A versenyben lévő nagy-, és kisjátékfilmek mellett, a három nap során számos beszélgetés és versenyen kívüli vetítés várja a látogatókat. A szerda esti versenyprogram egy magyar-amerikai-olasz-román koprodukciós thrillerrel, Az ember, aki csütörtök volt című filmmel nyílik. Az első rövidfilmes versenyblokkban két amerikai és egy hazai kisfilmet, Reich Dániel Záridő-jét vetítik, melynek hazai bemutatója a Friss Húson volt.

Szabó Szonja: Partizánok

Délután Rófusz Ferenc, Elek Zoltán, Perlaki Tamás és Bokor Balázs beszélgetnek Zsigmond Vilmos pályájáról, utána Muhi András Foglalkozása operatőr című portréfilmjét, majd Steven Spielberg Sugarlandi hajtóvadászatát vetítik, melyet a világhírű operatőrrel együtt készített. Versenyen kívül, az információs program részeként számos hazai és nemzetközi kisfilmet vetítenek, köztük Szabó Szonjától a Partizánok, Fillenz Ádám Hollandiában forgatott kisfilmje, a Kényelmetlen kényelem, a Rendes lányok, és az Édes otthon című kisfilmeket. A teljes szerdai program a fesztivál oldalán található.

Kopasz Milán: Beyond

A csütörtöki versenyprogramot Halász Glória Mi ez a cirkusz? című dokumentumfilmje nyitja, majd a koraesti rövidfilmes programban az Utolsó esély, Kemény Eszter Parafrázis és Csoma Sándor Tabula Rasa című kisfilmje, emellett Kopasz Milán Beyond, és Pataki Szandra Wireless című animációs rövidfilmjei is. A versenyen kívüli 'Információs programban' látható Bernáth Szilárd Fizetős nap, és Kőrösi Máté Szuper című kisfilmje, majd az esti vetítés ismét a fesztivál címadója előtt tiszteleg: Pierre Falmon Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című dokumentumfilmjét vetítik, melynek világpremiere a Cannes Classics szekcióban volt tavaly ilyenkor, utána pedig Mark Rydell A folyó című filmje zárja a második napot.

Tiszeker Dániel: #sohavégetnemérős

Pénteken a kísérleti filmek kapnak teret a Belvárosi Moziban: A levél, A hős útja, a Percipio és a Dear mellett Az az egy gyerek című kisjátékfilm is látható lesz a délutáni versenyprogramban. Az esti blokkokban látható Tiszeker Dániel másik tavaly bemutatott nagyjátékfilmje, a Wellhello zenekar dalszövegeire épülő #sohavégetnemérős, majd több dokumentumfilm - a Piciló, és Gábor Andrástól a Fekete levegő lesz látható. Délután A tékozló apa forgatásásáról beszélget Szabó Gábor és Miklós Mari, melyet Báron György filmesztéta moderál, majd 16:00tól a filmet is levetítik. Az Információs programban Szabó Simon Ebéd előtt című egysnittes kisfilmjét, majd Muhi András Mesterek és tanítványok című 40 perces filmjét vetítik.

A fesztivál utolsó napján több kerekasztal beszélgetés is lesz, köztük Báron György vezetésével zajlik majd egy a filmes oktatásról. A nap folyamán több nemzetközi vetítés is lesz, este pedig újranézhetőek a díjnyertes filmek. A fesztiválon a magyar és közép-európai alkotások mellett több amerikai, továbbá ausztrál, indiai, skandináv, valamint a Baltikum országaiból származó művek is láthatóak lesznek, az öttagú zsűri elnöke Szabó Gábor operatőr.

Jegyinformációk és egyéb tudnivalók a fesztivál hivatalos oldalán találhatóak.

Borítókép: Zsigmond Vilmos a Harmadik típusú találkozások forgatásán, 1977-ben