Az országszerte, közel 50 város 50-nél több helyszínén tartott vetítéseken az elmúlt több mint fél évszázad máig rendkívül népszerű magyar rajzfilmjeiből válogathatnak az érdeklődők. Műsorra kerül többek közt a Macskafogó, a Szaffi, a Lúdas Matyi, a Vízipók-csodapók, A kockásfülű nyúl vagy a Vuk, miként az előző évek nagy sikere, a Bogyó és Babóca mesesorozat.

Külön megemlítendő, hogy az idén már a Kecskemétfilmet is az esemény partnereként üdvözölhetjük, amelynek köszönhetően olyan munkákból válogathatnak a saját programjukat autonóm összeállító vetítési helyszínek, mint a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról, a Cigánymesék vagy A Négyszögletű Kerek Erdő Meséi.

 

Az előadások a legtöbb helyen ingyenesek, e mellett számos egyéb program várja a látogatókat: kiállítások, rajzfilmes kvízjátékok, kézműves foglalkozások. Az ünnephez csatlakozó helyszínek a következő partnerek kínálatából állíthatják össze műsorukat: KEDD Animációs Stúdió, MTVA, MaNDA, Kecskemétfilm, Cinemon Entertainment, Magyar Razjfilm Kft., The Hoppies, Metropolitan Egyetem, MOME, UIP Duna, valamint az Anilogue, a Busho és a Primanima fesztiválok.

A Rajzfilmünnepet megelőző sajtótájékoztatón M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, a Bogyó és Babóca producere és társrendezője, a KEDD Animációs Stúdió alapítója mellett Sánta László projektvezető, és Henrik Irén, Dargay Attila özvegye, a filmünnep fővédnöke beszéltek az esemény jelentőségéről, vagy a hozzá kapcsolódó tudnivalókról. M. Tóth Géza kiemelte, hogy az idén először a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja a rendezvényt, amelynek kínálatát úgy próbálták meg összeállítani, hogy a legkisebbeknek szóló mesefilmektől kezdve a kimondottan felnőtteknek szóló animációkig terjedjen a skála.

 

Henrik Irén elsősorban a dicső múltat elevenítette fel, amikor a magyar animáció még az úgynevezett big five, vagyis az öt, a műfajban legerősebb ország közé tartozott. Dargay özvegye szerint ugyan nagyon jók a kortárs, idősebbeket megcélzó animációk, de úgy érzi, a gyerekeket mintha elhanyagolnák a gyártók. Ezért is tartja fontosnak a Rajzfilmünnephez hasonló kezdeményezéseket, ahol a klasszikus alkotások is vetítésre kerülhetnek.

Kérdésünkre, mely szerint a szervezők építenek-e napjaink a magyar animáció második aranykoraként is aposztrofált korszakára, amelyet többek közt Bucsi Réka, Tóth Luca vagy Andrasev Nadja világszerte elismert és díjazott munkái jellemeznek, M. Tóth Géza elmondta: az idén főként a klasszikus filmekre fókuszálnak, külön figyelmet szentelve Dargay Attila műveinek, aki a jövőre lenne 90 éves. Ezzel együtt a későbbi műsorsávokban természetesen vetítik a kortárs, autonóm műhelyekből származó animációkat is, mintegy tesztelve, hogy mennyire állják meg a helyüket egy ilyen válogatásban. M. Tóth azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben akár tematikus válogatást rendezhetnek az ilyen jellegű munkákból, amelyekből szerencsére egyre több remekmű készül.

 

Az október 29-én, szombaton megrendezett Rajzfilmünnep pontos helyszíneiről és az ott vetített, mintegy 120 címről az esemény honlapján, a rajzfilmunnep.hu oldalon tájékozódhatunk.