A kérdés: Hogyan realizálódik a házastárs haszonélvezeti joga szerzői jogi védelmet élvező művek öröklése esetén?

A válasz:


Végrendelet hiányában, törvényes öröklés esetén nehézséget okozhat a túlélő házastárs haszonélvezeti jogának körülhatárolása. Egyértelmű az, hogy haszonélvezet esetén a haszonélvezőt illetik a dolog hasznai, szerzői jog fennállásakor az ezen jogosítványból származó szerzői jogdíj a dolog haszna, amelynek beszedésére a haszonélvező jogosult.

Abban a vonatkozásban azonban eltér a joggyakorlat véleménye, hogy az engedélyezési jog is megilleti-e a haszonélvező házastársat? Ezzel elvileg az állagörökösnek is rendelkeznie kell, hiszen ellenkező esetben kiüresedne örökösi státusza. A felhasználó tehát akár a haszonélvezőtől, akár az örököstől kérhet felhasználási engedélyt, díjra azonban csak a haszonélvező jogosult. Nyilvánvaló tehát, hogy az esetleges érdekellentétek miatt nehézkes a felhasználási szerződés megkötése.

Ezért ajánlható az érintettek számára a szerzői jogi törvény által biztosított azon lehetőség, hogy a felek osztozzanak meg a hagyatékhoz tartozó szerzői jogon, és a vagyoni jogokról egymás javára rendelkezzenek, így nem terheli haszonélvezet a szerzői művet.

Felhívjuk Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy a tanácsadás kizárólag az alábbi jogterületekre terjed ki: szerzői jog, filmjog, médiajog és a fentiekhez kapcsolódóan polgári jog kötelmi része. A honlapon megjelenő bármely tanács vagy válasz csak általános, tájékoztató jellegű. A megalapozott jogi vélemény meghozatalához minden esetben szükséges a tényállás maradéktalan felderítése, a vonatkozó háttérdokumentumok, korábbi szóbeli egyeztetések pontos ismerete, valamint a kérdést feltevő személyes meghallgatása, melyre igény szerint lehetőséget biztosítunk.