlányról készít animációt Lilly csodálatos világa címmel, Szederkényi Bella az Ahány király, annyi mese című sorozathoz A bújócskakirály részt dolgozza fel Simon Réka Zsuzsanna könyve alapján, Fabók Szilvia pedig a Kippkopp a fűben sorozatban egy gesztenyegyerek kalandjait eleveníti meg Marék Veronika írásából.

Önálló alkotásként Simonyi Balázs és Molnár Jaqueline Kövér Lajos színre lép címmel Lackfi János azonos című, 2008-ban az év gyermekkönyve díját elnyerő művét ülteti át animációra, Szabó-Nyulász Melinda Köztespont címmel Juan Ramón Jiménez A fák verse című költeményét veszi alapul az egyetlen állandó maga a változás mottóval.

Tompa Borbála Eszter Volt egyszer egy kertész címmel Máté Angi Egy susogó levél című könyvét használja fel, míg Turai Balázs Róma bukása című műve W. H. Auden megegyező című verséből inspirálódik, amelynek témája az emberi civilizáció ciklikus összeomlása, majd átalakulása egy atomháború után. A közleményben felidézik: a médiatanács 2011 óta 119 egyedi animációs mű, illetve sorozat elkészítését támogatta 1,3 milliárd forinttal a Macskássy Gyula- és Dargay Attila-pályázatokon.

 

(forrás: MTI)