Nemes Jeles László: Nem vagyok nagyon itt a fesztiválon, távolságtartással kezelem az eseményeket. Persze tudom, hogy beszélnek a filmről, hogy van körülötte egyfajta izgatottság, felfokozott várakozás. Az a tény, hogy nagyon sok ügynök keres meg, szintén erről tanúskodik.
Filmhu: Számítottál erre?
N. J. L.: Nem.
Filmhu: Otthonról milyen megkeresések érkeztek azóta, hogy itt, Cannes-ban híres lett a film?
N. J. L.: Hozzám nem érkeztek. Igaz, ki van kapcsolva a telefonom.
A stáb a díjátadó előtt (fotó: a film Facebook oldala)
Filmhu: A cannes-i megkeresések hogyan történnek?
N. J. L.: Mindent megtesznek, hogy elérjenek hozzám: írogatnak, hívogatnak. Mindent elkövetnek, hogy találkozzunk. Új filmeket szeretnének velem készíteni. Az amerikai filmjeimet tervezgetik.
Filmhu: Lesznek ilyenek?
N. J. L.: Valószínűleg. De az új filmterveimről egyelőre nem beszélek, sem a sajtónak, sem az engem megkereső ügynököknek.
Filmhu: Van olyan, aki konkrét ötlettel keresett meg?
N. J. L.: Nem. Ők csak vadásznak. Ez az itteni őrület része. Ami érdekesebb, ami fontosabb, az az, hogy a nemzetközi forgalmazó hogyan látja a filmet: hogy fog dolgozni vele, milyen perspektívákat lát. Most találkoztam velük, és nagyon optimisták. Mindent meg fognak tenni azért, hogy ez a film minél messzebbre eljusson.
(fotó: a film Facebook oldala)
Filmhu: Az Oscarról is szó esett?
N. J. L.: Azt gondolják, hogy ezzel kapcsolatban is optimisták lehetnek. Ez persze nagyon sok mindentől függ, de dolgozni fognak rajta. Sokat hívtak reprezentálni is. Elhívtak például vacsorázni Cate Blanchett-tel és Benicio del Toróval, de mondtam, hogy nem szeretnék menni.
Filmhu: Nem is mentél egy ilyen vacsorára sem?
N. J. L.: Nem.
Filmhu: Mit csináltál helyette?
N. J. L.: Dolgoztam. Interjúkat adtam, forgalmazókkal beszéltem, a Filmalappal egyeztettem. Megpróbáljuk állni a sarat.
Filmhu: Mi alapján dőlt el, hogy melyik amerikai forgalmazót választjátok?
N. J. L.: Ezt nem biztos, hogy nekem kéne kommentálnom, de annyit elmondhatok, hogy több forgalmazó szerette volna ezt a filmet. Egy éjszakán keresztül licitáltak egymásra, állítólag izgalmas volt.
Filmhu: Te nem voltál ott?
N. J. L.: Soha nem megyek az eladások közelébe. Azt hiszem, az döntött végül a világforgalmazó mellett, hogy mennyire fontos nekik a film, hogy hogy bánnak a filmmel, hogyan prezentálják, mennyire intelligensen állnak hozzá, mennyire értik, milyen perspektívákat akarnak látni.
Nemes Jeles László, Clara Royer és Erdély Mátyás (fotó: a film Facebook oldala)
Filmhu: A Sony Pictures Classics miben különbözik a többi forgalmazótól?
N. J. L.: Nagy tradíciójuk van az európai és amerikai független filmek karrierjének felépítésében. Odafigyelnek a marketingre, a fesztiváloztatásra, a díjazási folyamatra, az akadémiai és a Golden Globe-bal kapcsolatos pályákra: kiválóan meg tudnak ítélni olyan dolgokat, amiket nem biztos, hogy mások ennyire átlátnak.
Filmhu: Milyen fesztiválmeghívásokat kapott a film?
N. J. L.: Folyamatosan jönnek meghívások, ezek közül sokat nem tudunk elfogadni. Soha nem gondoltam, hogy így lesz: a fesztiváloztatás teljesen alá van rendelve a disztribúciós stratégiának. Ezt most tanultam meg. Sok fesztivál érdeklődik, de minden területen az adott helyi forgalmazótól függ, hogy melyik fesztiválon szeretné látni a filmet.
Filmhu: A következő egy évben a Saul fiát fogod kísérni fesztiválokra?
N. J. L.: Épp ez a baj, hogy nem szeretnék fesztiválozni. Ezzel szemben mondta már a Sony is, hogy sok utazás lesz. Nekem is, Röhrig Gézának is, másoknak is… De már megírtuk a következő projektet, és azt szeretnénk inkább előkészíteni. Inkább dolgoznánk. Fontosabb a jövő munkája, mint hogy elvesszen az ember tengeri szörnyek között, nem igaz? Ez például egy jó fotó lenne, a tengeri szörnyek között, Cannes-ban.
Filmhu: Az ünneplésből ennyi elég is volt? A cannes-i tíz nap?
N. J. L.: Igen, de számomra ez főleg munka volt. Persze, volt benne ünneplés is, a megható ceremónia, de a munka az, ami fontos.
(fotó: a film Facebook oldala)
Filmhu: Mit éreztél az első vetítés után, amikor kiderült, hogy sikeres a film?
N. J. L.: Amikor retinán lőttek a teremben? Nem is tudom. Azon gondolkoztam, hányan mentek ki a teremből a vetítés közben.
Filmhu: Kimentek? A sajtóvetítésről, amin én voltam, senki nem ment ki.
N. J. L.: Igen, talán két ember. Ezen gondolkoztam. Az viszont nagyon megható, hogy ilyen sokan egyszerre érzik a film hatását. Erre egyáltalán nincs felkészülve az ember: elkezd lebegni. Már előtte is lebegett, lebegett, volt egyfajta ceremónia, rituálé, és aztán egyre több ünneplés következik. És akkor az ember lassított felvételben, “slow-mo”-ban látja a világot.
Filmhu: Kritikákat olvastál?
N. J. L.: Nem nagyon. Keveset. Beleolvasgatok.
Filmhu: Nem érdekel?
N. J. L.: De igen. Azért megpróbálom tartani a távolságot.
Filmhu: Nincsenek rossz kritikák.
N. J. L.: De vannak, csak kevés ahhoz képest, hogy mennyi a jó kritika. A francia újságokban volt rossz is. Viszont azóta, hogy Lanzmann (Claude Lanzmann francia filmrendező, a Shoah című dokumentumfilm alkotója, a szerk.) látta, és tetszett neki, nem tudnak hogy hozzáállni. Most kicsit zavar van az erőben.
Filmhu: Hogy telik az idő Cannes-ban?
N. J. L.: Nagyon fáradt vagyok. Nincs időm filmet nézni, bár a Villeneuve-filmet láttam, egy percem sem volt másra. És ha van egy telefonhívás, amit felveszek, biztos, hogy úgy teszem le, hogy közben már más is hívott. A teljes ismeretlenségből nehéz hirtelen ebbe belecsöppenni.
(fotó: a film Facebook oldala)
Filmhu: Röhrig Géza nincs most itt velünk. El tudod mondani, hogy ő hogy élte meg Cannes-t?
N. J. L.: Ezt tőle kell megkérdezni, biztos szívesen elmondja. Már hazament, de felhívhatod. Nagyon jól is beszél, okosakat mond, ráadásul ő már kialudta magát.
Filmhu: Szerinted a Saul fia magyar film?
N. J. L.: Hát ez az érdekes benne, hogy ez egy nemzetközi alkotógárdával, nemzetközi szereposztással, nyolc nyelven készült film egy magyar emberről. Nem nemzetközi koprodukcióban, hanem a magyar filmalap támogatásával - egy magyar film.
Filmhu: Volt számodra valami érzelmi fordulópont a forgatás során?
N. J. L.: Igen, az volt a fordulópont, amikor láttam, hogy most már elhiszi a stáb, hogy meg tudom csinálni ezt a filmet.
Filmhu: Előtte te elhitted, és ők nem?
N. J. L.: Én most sem hiszem el.
Filmhu: A rengeteg pozitív visszajelzés ellenére sem?
N. J. L.: Én távolsággal kezelem ezt a filmet. Nem tudom nézőként nézni. Majd két-három év múlva ha visszanézek, akkor talán elhiszem. Woody Allen nem nézi meg a filmjeit, megcsinálja őket, és kész. Tarr Béla sem nézi meg a filmjeit.
Filmhu: Tarr Bélával beszéltél erről?
N. J. L.: Nem, sajnos nyolc éve nem beszélünk.
