Filmhu: Van hasonlóság Zita és közted, vagy tisztán fikcióról beszélhetünk?

Oláh Judit: Biztosan van hasonlóság, de én nem vagyok ilyen szép. Ahogy a főhős, én is elmúltam 35 éves, és még csak most léptem be egy új szakmába. Nálam tíz-tizenöt évvel fiatalabbakkal kell versenyeznem. Ez nehéz. De a film maga inkább metaforikusan nyúl ehhez a kérdéshez. Ez még csak a "hol vagyok most” film, biztos jövök majd egy "így jöttem"-mel is.

Filmhu: Melyik az a jelenet, amit először találtál ki?

O. J.: Abból indult ki a filmterv, hogy egy nőt kirúgnak egy szépségversenyről, mert túlkoros. Ezt az ötletet Hartai Lászlónak dobtam be, aki tanárom az ELTE Filmszakon. A feladat az volt, hogy egy fotó inspiráljon minket. Nagyon izgalmas fejlesztés indult el, amiben segített Árva Marci forgatókönyvíró és Hárs Anna dramaturg is. Később beszállt Ferenczi Gábor, és Kovács András Bálintnak is igazán sokat köszönhetek a forgatókönyv végleges formáját tekintve.

szepsegkiralyno2 600

Filmhu: A főszereplőt, Szandtner Annát és a polgármestert játszó Vásári Józsit mi alapján választottad ki a szerepre? A forgatókönyvírás alatt is rájuk gondoltál?

O. J.: Nem gondoltam konkrét színészekre, amikor a forgatókönyvet írtam, Szandtner Anna pedig pont nagyon későn kapcsolódott be, mert a korábbi színésznő visszalépett. Ennek utólag nagyon örülök, mert egyrészt Anna tökéletes a szerepre, másrészt fantasztikus volt vele dolgozni.

Vásári Józsi elég hamar beugrott, mikor a művházas jelenetet írtam, és Kasvinszki Attilát is hamar odaképzeltem. A nővérszállós színésznők csapata egész későn álltak össze, pedig például Martin Márta száz százalékig hozza azt a karaktert, akire gondoltam. Szabó Doma is csodás színész! Nádasi Lacit pedig valaki javasolta egy későbbi fázisban.

Filmhu: Egyik kislányod is szerepet kapott a filmben. Hogyan tudtad összeegyeztetni a forgatást és a mindennapi családi életedet?

O. J.: A filmezésnek ez a része lelkileg a legnehezebb számomra, mert nem szeretek sokat távol lenni a lányoktól. Ez nyilván “csak” egy kisfilm, néhány nap forgatás és néhány hét előkészület alatt kellett nélkülözniük engem. Mégis a folyamat maga sokszor annyira beszippant, hogyha jelen is voltam fizikailag, nem tudtam igazán ott lenni velük a valóságban. Talán ezért is volt fontos, hogy legalább a nagyobbik lányom feltűnjön a filmben. Nagy kérdés bennem, hogy beáldozhatom-e az ő gyerekkoruknak akár csak néhány napját, hetét az én önmegvalósításomért. Nem tudom.

szepsegkiralyno3 600

Filmhu: A film konklúziója, ha lehet így fogalmazni, elég borús. Talán azt is mondhatnánk, hogy ha nincs ló, jó a szamár is. Tényleg ilyennek látod az életet?

O. J.: Ezt a ló-szamár dolgot már hallottam mástól is, és elfogadom, ha valakinek ez jön le, de én nem erre gondoltam. Inkább valami olyasmire, hogy az elköteleződés lemondással jár. Hogy az elköteleződéshez fel kell nőni és félre kell tenni az egónk egy részét. De ide sokszor nehéz, gyötrelmes út vezet. Az, hogy a Laci karaktere kevésbé tűnik vonzónak (kocsmában várja a lányt) csak szimbolizálni hivatott ezt. Egyébként nem látom már borúsan az életet. Sőt. De azért merítek a régi óriási nagy borúmból.

Filmhu: Mennyire nehéz ma Magyarországon egy kisfilm elkészítése? Ennél a filmnél mi jelentette a legtöbb nehézséget?

O. J.: Nagyon nehéz pénzt szerezni kisfilmre. A Filmalapnál csak vizsgafilmeket támogatnak, az NMHH évi egy pályázatot ír ki, és szinte lehetetlen olyan céget találni, aki az évi egy lehetőségét egy ismeretlen filmesnek “adná”. Ezen túl van még a Csokonai-pályázat, és ezzel véget is értek a lehetőségek. Ennek a filmnek is a legnehezebb része az anyagiak voltak. Mint vizsgafilm mondhatjuk, hogy nem is low, hanem no budget filma Szépségkirálynő. Szóval a nagyon kevés pénzhez képest, kb. 1 millió forintból készült ez a film, elég nagy fába vágtuk a fejszénket, amibe könnyen bele is bukhattunk volna.

szepsegkiralyno5 600

Ha kiszámolnánk, hogy mennyibe került volna ez az alkotás, abban az esetben, ha nem mindenki teljesen ingyen dolgozik, ha mondjuk a Prop Club nem ad díszleteket, a Sparks nem adja kedvezménnyel a lámpaparkot és a kamerát, ha a Szabolcs utcai kórház nem enged be minket, ha Juristovszky Sosa nem száll be a jelmezeivel, Gáspár Szabi nem hozza a hangcuccot és még sorolhatnám, akkor legalább tízszeres költségvetés jönne ki végeredménynek. De elképesztő energiával és lelkesedéssel vettek részt a filmben a profik is, mint mondjuk Pater Sparrow, akinek az erős látványt köszönhetem, vagy Bálint Dani, aki szuper tehetséges operatőr, vagy mondjuk a fővilágosító Simon Józsi, de akár a sminkes Nagy Julcsi is, akiknek ebben a filmben tényleg nagyon fontos volt a munkájuk. Szóval sok-sok ember kitartó és önzetlen munkájának köszönhetem, hogy ez a film megvalósult.

Filmhu: Mik a további terveid? Tervezed nagyjátékfilm forgatását a közeljövőben? Vagy már ötleteid is vannak?

O. J.: Vannak kisjátékfilm- és nagyjátékfilm-terveim is. Van, ami még csak ötletmag, de van, amelyik már jobban ki van dolgozva. Meglátjuk mikor, melyik, hogyan tud megvalósulni. Nem egyszerű a szakmában érvényesülni.

Szerzők:
Szin Karolina, Lakatos Gabriella