"1989. április 27-e van, Petya tizennyolcadik születésnapja. A Moszkva téri nagyóra fél kilencet mutat, fiatalok ácsorognak a téren, várják a bulicímeket. Kigler kezében orosz pezsgo durran... Az érettségi előtti utolsó héten - a politikai helyzetre való tekintettel - eltörlik az 1945 utáni töri tételeket... Royal apja valahogy megszerezte az írásbeli érettségi tételeket..." - olvastam a szemlekatalógusban a Moszkva térről, és egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy engem ez a film érdekel. Amíg meg nem néztem, hány éves a rendező. Török Ferenc épp annyi. Ha csak eggyel is több volna, a jeles év fönt idézett eseményei csak lapos zsurnalisztikai fordulatok lennének a moziban, így viszont a legszemélyesebb élményei, s ami a legfőbb, hogy a vásznon is friss élményként jelennek meg. Ettől tűnik könnyűnek és egyszerűnek a közelmúlt korképfestésének heroikus vállalkozása, amelybe jó sokan bele is buktak már. A háttérben ott kavar a történelem - Nagy Imre temetés, Kádár halála -, de rendezőnknek eszében sincs olyasmikkel foglalkozni, amik akkori önmagukat még csak meg sem legyintették. "Tk. ki a fasz az a Nagy Imre?" - kérdi az egyik csávó, akinek egyszercsak feltűnik, hogy már hetek óta mást se nyomtak a háttér-televízióban. És ez így egzakt. 1989-ben is, mint máskor, a tizennyolc évesek sokkal fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva, mint a szüleik és a nagyszüleik szennyese. Bulik és autók, szex, zene, na meg a szerelem. Török Ferencnek sikerül jelenidőbe visszatennie a '89-ben történteket, s még az eltelt tíz évet befogó epilógusban sem akarja utólag értelmezni a dolgokat. S miközben szigorúan és gazdaságosan a lényegre tör - milyen is volt az az ifjonti hév? -, jutalmul, mintegy mellékesen az ország akkori láza is megidéződik a filmjében.