Zomborácz Virág öt éve készül az első nagyjátékfilmjére: a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakosai az utolsó évben egy vizsgapitch formájában adják elő a diplomafilm-tervüket. Az elsőfilmesek biztos bázisává váló KMH Filmet vezető Pusztai Ferenc egy ilyen rendezvényen találkozott először Zomborácz Virággal, akinek a legvadabb álma az volt, hogy egy producer megveszi a forgatókönyvét, és keres hozzá rendezőt. Pusztai azonban ragaszkodott hozzá, hogy az Utóélet szerzői filmként készüljön el - a közös munka során számos workshopon, fejlesztésen ment keresztül a szkript, amelyeknek során annyira jó lett, hogy Zomborácz Virág 2011-ben elnyerte az Európai Unió MEDIA programjának Talent Prize díját, amellyel 40 ezer euró is járt. “Nagyon sokat segített az elismeréssel együtt járó reflektorfény is, mert így könnyebbé vált a munkánk.” - nyilatkozta korábban Pusztai Ferenc producer. 

utoelet-3173
Zomborácz Virág a forgatáson - még több kép

Idővel a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatta az Utóéletet, előbb 3,6 millió forintot kaptak előkészítésre, majd 190 millió forint támogatást a film gyártására. “A történet középpontjában egy lelkészcsalád, közelebbről a lelkész apa és a fia kapcsolata áll – de rendhagyó módon az apa halála után. A fiúnak rá kell jönnie, hogy mi tartja apja idegesítő szellemét a földi síkon. Segítséget kér egy médiumtól, akinek az útmutatásai alapján hozzálát, hogy megkeresse az elrejtett kincset, végrehajtsa a bosszút és megoldja az elmulasztott feladatokat, és ezzel felszabadítsa a kísértetet. Ez a sajátos gyászmunka végül az egész család életére hatással lesz.” - áll a film szinopszisában.

“A kezdet kezdetén tudtuk, hogy nem Budapesten akarunk forgatni, mert ez nem egy urbánus történet, hanem egy kisebb közösség története. Mindenképpen olyan helyszínt akartunk keresni, ahol tudunk támogatót találni - így lett a pécsi filmalap az egyik partnerünk. A kezdeti helyszínkeresések után Virág el tudta fogadni Pécset, talált itt olyan helyszíneket, amik tetszettek neki” - avat be a helyszínválasztás okaiba Pusztai Ferenc producer a pécsi Ifjúsági Házban. A pécsi Filmalap hivatalos nevén Dél Dunántúl Filmalap, amely elsősorban természetbeni, “in kind” finanszírozást vállalt, ez a területfoglalásban és szálláskedvezményekben jelenik meg. “Elég szűkösen működünk, éppen azért igyekszünk produkciókat idehozni, hogy felfigyeljenek ránk: nagyon jó lenne, ha az országban több helyen is lenne valódi regionális filmalap, amely pénzügyi támogatással tudja segíteni a filmeket, és akkor a forgatásokkal munkahelyeket lehet teremteni.”

utoelet-3300
A betlehemes jelenetben felgyullad a jászol - még több kép

“Az elmúlt egy-két évben Magyarországon elakadt a filmgyártás, úgyhogy a legnagyobb démonunk az volt, hogy eljutunk-e abba a fázisba, hogy forgatunk. Most úgy néz ki, hogy leküzdöttem a démonokat. Van fogalmam arról, hogy mit jelent első filmet csinálni, szeretném lassan megtudni, mennyire más egy második vagy harmadik filmet csinálni.” - kommentálja Pusztai Ferenc a tényt, hogy az Utóélet a hatodik elsőfilm, ami a KMH Film berkein belül készül. (Elsőfilmek a KMH-ban: Friss levegő, A nyomozó, Czukor show, Team Building, Drága besúgott barátaim után érkezik most az Utóélet - interjúnk Pusztai Ferenccel itt.)

“Mózes: 25 év körüli, lányosan vékony testalkatú, furcsa arcú fiú. Az egyik szemfoga le van törve. Extrémen szorongó és viselkedése szociálisan idadekvát” - áll az Utóélet karakterleírásában. A főszerepet az amatőr Kristóf Marci alakítja, aki civilben egyébként zenész, és nincsen filmes tapasztalata, de “Virágnak megtetszett az ábrázatom, és felkért a szerepre”. Marcit alig ismertük meg a forgatáson, ugyanis full sminkben, egy királykék lebernyegben éppen Szűz Máriát formálja meg egy betlehemi darabban. “Az apámnak kellett volna megcsinálni ezt a színházi darabot a gyerekekkel, de meghalt. Én meg arra gondoltam, hogy befejezem a darab rendezését, mert akkor át tudom őt segíteni a túlvilágra. A jelmez pedig azért van, mert az egyik kislányt bezártam az öltözőszekrénybe.” foglalja össze a helyzetet, majd hozzáteszi: “Nem biztos, hogy ennyi poént le kéne lőni.”

utoelet-3019
Kristóf Marci mint Mózes és Szűz Mária egyszerre - még több kép

Zomborácznak azonban nem okoz nehézséget, hogy főszereplője nem profi színész, sőt. “Marcit egyébként már kezdem elrontani, akkor jó, ha nincs instruálva. Az más kérdés, hogy mivel már forgatunk két hete, már tökre megtanulta a dolgokat abból, hogy a szkriptes odamegy hozzá, és figyelmezteti, hogy az előbb a másik kezével fogott valamit. Kezd beletanulni a dologba, sokkal gördülékenyebben megy már, mint az elején. Teljesen természetes számára a kamera, kevesebbet is kell instruálni, mint azokat, akik egyébként színészek. Az instruálással általában valami szörnyűséget érek el, jobb őt úgy hagyni, ahogy van” - foglalja össze a rendező.

Mózes apja valóban meghalt: Gállfi László szerepe tehát rendhagyónak mondható abból a szempontból, hogy noha rögtön a film elején meghal, kísértetként végig jelen van a filmben. “De már rengetegszer haltam meg, talán még csak tűzben nem égtem el, golyószórótól kezdve az akasztásig sokféle halálom volt már színpadon és filmen is egyaránt. Ez a kis szívroham semmiség lesz, különösen hogy nekem is volt benne részem néhány éve, szóval elég élethűen fogom tudni alakítani.” - mesél a szerepéről Gálffi, majd hozzáteszi, hogy azért tart azoktól a forgatási napoktól, amelyeket a koporsóban fekve kell majd töltenie. “Nem foglalkozom azzal, hogy kísértet vagyok, hiszen ugyanúgy jelen vagyok, nem trükkel vagyok odavarázsolva. A többiek nem látnak, csak a fiam, így vele kommunikálok. Nem látom még, hogy ez hogyan fog kinézni a filmben, és nem is szeretem forgatáson magamat nézni. De Virág kisfilmjeit láttam, és nagyon érdekes világuk van, Pohárnok Gergely pedig nagyszerű operatőr, úgyhogy bízom bennük. Az elbeszélési módja is szokatlan, furcsa, bizarr - mindenkinek van elszámolnivalója a gyerekével, valami kimondatlan problémája. Senki nem ússza meg.” (Nézd meg A macska szerepe a francia irodalomban című Zomborácz Virág kisfilmet!)

utoelet-3087
Gálffi László egy kísértetet alakít - még több kép

A MEDIA Talent Prize zsűrije is értékelte, hogy forgatókönyvben mekkora potenciál rejlik a páneurópai közönség megszólítására. Pusztai Ferenc producer is bízik abban, hogy a film nemzetközileg is működhet: “Olyan alapkérdésekkel foglalkozik, amit a világon mindenkinek értenie kell. Mindenki szeretheti, elgondolkodhat rajta. Egy szülő-gyerek viszonyról szól, annak a nehézségeiről, a felnőtté válásról és annak az elfogadásáról. Ezzel mindenki találkozott, ezen mindenki átment.” A producer egyébként rendre feltűnik kisebb szerepekben az általa készített filmekben, és az Utóéletben sem lesz ez másként, de még nem sikerült kiválasztania a megfelelő karaktert. “Nem válogatok a szerepek között, de a ráérések korlátozzák a lehetőségeket. Mindenképpen napirenden van, hogyan tudok én magam is rákerülni néhány kockára a filmen.”

A Pécsett forgatott jelenetben erre valóban nem volt lehetőség: hiszen egy betlehemes színházi darabot vettek fel, amelyben 6-8 éves gyerekek játszották a főszerepet. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Dyga Zsombor első asszisztens által kiadott “Tessék!”-re tizenhét gyerek kezdett visítani – jó esetben egyszerre. A gyerekek által előadott darabot egyébként Kárpáti István rendezte, ő dolgozott hat napon át a gyerekekkel, úgy, hogy az számukra is élmény legyen. A filmben viszont ez egy sokkal rövidebb rész, úgyhogy a filmesek a forgatás során inkább egyszerűsítéseket tettek. A sajtónapon a betlehemi elsőszülöttek lemészárlását vették fel éppen, amit úgy kell elképzelni, hogy a rablómaszkos-fakardos fiúk megrohamozták a polyájukat féltőn ölelő kislányokat, és addig püfölték őket, amíg kitartott a nekik osztogatott vérpatron. Két felvétel között pedig a szemlátomást nagyon lelkes gyerekeket kellett meggyőzni arról, hogy nem szabad vigyorogni, főleg akkor nem, ha éppen tűz van a színpadon, és gyorsan el kell hagyni. De Zomborácz lelkes és elégedett: “Erre a vérengzésre nem voltunk kellőképpen felkészülve, de mindenki igyekezett beállítgatni őket a megfelelő helyre. Mostmár nem érzem annyira vészesnek, sokkal jobban kétségbe voltam esve a gondolattól, hogy lesz itt tizenhét gyerek. De nagyon fegyelmezettek, tök ügyesek. Meglepő módon nem szorongással álltam hozzá a dologhoz - igyekszem inkább úrrá lenni rajta. Nem engedhetem meg magamnak, hogy kivonjam magamat a munkából mindenféle lelki okokból, miközben negyven ember vár arra, hogy megmondjam, hogy mi lesz. Nem lehet gyengének lenni.”

Nézd meg a forgatáson készült videónkat!